Fordulat a német vállalatoknál

Januárban kevesebb németországi vállalat érezte úgy, hogy működése veszélyben van, mint a múlt év utolsó hónapjában – derült ki az ifo gazdaságkutató intézet felméréséből.

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ifo szerdán közzétett adatai szerint Németországban idén januárban a vállalatok 4,8 százaléka érezte úgy, hogy gazdasági túlélése veszélyben van, egy hónappal korábban ez az arány még 6,3 százalék volt.

„A gazdasági lassulás így valószínűleg nem hagy jelentősebbet nyomot vállalati fizetésképtelenség formájában” – nyilatkozta az Ifo vezető közgazdásza, Klaus Wohlrabe.

A januárban regisztrált csökkenés a gazdaság minden ágazatában megfigyelhető volt. A legmagasabb arány azonban továbbra is a kiskereskedelmi szektorban van, ahol a cégek 8,3 százaléka mondta azt, hogy a túlélése veszélyben van a decemberben regisztrált 9,7 százalékot követően.

„Sok kiskereskedőnek fáj a fogyasztói visszafogottság és a magas infláció” – mondta Klaus Wohlrabe, az ifo felmérésekért felelős vezetője.

A szolgáltatók körében az arány 6,4 százalékról 5,2 százalékra csökkent januárban havi összevetésben. A szolgáltatószektoron belül a legnagyobb mértékben (12,8 százalék) a szálláshelyek aggódtak túlélésük miatt, míg a vendéglátóiparban 11,1 százalékot regisztráltak.

A feldolgozóiparban januárban a cégek 4,0 százaléka érezte úgy, hogy gazdasági túlélése veszélyben van, decemberben ez az arány 6,5 százalék volt. Sok energiaintenzív ágazat, például a vegyipar továbbra is veszélyben érzi magát: az ott regisztrált arány 10 százalék felett maradt januárban is.

2020 júniusában a koronavírus-járvány miatt 21,8 százalék volt a magukat veszélyeztetettnek tekintő cégek aránya Németországban.

(MTI)

Véleményvezér

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata

Teljes bukta lett Orbán Viktor igazságpillanata 

Orbán Viktor egyre nagyobbakat lódít egyre kevesebb sikerrel.
Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen

Elutasították Magyar Péter feljelentését Orbán Viktor ellen 

Az ügyészség döntött Orbán Viktor feljelentése ügyében.
Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta

Vatikán már nem békepárti, a pápa az ukrán elnököt fogadta 

Az új pápa előbb fogadta az ukrán elnököt, mint Orbán Viktort.
Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz

Magyar Péter nyilvánosságra hozta, hogy szerinte hol lopott milliárdokat a Fidesz 

Milliárdosok aggódhatnak egy kormányváltás esetén.
A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben

A szabadság hőseként ünnepelték Karácsony Gergelyt az Európai Parlamentben 

A budapesti főpolgármester megdicsőült Strasbourgban.
A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte

A Fidesz az elmúlt öt év költekezését részben forintleértékelésből fedezte 

Első helyen az ipari termelői árak drágulásában.

Info & tech

Cégvezetés & irányítás

Piac & marketing


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo