Bajba kerül a munkaerőpiacon, aki nem kezd el ismerkedni a mesterséges intelligenciával

2023-ban végérvényesen berobbant a mindennapjainkba a mesterséges intelligencia, és ma már szinte mindenki azt találgatja, vajon elveheti-e a munkáját az AI. A vállalatok egyelőre inkább tapogatóznak, hogy pontosan milyen feladatokat bízhatnak az MI-asszisztensekre, ráadásul a kapcsolódó információbiztonsági kockázatok is riasztóan hathatnak a cégekre. A legfrissebb kutatások ugyanakkor már azt mutatják, hogy a tudásalapú tevékenységek hatékonyságát 40 százalékkal is növelheti az MI – persze ha megfelelően tudjuk utasítani, vagyis „promptolni". Ez a készség hamarosan nélkülözhetetlen lesz a munkaerőpiacon, a legfontosabb trükköket pedig a Protechtor vezetői képzésén ismerhették meg a technológiai szakemberek – nézzük a promptolás legfontosabb lépéseit!

„A Protechtor közösségében azt tapasztajuk, hogy teljes nyitottsággal fordul a hazai techszakma a generatív AI megoldások használata felé, azonban a folyamat még gyerekcipőben jár. Miközben a munkavállalók többsége nem látja át, hogyan tudná hatékonyan használni ezeket az eszközöket a mindennapi munkában, a vállalati IT szakemberek azt nem tudják pontosan, mennyi adminisztratív jellegű folyamat és feladat váltható ki ezzel, így gyakorlati lépéseket sem tesznek. Egyelőre a nagy nyelvi modelleket elsősorban a szöveggenerálás terén a legérdemesebb bevetni az idő- és költséghatékonyság érdekében, és ez még a technológiai területre is igaz: ha valaki megírja helyettünk az emailek, memók és jelentések első verzióját, mi koncentrálhatunk a szakmai feladatainkra. Ehhez viszont átfogó szemléletváltás szükséges, és meg kell tanulnunk az MI „fejével" gondolkodni, nem csak ennek a fordítottját várni tőle" – mondja Laczkó Gábor, a Protechtor eseményeket szervező Stylers információtechnológiai cégcsoport egyik alapító tulajdonosa.

Véleményvezér

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye?

Tudatos provokáció volt Magyar Péter telefonügye? 

Ellentmondásokkal teli történet.
Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja

Putyin egy NATO tagállam megtámadását fontolgatja 

Az amerikai hírszerzés feje fontos ügyben ment személyesen Moszkvába.
Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült

Kesztyűt dobott Orbán Viktornak Magyar Péter – frissült 

Magyar Péter Paksra hívta a parlamenti pártok elnökeit.
Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek

Meghalt az ukrajnai háború humanista hőse, akit még az oroszok is tiszteltek 

Tragikus véget ért egy ukrajnai hős sorsa.
Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan

Hatalmas fegyvercsomagot kap Ukrajna, de ami igazán meglepő, hogy honnan 

Törökország döntő fontosságú fegyvereket ad el Ukrajnának.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo