Bajba kerül a munkaerőpiacon, aki nem kezd el ismerkedni a mesterséges intelligenciával

2023-ban végérvényesen berobbant a mindennapjainkba a mesterséges intelligencia, és ma már szinte mindenki azt találgatja, vajon elveheti-e a munkáját az AI. A vállalatok egyelőre inkább tapogatóznak, hogy pontosan milyen feladatokat bízhatnak az MI-asszisztensekre, ráadásul a kapcsolódó információbiztonsági kockázatok is riasztóan hathatnak a cégekre. A legfrissebb kutatások ugyanakkor már azt mutatják, hogy a tudásalapú tevékenységek hatékonyságát 40 százalékkal is növelheti az MI – persze ha megfelelően tudjuk utasítani, vagyis „promptolni". Ez a készség hamarosan nélkülözhetetlen lesz a munkaerőpiacon, a legfontosabb trükköket pedig a Protechtor vezetői képzésén ismerhették meg a technológiai szakemberek – nézzük a promptolás legfontosabb lépéseit!

3.                  Példák: fontos támpontot adhatunk mesterséges asszisztensünknek, ha konkrét mintákat adunk neki útmutatásul. Segíthetünk neki azzal, ha a fenti példával élve bemásoljuk cégünk korábbi reklámszövegeit, így könnyebben felveszi az elvárt stílust, szóhasználatot és valószínűleg jobban használható eredményt kapunk majd.

4.                  Korlátok: tovább pontosíthatjuk a promptot, ha formai és tartalmi szempontból is határokat szabunk a nyelvi modell „gondolkodásának". Megmondhatjuk neki, hogy egy konkrét közösségi platformra készül a szöveg, ezért csak bizonyos számú karaktert használhat, de utasíthatjuk, hogy mennyire kidolgozott és részletes választ adjon, sőt, azt is megszabhatjuk, milyen erőforrásokkal gazdálkodhat, így biztosan megvalósítható ötletekkel szolgál.

5.                  Jó válasz: igazán személyre, cégre és feladatra szabott tartalmakat kaphatunk akkor, ha részletesen megadjuk, milyen eredményt várunk el: például egy jó reklámplakát figyelemfelkeltő vizuális elemekkel, rövid és jól megjegyezhető szöveggel készül. Tulajdonképpen ezt már tekinthetjük valódi együttműködésnek ember és gép között, hiszen mindketten megosztjuk saját tudásunkat a lehető legjobb teljesítmény érdekében.

6.                  Lépések a cél felé: sok esetben nem csak a végcél számít, hanem az oda vezető egyes lépések is. Ha többszöri próbálkozás után is úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia nem érti pontosan a feladatot – különösen komplexebb esetekben, például egy értékesítési stratégia vagy üzleti terv összeállításakor –, végigvezethetjük őt a folyamaton azzal, hogy pontosan megmondjuk neki, milyen mérföldköveken keresztül juthat el a megoldáshoz.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo