Ötszörösére nőtt Magyarország adósságszolgálati terhe

Az elitellenes német AfD támogatottsága a múlt hónap végén publikált közvélemény-kutatások tanúsága szerint az előző országos választásokon elért 10 százalék körüli eredményének immár közel kétszeresén áll. Eközben a GDP-arányos amerikai államadósság - történelmi csúcsra jutva - az ezredfordulós szint bő dupláján tanyázik napjainkban. Vajon fellelhető bárminemű kapcsolat e két – egymástól látszólag teljességgel független - folyamat között?

Megroggyanhat a Fidesz a Novák-botránytól? Kitört a belharc a pártban?
Mi lesz az uniós pénzekkel és a magyar gazdasággal?

Online Klasszis Klubtalálkozó élőben Lengyel Lászlóval -
vegyen részt és kérdezzen Ön is a Pénzügykutató Zrt. vezetőjétől!

2024. február 28. 15:30

A részvétel ingyenes,
regisztráljon itt!

Adósságrátája terén történelmi csúcsra ért Amerika. Az adósságplafon-szintet a mindenkori elnöki adminisztráció előterjesztését követően évről-évre megemelő Kongresszusnak legutóbb a 2000-ben regisztrált 55,6 százalékos GDP-arányos adat közel két és félszereséhez kellett áldását adnia. Hiszen a világ vezető demokratikus hatalmára nehezedő közadósságteher – egy emberöltővel az ezredfordulót követően – az USA nemzeti össztermékéhez mérten idén nyárra 129 százalékos szintre emelkedett. A legfrissebb kalkulációk értelmében a hidegháborút követően egyedüli világhatalomként porondon maradó agyaglábú óriás közadóssága napjainkra meghaladja a 31 ezer milliárd USD-t.

Egyre többe kerül a szabadság eszménye (Fotó: Pixabay)
Egyre többe kerül a szabadság eszménye (Fotó: Pixabay)

Az egy lakosra jutó adósságteher húsz esztendő alatt bő négyszeresére fokozódva 21 ezer dollárról 92 ezer dollárra emelkedett. Az egyetlen adófizetőre jutó adósságteher meghaladja az Amerikában regisztrált átlagos háztartási nettó vagyont, ugyanis immár 250 ezer USD feletti szinten áll. Mindent egybevetve megállapítható: nem egészen negyedszázadnyi idő elteltével megötszöröződött az Amerikára háruló közadósságtömeg. A hitelből fűtött növekedés sokáig virulens amerikai modellje vitathatatlanul kifulladóban van. E korszakhatár lassú körvonalazódása az amerikai kulturális és gazdasági mintákat előszeretettel követő „szabad világ” egészére vonatkozóan újabb gazdasági paradigmaváltás szükségszerűségére hívja fel a figyelmet.

A lehető legtermészetesebb módon vetődik fel a kérdés: a nyugati világ gazdasági nagyhatalmainak háza táján netán másként alakul a Covid-krízis leküzdését követően formálódó pénzügyi helyzet, mint Amerikában? Nos, végig tekintve az égig magasló közadósság-hegyvonulat bérceiről meglehetősen tragikus kép tárul a gyanútlan szemlélődő elé. Félre téve a szemünk világát többnyire hályogként elfedő gyakorta félretájékoztató hírek csokrait, hamar észlelnünk szükséges: lábaink alatt váratlan mélységű meredély tátong. A mértékadó szaksajtó ritkán hangsúlyozza ugyanis: a demokratikus világrend történelme során soha nem látott mérvű adósságtömeget cipel hátán a terheket rendre finanszírozni kénytelen reálgazdaság a nyugati nagyhatalmak mindegyikében.

Lássunk néhány hajmeresztő példát a túlzott optimizmusra az elmúlt években okot ritkán szolgáltató releváns adatsorból! A Covid-krízis előestéjén még a GDP 97,4 százalékán álló adósságrátával „büszkélkedő” – az EU második legnagyobb nemzetgazdaságának számító - Franciaország közadósságszintje idén 111,6 százalékon állva meghaladja a 3000 milliárd eurós lélektani határt. Az euró-övezethez való emberöltővel korábbi csatlakozáskor gall szomszédságához hasonlatosan a Maastricht-kritériumrendszer velejét jelentő 60 százalékos GDP-arányos államadósságráta-elvárást teljesítő Olaszország közadósságszintje 2023-ra az itáliai nemzeti össztermék 145 százalékán tanyázik meghaladva a 2,77 ezer milliárd eurót. A magasabb össztermék okán abszolút értékben némileg elmaradva a francia adósságtömeg abszolút értékétől. A kontinentális Európa harmadik legnagyobb gazdaságának vészjósló adatainál a dobogóról éppen lecsúszó – azaz a negyedik legjelentősebb – európai összterméket előállító Spanyolország vonatkozó mutatói se különbek. Az Ibériai-félsziget túlnyomó részén elterülő krízisállam közadósságszintje immár meghaladja ugyanis az ország GDP-jének 113,2 százalékát a 2022-es esztendő végén közreadott makroadatok tanúsága szerint.

Fontos megjegyezni, hogy az EU-ban új Hansa-szövetségként definiált északi tagállamok vonatkozó mutatói is felettébb negatív trend érvényesülésére világítanak rá. Példának okáért a legjelentősebb össztermékkel bíró északi tagállamként számon tartott Németország 66,3 százalékos közadósságszintje is messze meghaladja a Maastricht-kritériumrendszerben lefektetett főszabályt.

A fentiektől korántsem függetlenül a Janus Henderson-csoport globális kötvénypiaci üzletága által jegyzett kapcsolódó tanulmány megállapításai szerint a romló makroadatok következtében érvényesülő kamatfelár okán az elkövetkezendő három esztendőben akár megháromszorozódhat a fejlett világ egészén a közadósságtömeg refinanszírozásának forrásigénye. Ezen adósságszolgálati többletteher állandósuló államháztartási restrikció nélkül nem lesz előteremthető az előttünk álló években az északi félteke egyetlen államában se.

A nyilván hazánkat se kímélő globális trend folyományaként a továbbra is felettébb élénk működőtőke (FDI) beáramlás következtében fokozódó beruházási rátának betudhatóan (egy esztendő alatt 76,6 százalékról 73,3 százalékra mérséklődő; idén év végére pedig 70 százalék alá süllyedő, azaz) trendszerűen csökkenő GDP-arányos közadósságszint az össztermék viszonylatában kifejezett mérséklődés ellenére történelmi csúcsokat dönget hazánkban. Az immár 50 ezer milliárd forintra rúgó magyar közadósság refinanszírozásának ugrásszerű drágulásából kifolyólag előálló költségvetési forráshiány tartósnak ígérkezik hazánkban is, hiszen idén a Covid-előtti utolsó „békeév” (2019) 800 milliárd forint alatti adósságszolgálati terhének közel ötszörösére rúg az idei adósságszolgálati forrásigény (megközelítve a 4000 milliárd forintot). A helyzet pikantériája, hogy az adósságspirál kialakulása egy olyan időszakban következett be hazánk esetében is, amikor nem kellett adósságleminősítéssel és tartós recesszióval megküzdenie az országnak. A Magyarországra nehezedő adósságtömeg az elmúlt évek felelőtlen költségvetési politikája (leginkább a választási költségvetés) okán harmadával nagyobb a Covid előtti szintnek, és bő duplája a 2010-es kormányváltás környéki időszakban mértnek, azonban a romló trendet sokáig elfedte az uniós forrásoknak betudható rendkívül aktív beruházáspolitika folyományaként tartósan magas hazai növekedési ráta. A helyzet tragikus jellegére világít rá azon adat is, miszerint a 2022 decembere és 2023 februárja közötti rövid időszakban bő 1120 milliárd forinttal nőtt hazánk államadóssága.

Az unióban mért átlagos közadósságszint ehhez képest 86 százalékos mértékű jelenleg, ami messze elmarad a legalapvetőbb Maastricht-kritériumtól; azonban fontos megjegyezni, hogy a monetáris unió tagállamainak a magyarhoz képest sokkal mérsékeltebb forrásköltségekkel kell szembesülniük a pénzpiacokon, hiszen az Európai Központi Bank (EKB) – egyes elemzők szerint közösségi szintű jogszabályi felhatalmazás nélkül - folyamatosan mesterséges keresletet generál állampapírjaik iránt a kötvényhozamok mérséklése céljából. Ezen gyakorlat nyilván a Mediterráneum európai országai számára jelent életmentő dotációt az adósságfinanszírozás fenntartható pályán történő megőrzése érdekében. Habár a „Hansa-tagállamok” számára is előnyös transzkontinentális redisztribúciós modellről van szó a déli országcsoport makromutatóinak hála viszonylag gyenge euró-árfolyam okán élénkülő északi exportvolumen miatt.

A fenti adatsorok mindegyike nagyrészt köztudomású. A hazai gazdasági szaksajtó azonban – nemes missziójához mérten felettébb méltatlanul - nem vonja le belőlük a könnyűszerrel kikövetkeztethető lényegi (ámbátor némileg kínos) következtetéseket. Ugyanis mindeddig még soha senki nem volt képes hitelesen elmagyarázni a mértékadó szakmai grémium részéről a hírkövető publikum számára az alábbiakat:

A folyamatosan alulfinanszírozott európai közszféra korszakában, a lakosságukat kiemelten sújtó segélymegvonás folytán időről-időre lángokba boruló külvárosok lázongásaitól tarkított emberöltőnyi időszak során, a hadászati büdzséjüket évtizedeken át rendre elhanyagoló tagállami költségvetések korszakában, a 2008-as krízistől kezdődően csaknem töretlenül restriktív költségvetéspolitikai főáramlat érvényesülése közepett vajon miként vált lehetségessé az eladósodási megatrend érvényesülése? Melynek során a transzatlanti térségben a legjelentősebb európai gazdasági hatalmak GDP-arányos államadóssága – a vonatkozó amerikai folyamatokkal párhuzamosan – megduplázódott. Hova tűnt a tengernyi közforrás egy olyan korszak kellős közepén, mikor a 2008-as pénzügyi recessziós ciklus mérséklődése (2012 decembere) és a Covid-krízis kezdete (2020 márciusa) közötti szűk évtized során történelmi mélységű globális pénzpiaci kamatszint érvényesült sokfelé egyenesen negatív kamatokkal?

A francia sárga mellényes mozgalom tüntetései, az eltörlési kultúra híveinek amerikai megmozdulásai, valamint az osztrák Szabadság Párt, a német AfD, az Itália Fivérei és a francia Nemzeti Tömörülés korábban soha nem látott népszerűsége sokkal inkább tanúskodik a középosztályok deklasszálódásáról, semmit a jóléti állam virulens jellegéről. Az államadósságszint trendszerű emelkedése pedig a neoklasszikus gazdaságpolitika érvényesülésének korlátozott jellegére fókuszálja tekintetünket. Hiszen egy thatcherista ideológiai háttérrel bíró kurzusnak kedvező makroadatok volnának az egyenes következményei (ezt hívták anno arany kényszerzubbonynak).

Viszont, amennyiben nem az államoknál vannak a restrikció révén megtakarított közforrások (hiszen ezesetben nem nőne rendre az adósságállományuk), valamint mégsem a középtársadalmaknál találjuk meg e forrástömeg döntő részét (ugyanis akkor nem volnának virulens jellegűek a proteszt mozgalmak), akkor mégiscsak adja magát a kérdés: vajon hol találhatóak az államok által a pénzpiacról egyre költségesebb konstrukciók keretében lehívott hitelforrások? Kizárásos alapon jövedelemtulajdonosok sorában az államon és a háztartásokon túlmenően egyedül a vállalati szféra tekinthető a szóban forgó hitelforrások tényleges birtokosának. Viszont a reálgazdaságban tevékenykedő termelő vállalatok, valamint a többnyire a szolgáltatói szférában működő KKV-k hatékonysága, jövedelemtermelő-képessége, állóeszköz-vagyona ezen eladósodási trend töredékével se emelkedett az elmúlt évtizedekben. Hazánkban példának okáért egy átlagos mikro- és kisvállalkozás profitrátája mindössze egyharmada az egy-másfél évtizeddel korábbinak.

Statisztikai tény: Amerikában nem lett volna a ’70-es évek óta növekedés, ha nem érvényesült volna eladósodási trend az elmúlt két emberöltő során. Viszont e forráskihelyezés haszna döntően a bankrendszer keretében realizálódott. A vállalati szféra döntően a bérszínvonalon takarította meg a kamatágon elszenvedett veszteségét, hiszen az átlagos reálbérszint az USA esetében nem nőtt az elmúlt négy évtizedben, miközben egyidejűleg megháromszorozódott az egy munkavállaló által előállított átlagos munkaérték.

Amerika reálgazdasága csakúgy, mint a világhatalom relációjában többnyire mintakövetőnek bizonyuló Európa termelőipari vertikuma és szolgáltatói szegmentuma minden jel szerint önnön – egyre inkább centralizálódó – bankrendszere áldozatául esik, melynek legeklatánsabb jelei a 2008-as krízis éveiben voltak felfedezhetőek.

A helyzet hatásos kezelése kizárólag transznacionális közhatalmi aktivizmussal volna elképzelhető, mely trend érvényesülése során a bankrendszer fokozott ellenőrzése, a nemzetközi pénzügyi tranzakciók fokozott megadóztatása, valamint az adóparadicsomok felszámolása lehetségessé válhatna. Ezen közpolitikai innováció megvalósulása nélkül a világgazdaság egésze a ciklikusan visszatérő adósságválságok permanens recessziót előidéző korszakához lesz kénytelen hozzászokni az előttünk álló emberöltő során. E végzetes szcenárió megvalósulása automatikusan a politikai szélsőségek további erősödését fogja maga után vonni a félperifériákon éppúgy, mint a fejlődési centrum egészében.

Véleményvezér

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket

Kitört a botrány, átverte a kormány a méhészeket 

Lóg az orruk az átvert méhészeknek.
A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart

A világ fejlettebb része nem az atomenergia felé tart 

Megújulótermelésben a sor végén kullogunk.
Európa legszuperebb városait előzi Budapest az ingatlanok megfizethetősége alapján

Európa legszuperebb városait előzi Budapest az ingatlanok megfizethetősége alapján 

Családi segítség nélkül szinte lehetetlen Budapesten ingatlanhoz jutni egy fiatalnak.
Milliókat költ a kormánymédia Magyar Péter lejáratására

Milliókat költ a kormánymédia Magyar Péter lejáratására 

Még soha nem volt mélységű lejárató kampány indult Magyar Péter ellen.
Mellár Tamás otthagyja a református egyházat

Mellár Tamás otthagyja a református egyházat 

Balog Zoltán személye sok református számára elfogadhatatlan.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo