Mit eredményez a nemek közötti egyensúly a vezetésben?

Ha az igazgatótanácsokban kiegyensúlyozott a nemek aránya, a vállalatok akár 10 százalékkal nagyobb profitra tehetnek szert – hangzott el a HBLF, a European Women on Boards (EWOB) és az Institute of Directors Hungary (IoD) közös rendezvényén, amelyet „Kiegyensúlyozott igazgatóságok a fenntartható üzleti teljesítményért” címmel rendeztek október elején.

Eredményesebbek azok a vállalatok, amelyeknél megvalósul a nemek közötti egyensúly a vezetésben
Eredményesebbek azok a vállalatok, amelyeknél megvalósul a nemek közötti egyensúly a vezetésben
Fotó: Pixabay

A rendezvényen elhangzott, hogy a számokon túl, a sokszínű vezetői csapatok nehezebb, de izgalmasabb és gyümölcsözőbb diskurzust és általánosságban egy kreatívabb környezetet eredményeznek, ezt az ILO felmérés is alátámasztja, a megkérdezett cégvezetők több mint fele a nagyobb kreativitást, innovációt és nyitottságot a diverz vezetés hatásával azonosította.

Ahhoz, hogy minél több vállalatnál valóban megvalósuljon a direktíva által előírt 33%-os női vezetői arány, szükséges, hogy maguknál a cégeknél dolgozzanak olyan nők, akik képesek és készek arra, hogy egyszer vezetői pozícióba kerüljenek – fejtették ki a rendezvényen felszólaló cégvezetők. Vannak ráadásul olyan iparágak, például az energiaipar vagy a vegyipar, ahol már az egyetemeken sokkal kevesebb nő tanul egy adott szakon, hagyományosan ilyenek a mérnök szakok. Ezért a vállalatoknak már az utánpótlás-képzésnél hangsúlyt kell fektetniük a nemek arányára.

A másik kulcstényező a felszólalt szakértők szerint az a vállalati támogató rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a családot alapító nők is vezető pozícióban dolgozzanak, akár részmunkaidős megoldással.

A jövő női vezetőit pedig példamutatással, kapcsolatépítési lehetőségekkel és olyan mentorprogramokkal tudja támogatni a jelenlegi vezetői közösség, mint például a HBLF Nemzetközi X Mentor Programja és Board-level Programja.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo