Így készüljünk, támad a BYOD

A BYOD már régóta meghatározó eleme a vállalati informatikának és a java még csak most jön a szakértők szerint. Lássuk, mi várható a közeljövőben!

A Tech Pro friss kutatása szerint a megkérdezett szervezetek 72%-a már elfogadó BYOD-dal kapcsolatban (különösen a kisebb vállalkozások lelkesek) – vagyis megengedi ,hogy a munkatársak saját elektronikai eszközeiket (laptopjaikat, telefonjaikat) használják a munka során, a szakemberek pedig úgy látják, hogy szépen lassan a felhasználók is kezdenek tisztába jönni a lehetséges veszélyekkel és jobban figyelnek az adataik biztonságára. Vagy legalábbis nem adják oda játszani a gyereknek azt a tabletet, amelyen az összes ügyféladat megtalálható. Ugyanakkor az is tény, hogy az emberek továbbra is milliószám hagyják el a telefonjaikat. Ott felejtik mondjuk a taxiban, vagy az étteremben, ami a céges használatú eszközök esetén külön kockázatot jelent. Annyi bizonyos, hogy a BYOD trend velünk marad. A Tech Republic szakértői összeszedték, mit érdemes tudnia az újdonságokról azoknak a cégeknek, ahol felmerül a saját eszközök használata.

Már nem kiváltság, követelmény

Egyre inkább eljutunk oda, hogy a BYOD már nem az alkalmazottak kiváltsága, hanem a cégek által elvárt követelmény. A vállalatok ugyanis elkezdték felismerni, hogy ez a dolog – ha megfelelő keretek között tartják – nagyon is megéri nekik. A vállalatok számára vonzó lehetőség, hogy a munkatársakat az irodán kívül is dolgoztathassák, ráadásul úgy, hogy ehhez nem a cégnek kell finanszíroznia az eszközöket.

Kép:Pixabay

Az egyre több kiszervezett munkatársnak és az internettel együtt a távmunka fejlődésének köszönhetően pedig egyre gyakoribb lehet az, hogy valakivel úgy dolgozunk együtt, hogy nem is találkozunk vele. Vagyis kizárólag a saját elektronikai eszközein keresztül tartja velünk a kapcsolatot, használja a rendszereinket. A BYOD már csak azért is terjedni fog ,mert a kisebb cégek csak most kezdik felismerni, milyen jelentős előnyöket – többek között rugalmasságot és költségmegtakarítást – jelent ez nekik.

Hat tanács, hogy biztonságos legyen a BYOD
A BYOD évek óta az egyik leggyakrabban emlegetett jelenség a vállalati IT-szakemberek körében. A hazai cégek többsége azonban még mindig csak részben vagy egyáltalán nem gondoskodik arról, hogy biztonságossá tegye a privát vagy vállalati tulajdonú mobil készülékek használatát a vállalaton belül.
A költségek csökkentéséhez az is hozzájárul, hogy a TechRepublic adatai szerint egyre kevesebb munkáltató téríti meg az alkalmazottak saját eszközhasználatának költségét. Egy ideig úgy tűnt, hogy az irány az lesz, hogy a vállalatok átvállalják legalább a költségek egy részét a BYOD eszközök esetében, de a valós adatok azt mutatják, ez a hozzáállás nem terjedt el, sőt.

A technológia ennek kedvez

A BYOD növekedését jelzi előre a technológiai fejlődés iránya is. A BYOD ma már több, mint egy vállalati email és egy VPN kliens, amivel a dolgozó kapcsolódik a cég szervereihez. A felhő, és az egyre több vállalati folyamatra megoldást nyújtó alkalmazások segítségével egyre több üzleti feladat menedzselhető távolról. Szinte mindent menedzselhetünk a mobilunkról a jogosultságkezeléstől a beszerzésen át a szabadságok kiadásáig.

Az appok fejlődésével még rugalmasabbá válik a munka, tovább fejlődik az online közös munka lehetősége, hatékonyabbá válik a kommunikáció. Az app boomnak is még csak az elején vagyunk, de a BYOD esetében csak egy dolog, hogy az okostelefonok és tabletek hogyan kommunikálnak egy másik rendszerrel. A dolgok internete (IoT) is belép a BYOD birodalmába: gondoljunk a viselhető eszközökre, a különböző tárgyakban lévő érzékelőkre. Egy jó vállalati stratégia már kezdhet is gondolkodni rajta, hogy hogyan használja majd ki ezt a lehetőséget a vállalati stratégiában.

Byod után jön ByoIT
A PC korszak végén járunk, az informatikai eszközök divatos használati tárgyakká válása egy újabb szakaszba érhet a nagy hardvergyártók olyan új eszközkategóriáinak segítségével, mint a táblagépek, okostelefonok, ultrabookok vagy a hibrid gépek.
Több figyelmet igényel

Ahogy a BYOD tovább terjed és egyre komplexebbé válik, a korábbinál is fontosabb lesz a kidolgozott stratégia és rend ennek vállalaton belüli kezelésére. Az informatikai részlegeknek fel kell térképeznie, hogy  hogy tudják kezelni ezt a területet, szükség van előírások és használati követelmények meghatározására, megfelelő adminisztrációra, monitoringra, támogató és ellenőrző mechanizmusokra.

Az is bizonyos, hogy a cégeknek meg kell oldania az adatok biztonságos központi tárolását is, hiszen egy ilyen rendszerben elképzelhetetlen, hogy az információk egyes eszközökön „kallódjanak”. A biztonság pedig – nem győzzük hangsúlyozni - minden korábbinál nagyobb kihívás és fontosabb téma lesz. És ami még fontos ehhez: a jelszavakat, mint a biztonság kulcsát, el kell felejteni. Az emberek egyébként is gyűlölik, hogy folyamatosan kombinációkat kell megjegyezniük, ráadásul ez a dolog nem is igazán biztonságos és számos, sokkal hatékonyabb megoldás kopogtat már az ajtón.

Forrás: Techrepublic

Már a jelszó is a múlté?
A jelszavas azonosítás egyre inkább elavultnak számít, mivel ezeket az adatokat egyre könnyebben törik fel vagy lopják el rosszindulatú személyek – amint azt az elmúlt idők incidensei is bizonyítják. A vállalatoknak tehát új azonosítási megoldások után kell nézniük az ügyfeleik és alkalmazottaik esetében egyaránt.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo