hirdetés

Hogyan ne csempésszünk cigarettát

Egy régi, de hatásos átvizsgálási technika buktatta meg, azt a bolgár kisbuszt, amit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M1-es autópálya Komárom-Esztergom vármegyei szakaszán megállítottak.

Figyelem! Jelentősen módosulnak a cégekre vonatkozó ESG-előírások!

Alapjaiban változtathatja meg a cégek – nemcsak a nagyvállalatok, köztük a bankok és biztosítók, hanem a kis- és középvállalkozások (kkv) – működését, hogy a jövőben már olyan auditált (!) nem pénzügyi beszámolókat kell készíteni, ami nemzetközi szabványok alapján gyűjtött ESG-releváns adatokra támaszkodik.

Ne maradjon le, legyen naprakész az egyik legnagyobb horderejű kérdésben!

Jelentkezzen most konferenciánkra! >>

hirdetés

A kisbusz Bulgáriából indult és öt férfit vitt Franciaország felé mezőgazdasági munkára. Az utasok rutinellenőrzése után, a pénzügyőrök az autót úgynevezett „kopogtatásos módszerrel” vizsgálták meg, ami azonnal gyanúra adott okot. A küszöböt, az üléseket, és még a teljes tetőkárpitot is cigarettával tömték ki. A sofőr azt mondta, hogy a megtalált 786 doboz, magyar zárjegy nélküli cigarettáról nem tud semmit, nem ő rejtette el, csupán a munkások fuvarját bízták rá.

Csempészcigi a küszöb alól (Fotó: NAV)
Csempészcigi a küszöb alól (Fotó: NAV)

A járőrök a csaknem nyolcszáz doboz, több mint 1,6 millió forint értékű, adózatlan füstölnivalót lefoglalták, költségvetési csalás és jövedéki törvénysértés miatt eljárást indítottak. (NAV)

hirdetés

Véleményvezér

Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.
Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba 

A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo