Keresik a megoldást: mikor lesznek végre igazságok bérek Magyarországon?

Európai uniós szabályozás és gazdasági érdekek is indokolják, hogy a munkáltatók törekedjenek a nemek közötti bérkülönbségek felszámolására.

Amíg az irányelv konkrét végrehajtási szabályai nincsenek meg, addig természetesen sok nyitott kérdés marad. „Nincsen még konkrét eljárásrend arra vonatkozóan, hogyan hasonlíthatóak össze az egyes munkakörök, mit kell majd konkrétan jelenteni, hogyan kell kezelni a kompetencia, vagy teljesítménybérezés alapú pozíciókat és a projektekre létesített ideiglenes munkaköröket. Várat magára egy validált értékelési rendszer és módszertan kidolgozása, melynek segítségével a teljes bérezési stratégia átalakítható. A komplex minősítési rendszereket már sok nemzetközi cég kidolgozta, de ezen a területen is különböző metódussal találkozunk” – elemezte a helyzetet Kudari Nóra.

Nyílt lapokkal a béreknél

A szabályoknak való megfelelés egyik lépése a transzparens bérstruktúra alkalmazása, ami nem csupán a jogszabályi megfelelés miatt fontos. Az átlátható bérek bevezetése csökkenti a szegregációt a munkavállalói csoportok között, a munkakeresők előre megismerhetik a pozícióhoz tartozó átlagbért. A transzparencia hozzájárul a nők munkaerőpiacon betöltött szerepének erősítéséhez, társadalmi megbecsültségének növeléséhez, így csökkentve az üvegplafon hatást.

Lényeges eleme a szabályozásnak, hogy tilos lesz a fizetési titoktartás, így a munkavállaló bármikor kérhet információt más munkavállalók átlagfizetéséről. Amennyiben ez az átláthatóság nem valósul meg, az egyes országoknak szankciókat, pénzbírságot kell kiszabniuk a szabálysértő munkáltatóra, de a munkavállaló is bírósághoz fordulhat.

Véleményvezér

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta

Beszáll-e Trump személyesen a magyar választási kampányba? Orbán Viktor meghívta 

Donald Trump levele Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok

Hátrahagyják sebesültjeiket az oroszok 

Hatalmas és nehézkes az orosz hadsereg, kárt okozni főleg a tömegével tud, nem pedig a csapások precizitásával.
A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók

A lengyeleknek sikerült, hazatérnek az egykori kivándorlók 

A lengyelek sikeresen zárkóznak fel Nyugathoz.
A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból

A hollandok kiszállnak, elegük lett Trump egyre erőszakosabb akcióiból 

Trump békegalamb helyett egyre inkább ragadozóként viselkedik.
A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns

A Brexit eredménye, kevesebb európai, soha nem látott számú migráns 

Sok mindenre nem gondoltak a Brexit rajongók.
Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje

Bora Borán landolt Mészáros Lőrinc és neje 

Mi toljuk a havat, Lölő pedig a hasát sütteti.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo