Nem jó hír jött a hazai boltokból

A kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 0,4 százalékkal haladta meg, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal mérséklődött – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). 

Vége az árrésstop pozitív hatásának 

„Márciusban a hatósági árintézkedések ellenére csökkent a kiskereskedelmi forgalom februárhoz képest. Az Országos Kereskedelmi Szövetség már korábban figyelmeztetett arra, hogy az első hetek szolid vásárlási hulláma után az árrésstop pozitív hatása elmúlik, és inkább a – kormányzati beavatkozásokkal szükségszerűen együtt járó – fogyasztói elbizonytalanodás keresletcsökkentő hatása érvényesül. A bizonytalan szabályozási környezet hatására a kiskereskedők nagy többsége elhalasztja a beruházásokat, termékfejlesztéseket, mindezt előbb-utóbb a vásárlók is megérzik, így az „árrésstop” következtében rövidtávon felszabaduló többlet jövedelem nem a fogyasztást növeli, nem járul hozzá a gazdaság erősítéséhez. Az árrésstop elérte a kívánt a hatást, az élelmiszer infláció átmenetileg fékeződött, ez a hatás azonban ugyancsak nem lesz örökéletű, mivel a beszállítói árak is emelkednek. Az OKSZ mindezeket figyelembe véve javasolja az árrésstop tervezettnek megfelelő, május végi kivezetését. Meggyőződésünk, hogy a fogyasztói bizalom helyreállítását és lakossági fogyasztás növekedést a nyugodt, kiszámítható piaci környezetben zajló éles verseny szolgálja leginkább, csak így erősíthető a kiskereskedelem hozzájárulása a magyar GDP emelkedéséhez, a költségvetés hiányának mérsékléséhez" – közölte Kozák Tamás, az OKSZ főtitkár a KSH adataira.

Véleményvezér

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben

Öt éve Magyarországon a legmagasabb az élelmiszerinfláció a térségben 

Az élelmiszerek relatíve egyre drágábbak a magyaroknak.
Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait

Keszthelyről is kitiltották a kormány háborús plakátjait 

Sokaknak van elege a kormányzati riogatásokból.
Politikai szexvideóra vár az ország

Politikai szexvideóra vár az ország 

Újabb közéleti botrányt ígér a kormánysajtó.
Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar

Elképesztő, az unió 10 legszegényebb régiója közül 4 magyar 

A számok szerint rosszul áll a szénánk.
A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot

A lengyel miniszterelnök szerint az orosz titkosszolgálat üzemeltethette a globális luxus bordélyhálózatot 

A csinos hölgyek képesek megbolondítani a politikusokat.
Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert

Életveszélyesen megfenyegették Magyar Pétert 

Megy a gyűlölet a választási kampányban.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo