Bajba kerül a munkaerőpiacon, aki nem kezd el ismerkedni a mesterséges intelligenciával

2023-ban végérvényesen berobbant a mindennapjainkba a mesterséges intelligencia, és ma már szinte mindenki azt találgatja, vajon elveheti-e a munkáját az AI. A vállalatok egyelőre inkább tapogatóznak, hogy pontosan milyen feladatokat bízhatnak az MI-asszisztensekre, ráadásul a kapcsolódó információbiztonsági kockázatok is riasztóan hathatnak a cégekre. A legfrissebb kutatások ugyanakkor már azt mutatják, hogy a tudásalapú tevékenységek hatékonyságát 40 százalékkal is növelheti az MI – persze ha megfelelően tudjuk utasítani, vagyis „promptolni". Ez a készség hamarosan nélkülözhetetlen lesz a munkaerőpiacon, a legfontosabb trükköket pedig a Protechtor vezetői képzésén ismerhették meg a technológiai szakemberek – nézzük a promptolás legfontosabb lépéseit!

Ezzel a 6 lépéssel jutsz el a tökéletes prompthoz!

Miért is olyan fontos, hogy hatékonyan tudjunk kommunikálni a mesterséges intelligenciával? Röviden összefoglalva, drasztikusan növeli az emberi teljesítményt bizonyos feladatok megoldása során, számokban kifejezve pedig egy generatív AI-modellel és prompt engineering tudással felvértezve 30 százalékkal gyorsabban és közel 43 százalékkal jobb minőségben tudunk dolgozni. „Ha ezt megértjük, az is világos lesz, hogy nem egy helyettesről van szó, akinek átadhatjuk a stafétát, hanem egy olyan eszközről, mely biztos alapot ad a munkánkhoz, erre pedig tovább építkezhetünk, hozzáadva saját gondolatainkat és ötleteinket" – teszi hozzá Szabó-Stubán Dávid. Mit is jelent mindez a gyakorlatban? Nézzük a jó prompt 6 legfontosabb összetevőjét!

1.                  Kontextus: sokan már az első lépésnél elbuknak, pedig a fentiekből világosan következik, hogy az MI-re üres vászonként kell tekinteni, vagyis mindig azzal kezdjük az utasítást, hogy megadjuk, milyen szituációba, kinek a helyébe „képzelje" magát. Mondhatjuk például, hogy alakítson egy reklámszövegírót, aki egy vicces és figyelemfelkeltő hirdetést szeretne készíteni, hogy minél több autót eladjon. Ebből már ki tud indulni az algoritmus, de minél részletesebbek vagyunk, annál jobb.

2.                  A feladat meghatározása: ez szintén nélkülözhetetlen eleme a jó promptnak, kérhetjük, hogy foglaljon össze egy hosszabb szöveget egy lényegretörő bekezdésbe, esetleg fordítson le valamit vagy magyarázza el különböző paraméterek alapján egy fogalom jelentését egy bizonyos célcsoportnak. Ha megkaptuk az első választ, tovább finomíthatjuk az eredményt újabb instrukciókkal.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo