Előrelépés a bértárgyalásokon – 4 százalékos emelés jöhet

Elhúzódó egyeztetés után ma sem született végső megállapodás az idei legkisebb bérekről. Készül viszont egy megegyezés-tervezet, benne 4 százalékos emeléssel.

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac? Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról?
Early bírd jegyek most ajándék 100 Leggazdagabb magazinnal!

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Honnan indultak?

Az egyeztetések még november végén kezdődtek. Érdemes felidézni, hogy a felek álláspontjai mennyire messziről indult. Míg a munkáltatók a járvány miatti bizonytalan helyzetben egyáltalán nem akartak béremelést, addig a szakszervezetek kezdetben még kétszámjegyű, 10 százalék körüli emeléstől indultak. A munkaadók még a tárgyalások elhalasztását is felvetették addig, amikor már többet látnak a 2021-es folyamatokból.

Míg korábban a munkáltatók legfeljebb az idei infláció várt mértékével megegyező emelést akartak (vagyis 3 százalékot), a munkavállalói oldalon tartották magukat az 5 százalék mellett, bár a szakszervezeti oldalról is érkeztek olyan jelzések, hogy megegyezés érdekében hajlandóak ők is engedni az 5 százalékból. Szintén múlt héten derült ki, hogy a munkaadók hajlandók lennének tovább menni, és el tudnák fogadni a megállapodást 4 százalékos szinten azért, hogy a legrosszabbul keresők, a gyeden, gyesen keresők, az álláskeresők, az összes olyan ember, aki érintett a minimálbérhez kötött szociális juttatásokkal, megkaphassák az emelt összeget. Közben a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke múlt héten arról számolt be lapunknak, hogy kitartanak az 5 százalékos bérkövetelésük mellett. Kordás László, a legnagyobb hazai szakszervezeti konföderáció vezetője mint elmondta, 2-3 ezer forintos különbségen alkudoznak, szerinte ez az összeg nem vinné csődbe a magyar vállalkozásokat.

Miért gond, hogy eddig nem született megállapodás?

Ahogy arról már írtunk, a minimálbér egyfajta indikátorként szolgál a versenyszféra bértárgyalásai során, így az egyezség hiánya ezeket a folyamatokat akaszthatja, nehezítheti meg. Ám nemcsak emiatt rendkívüli és kellemetlen a jelenleg kialakult helyzet. Több olyan szociális ellátásnál és egyéb juttatásnál is mérceként szolgál a mindenkori minimálbér.

Mint arra laptársunk, az Mfor.hu felhívta a figyelmet: a minimálbér miatt kialakult bizonytalanság sokkal többről szól, mint egy érték meghatározásáról. A késlekedés magyarok százezreit tartja bizonytalanságban. Sőt mi több, anyagilag is hátrányosan érinti őket, hiszen a minimálbérrel összefüggésben valamilyen formában érintettek köre nagy létszámú csoportot tesz ki.

Véleményvezér

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.
Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején

Átlagosan 7 millió forintot buktak a nyugdíjasok az Orbán-kormány idején 

Csak a propaganda szintjén jártak jobban a nyugdíjasok az elmúlt 15 évben.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo