Mi a helyzet az egy százalékkal?

Kevesen élnek azzal a közel másfél évtizede létező lehetőséggel, hogy a személyi jövedelemadójuk egy-egy százalékáról külön nyilatkozatban rendelkezzenek, de aki így tesz sem lehet biztos abban, hogy a felajánlása célba ér.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az APEH kimutatása szerint tavaly összesen 32,8 milliárd forintról rendelkezhetett volna 4,6 millió adózó az 1+1 százalékos törvény értelmében. Ehelyett mindössze 1,8 millióan éltek a lehetőséggel, és így 17 milliárd forinton osztozhatott közel 30 ezer kedvezményezett. A 29 ezer 709 civil szervezetnek alig több mint 10 milliárd forint jutott, a fennmaradó 7 milliárdon 169 egyháznak és két kiemelt költségvetési előirányzatnak jutott.

Többen kapnak, kevesen adnak

Az APEH adataiból kiderül: az 1 százalékos felajánlások átlagos összege 5-6 ezer forint. Bár minden évben a civil szervezetek már januártól kezdve aktív gyűjtőkampányba kezdenek, a felajánlásban részesülő összes szervezet közel 90 százalékának egyenként legfeljebb 100 főt sikerül adakozásra bírnia, közel 30 százalékuk pedig mindössze 10 főt vagy annál kevesebbet tud eredményesen megszólítani. A támogatott szervezetek körülbelül fele 100 ezer forint alatti, míg 40 százalékuk 100 ezer és 1 millió forint közötti összeget gyűjt össze. Átlagosan 4 százaléknak jut 1-20 millió forint közötti összeg, és mindössze 0,1 százalék - vagyis 2009-ben legfeljebb 30 szervezet - kap 20 millió felett.

Az APEH kimutatása szerint tavaly egy civil szervezet átlagosan 338 ezer forintot kapott, tíz évvel ezelőtt ez a bevétel a 170 ezer forintot sem érte el. Összességében is egyre több pénz jut így a civilekhez: a 2001-ben mért 4,3 milliárd forint 2009-re 10 milliárdra nőtt, elsősorban azért, mert nőtt az adózók által befizetett összes szja, így a potenciális egy százalék összege is emelkedett, 8 milliárdról 16,5 milliárdra. Az érvényes felajánlások száma viszont sokkal lassabban nő: 2001-ben 1,36 millióan rendelkeztek érvényesen legalább az adójuk egyik egy százalékáról, 2009-ben számuk épphogy meghaladta az 1,7 milliót.

Egyre több szervezet egyre kifinomultabb módszerekkel igyekszik adakozásra bírni az adózókat, óriásplakátokra vagy tévéreklámokra sem sajnálják a pénzt, ám a szervezetek többsége jobbára csak a közvetlenül vele kapcsolatban állókat tudja megszólítani. A potenciális nyilatkozóknak mindössze 39 százaléka rendelkezett személyi jövedelemadója 1, illetve 1+1 százalékáról 2009-ben. De még ők sem lehetnek biztosak abban, hogy a címkézett pénzek valóban az általuk preferált alapítványhoz, társadalmi szervezethez kerülnek.

Érvénytelenségi okok
Az APEH honlapján található tájékoztatás szerint a nyilatkozatok érvénytelenségének leggyakoribb oka az, hogy az adózók az 1+1 százalék számításának alapját képező adót nem fizették meg a törvényben előírt határidőre. Gyakori probléma az is, hogy a magánszemély hibásan jelöli meg a kedvezményezett adószámát, vagy rosszul tölti ki a nyilatkozatot. Aki május 20. után nyújtja be a rendelkező nyilatkozatát, szintén nem számíthat arra, hogy adója egy százaléka az általa megjelölt szervezethez kerül. Arra is volt példa, hogy valaki nem csak a vonatkozó törvény által megengedett egy, hanem több, civil kategóriába sorolható kedvezményezettet vagy korábban megszűnt civil szervezetet, illetve a törvény szerint nem kedvezményezhető intézményt jelölt meg.

A fellebbezés pénzbe kerül

Minden évben százezer felett van a valamilyen indokkal elutasított rendelkezések száma, s ezek a százalékok a civilek kasszája helyett a központi büdzsét gazdagítják. 2007-ben 108 ezer, 2008-ban 166 ezer, 2009-ben a 132 ezer nyilatkozatról döntött úgy az APEH, hogy azt valamilyen hiba, hiányosság vagy a törvényi feltételek elégtelensége miatt nem veszi figyelembe - válaszolták a Piac & Profit kérdésére az adóhatóság sajtóosztályán. Ugyanakkor a szervezet honlapján a 2009. szeptember 15-ei sajtótájékoztatójuk anyagában jóval több, 223 ezer érvénytelen felajánlás szerepel. A hatóság magyarázata szerint az azt követő feldolgozási és eljárási munkafolyamatok során a kedvezményezettekkel, valamint a rendelkező magánszemélyekkel végzett egyeztetések eredményeképpen csökkent ilyen drasztikusan az érvénytelen felajánlások száma.

A rendelkező nyilatkozat érvénytelenségéről hozott határozat ellen ugyan fellebbezhet az adózó, de előfordulhat, hogy többe kerül a leves, mint a hús: az eljárás illetéke ugyanis 5000 forint. Némi vigasz lehet, hogy az illeték visszajár, ha az adóhatóság határozata részben vagy egészben jogszabálysértőnek bizonyul. Kérdés, hogy ezt ki kockáztatja meg, bár a törvények lehetővé teszik minden adózó számára, hogy a saját rendelkező nyilatkozatát - pontosabban annak a magánszemélyt, illetve a kedvezményezetteket azonosító, külön-külön tárolt részét - megtekintse.

A pénz és időigényes utánajárás ellenére az elmúlt rendelkező évben 288 adózó fellebbezett, a siker épphogy 40 százalékos. Az elsőfokú adóhatóság 5 ízben - mivel nem értett egyet a jogorvoslati kérelemben foglaltakkal - a másodfokú adóhatósághoz további intézkedésre felterjesztette a fellebbezést, 159 esetben, bár módosította a határozatát, a rendelkezés továbbra is érvénytelen maradt, és csupán 124 esetben vonták vissza az érvénytelenségi határozatot.

Kedvezményezettek feladatai

Akkor is az állami költségvetésben marad az 1 százalék összege, ha az adózó nyilatkozatával minden rendben van, de a kedvezményezett intézmény nem teszi meg a megfelelő lépéseket, vagy nem jogosult a felajánlásra.

Az egy százalékot váró szervezetnek nem kell előre jelentkezniük az APEH-nél a NIOK Alapítvány tájékoztatása szerint. Ha felajánlás érkezik az adott adószámra, a hatóság felszólítja a szervezetet, hogy a honlapon található nyilatkozatokat töltse ki - 2010-ben ez a 1037A számú adatlap -, és nyújtsa be a megfelelő mellékleteket. A kedvezményezetteknek ugyanis - mielőtt megkapnák az 1 százalékos összeget - bizonyítaniuk kell, hogy megfelelnek a törvényi előírásoknak. Ha a nyilatkozat nem érkezik meg időben, az APEH nem utalja ki a felajánlott 1 százalékokat. Akkor sem jár a felajánlás, ha a kedvezményezettnek a törvény által meghatározott időszakban köztartozása van.

A szervezetek kötelesek beszámolni arról, mire fordítják az így befolyt támogatást, igaz, ma már nem pénzért közzétett sajtóközleményben. Egy törvénymódosításnak köszönhetően 2009-től az adóhatóság honlapjáról kell letölteni azt a dokumentumot, amely az előző évben kapott összeg sorsáról informálja a hatóságot. A jelentéseket a Szociális és Munkaügyi Minisztérium teszi közzé ingyenesen a civil szervezetekkel foglalkozó internetes oldalán, hogy az állampolgárok is tájékozódhassanak arról, hogyan hasznosult az adományuk.

A törvény megszületése óta a pénzek felhasználási lehetősége is bővült: immár második éve a civil szervezetek nem csak céljuk szerint használhatják a felajánlást, a pénz 30 százalékát akár működésre is fordíthatják.

Megjelent a Piac és Profit magazinban

Véleményvezér

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok

Élve fejeztek le egy magyart az oroszok 

Miért hallgat a magyar kormány, amikor az oroszok gyilkolnak magyarokat?
A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára

A lengyel gazdaság száguldása hatalmas égés a magyar gazdaságpolitika számára 

A munkavállalók a lábukkal szavaznak.
Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo