Elszállt az orosz költségvetés

Az orosz költségvetés hathavi hiány a GDP 1,7 százaléka volt, elérte az éves tervezettet – áll a pénzügyminisztérium jelentésében.

A kormány az idei évre eredetileg a GDP 0,5 százalékának megfelelő deficitet irányzott elő, ezt tavasszal 1,7 százalékos hiányra változtatta. A tavalyi első fél évi deficit a GDP 0,3 százaléka volt.

Nem olcsó a háború, egyre több a kiadás
Nem olcsó a háború, egyre több a kiadás
Fotó: Depositphotos
A szövetségi költségvetés bevételei az év első hat hónapjában 2,8 százalékkal nőttek éves összevetésben, miközben a kiadások 20,2 százalékkal emelkedtek.

Az orosz pénzügyminisztérium közleménye szerint a költségvetés hathavi hiánya részben a kiadások januárra előrehozott finanszírozásából, továbbá az olaj- és gázbevételek csökkenéséből adódik, összességében azonban nem befolyásolja az idei deficitcél teljesítését.

A nem olaj- és gázipari bevételek január-júniusban a terveknek megfelelően alakultak, 12,7 százalékkal nőtt éves szinten. A forgalmi adókból, beleértve az áfát is, származó hathavi bevételek növekedése 7,1 százalék volt az előző év azonos időszakához képest. Az áfabevételek a7,3 százalékkal nőttek.

Az olaj- és gázbevételek az idei első fél évben 16,9 százalékkal csökkentek, főként a kőolaj átlagárának esése miatt. (MTI)

Véleményvezér

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.
Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében

Döbbenet, kiugróan vezet Magyarország Európában a lakhatási költségek emelkedésében 

A finneknél még csökkentek is az ingatlanárak, míg nálunk majd megháromszorozódtak.
Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége

Hatalmas különbségek Európában, melyik országnak mekkora a villamos energia függősége  

Az iráni háború felértékelte a megújuló energiók szerepét.
Az iráni rezsim nyakára tették a kést

Az iráni rezsim nyakára tették a kést 

Felszámolják Irán külföldi pénzmosodáit.
A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket

A választási osztogatás húzta fel a statisztikákban az átlagbéreket 

A számok mögé is érdemes benézni.
Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában

Egy horvát régió lett a turisták legnépszerűbb célpontja Európában 

Nagyon népszerű Európa a turisták körében.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo