Mit jelent ez a magyar exportőröknek?
Egy harmadik országba irányuló exportügylet önmagában természetesen nem jogellenes. A kockázat ott kezdődik, amikor az ügylet körülményei alapján észszerűen felmerülhet, hogy a termék végső rendeltetési helye valójában szankcionált ország, az exportőr pedig ennek ellenére nem végez megfelelő ellenőrzést, vagy nem dokumentálja a döntését.
Figyelmeztető jel lehet például, ha a vevő frissen alapított társaság, nem rendelkezik érdemi iparági múlttal, a rendelési volumen nem illeszkedik a saját piacához, a fizetési vagy logisztikai útvonal szokatlan, a végfelhasználó nem azonosítható, vagy az adott termékkategória ismerten érintett az Oroszországba irányuló reexportban.
A „tudnia kellett volna” típusú mérce nem automatikus büntetőjogi felelősségi formula. Ugyanakkor hatósági, polgári jogi, compliance- és adott esetben büntetőjogi kockázat megítélésénél döntő jelentősége lehet annak, hogy az exportőr felismerte-e, illetve észszerűen felismerhette volna-e a szankciómegkerülési kockázatot.
Milyen lépések csökkenthetik a kockázatot?
A cél nem a papírmunka növelése, hanem a tényleges és dokumentált gondosság igazolása. Ennek része lehet különösen:
- a vevő, a végfelhasználó és a tulajdonosi háttér ellenőrzése;
- szankciós listák és nyilvánosan elérhető információk vizsgálata;
- végfelhasználói nyilatkozat vagy end-user certificate beszerzése;
- szerződéses reexport-tilalom alkalmazása;
- a fizetési és logisztikai útvonal ellenőrzése;
- belső jóváhagyási folyamat kialakítása magasabb kockázatú ügyletekre.
Fontos azonban, hogy az end-user certificate vagy a szerződéses reexport-tilalom önmagában nem mentesít. Ezek akkor érnek valamit, ha az exportőr a vevő, a termék, az útvonal, a fizetési feltételek és az ügylet gazdasági racionalitása alapján tényleges kockázatértékelést is végez.
