Egyre nagyobb nyomás alá kerülnek a vállalatok

Mára már nem kérdés, hogy a digitalizáció vívmányai – így például a mesterséges intelligencia – alapjaiban változtatnak meg munkafolyamatokat a legtöbb területen, így a cégeknek muszáj valahogyan reagálni ezekre. Milyen hatása lesz az MI-nek a munkáltatói és a munkavállalói oldalon, milyen feladatokat válthat ki a közeljövőben? A Profession.hu Backstage podcast legújabb része a digitalizáció és főleg a mesterséges intelligencia hatásait járta körül.

Reakció a változásokra

Mivel a mesterséges intelligenciára épülő szolgáltatások egyre elterjedtebbek a cégek működésében, és ráadásul rohamosan fejlődnek az idő előrehaladtával, így valószínűleg az erre épülő szoftverek előfordulása a továbbiakban mind megszokottabbá válik majd. A fejlődő algoritmus és a versenyhelyzet okozta nyomás miatt várhatóan egyre több cég fog nyitni az MI irányába, ugyanis az a vállalat, amelyik – ellenben a versenytársaival – nem számol ezzel a technológiával, hátrányos helyzetbe kerülhet.

Minden vállalatnak érdemes átgondolnia, hogy a működéséhez szükséges feladatokból melyek azok, amelyek digitalizálhatóak.

„A magyarországi cégek még mindig nem használják ki kellőképpen a big data, a felhőszolgáltatások és a mesterséges intelligencia nyújtotta előnyöket. A legtöbb vállalat nem gyűjt adatot a saját működéséről vagy ha igen, akkor azt manuálisan, táblázatokban vezetve teszi. Így pedig nincs lehetőség valós idejű döntéstámogatásra. A digitalizációs folyamat ugyanakkor nem az MI-vel kezdődik: a feladatok definiálása után érdemes azokat digitalizálni először, amelyeknek a legnagyobb a megtérülése. Ehhez a kezdetekben minden bizonnyal nem az MI-vel kapcsolatos technológiákat fogja a legtöbb vállalat igénybe venni. Sikeres folyamat következtében a cég nemcsak a meglévő folyamatait tudja hatékonyabban abszolválni, hanem akár olyan területek felé is nyithat, ahova korábban, enélkül a technológia nélkül lehetetlen lett volna” – fogalmazott Pintér Róbert, szociológus és adatelemzési szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo