hirdetés

Ráfáznak, akik most vágnának lakásfelújításba

Kifejezetten jól jártak azok, akik a korábbi években újították fel a lakásukat vagy házukat, ugyanis az elmúlt öt évben megduplázódtak a költségek, így a munkálatokat akár hitelből is megérhette megfinanszírozni. De most, az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kivezetését követően pénzügyileg jó döntés lehet belevágni egy felújításba, akár hitelből?

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

hirdetés

Az otthonfelújítási támogatás 2022 végi kifutásával a korszerűsítési munkálatok száma érdemben csökkent a Bankmonitor szakértői szerint. Ez érthető, hiszen a költségek felezése - a munkálatokhoz kapcsolódó kiadások felét, legfeljebb 3 millió forintot lehetett megkapni támogatásként - komoly pénzügyi előnyt jelentett.

Ettől függetlenül egy felújítás még mindig jó döntés lehet, hiszen jelentősen lefaragható a villany-, illetve gázfogyasztás költsége, különösen akkor, ha átlag felett fogyaszt valaki, hiszen az áramért kétszeres, míg a gázért hétszeres árat kell ebben az esetben fizetni. Ez a tény komoly érv lehet a szigetelés, a nyílászárók cseréje vagy éppen a fűtéskorszerűsítés elvégzése mellett.

Jócskán elszálltak a költségek (Fotó: Depositphotos)
Jócskán elszálltak a költségek (Fotó: Depositphotos)

Arról se szabad megfeledkezni, hogy ezen munkálatokat érdemes tavasszal, nyáron elvégezni. A hideg beköszöntével nem túl szerencsés napokra - adott esetben akár hetekre - fűtés, illetve ablakok nélkül maradni.

Fontos dilemma ugyanakkor, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben megérheti a munkálatokat későbbre halasztani? Ez nagyrészt attól is függ, hogy a költségek várhatóan miként emelkednek az elkövetkező időszakban. Ehhez első lépésben érdemes megvizsgálni a múltbeli adatokat. Az éves áremelkedés mértéke 2023. májusban 21,5 százalék volt, ezen belül a szolgáltatások 14,3 százalékkal, a lakásjavítási költségek pedig 19,8 százalékkal emelkedtek.

Ha hosszabb időtávot vizsgálunk, akkor 2019 és 2023 májusa között azt látjuk, hogy a lakásjavítási költségek drágulása csupán öt hónapban volt egyszámjegyű, és egyszer sem csökkent 9 százalék alá! (2019. május: 11,7 százalék, 2020. május: 11,7 százalék, 2021. május: 9 százalék, 2022. május: 20,1 százalék, 2023. május: 19,8 százalék.) Mindezt úgy, hogy 2019-ben és 2020-ban kanyarban sem volt a jelenlegi inflációs szint. (2019 májusában 3,9 százalék, míg 2020 májusában 2,2 százalék volt az éves pénzromlás mértéke.) Vagyis az átlagos áremelkedés alacsony szintje mellett is rendkívül nagyot emelkedhetnek a felújítási költségek.

hirdetés

Véleményvezér

Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.
Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba 

A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo