Keresik a megoldást: mikor lesznek végre igazságok bérek Magyarországon?

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására.

2024-2025 a felkészülés éve.

Bár a 2027-es időpont távolinak tűnhet, ám akkor a 2026-os évre vonatkozó adatokat kell majd megadni, így lényegében másfél év áll az érintett vállalkozások rendelkezésére, hogy a fenti témában rendezzék a munkahelyi bérkérdéseket. Kudari Nóra, a Women in Technology Hungary (WiTH) Egyesület alelnöke szerint első lépésként a bérszakadék mértékének kiszámítása a cégek feladata, ez alapján gyorsan leszűrhető, hogy milyen mélységű beavatkozásra van szükség.

„A direktíva előírja, hogy azokban a munkakörökben, ahol a bérszakadék mértéke meghaladja az öt százalékot, a cégeknek kiigazító lépéseket kell tenniük, és intézkedési tervet kell készíteniük. Már most érdemes felülvizsgálni a vállalat bérpolitikáját, és elkezdeni a bérek korrigálását. Emellett a vállalati külső és belső kommunikációs stratégia átalakítására is szükség lehet. A direktíva bevezetése után kötelező lesz a fizetési sávok megjelölése minden egyes álláshirdetésben, így az eddigi gyakorlat átalakítása is nagy hangsúlyt kap. Biztosítani kell a munkavállalók azon jogait, hogy bármikor információt kérhessenek a saját munkakörük átlagfizetéséről. Az esetleges hiányosságokat elengedhetetlen megfelelően kezelni, de ahhoz, hogy ezt határidőre elvégezhessék a munkáltatók, mindenképpen ajánlott időben elkezdeni a felkészülést” – fogalmaz a szakember.

Véleményvezér

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett

Mulatságba fordult a magyar focibajnokság közvetítési jogának aukciója, senki nem jelentkezett 

A politikusok, fene nagy étvágyukban, a sportot is bekebelezték.
Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén?

Bezárási hullám Orbán Viktor szülőföldjén? 

4 csillagos szállodát, stadiont zárnak be?
Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo