Az Aldi Magyarországon - mire lehet számítani?

Csaknem duplájára növeli a pécsi IT-központ dolgozóinak létszámát az Aldi informatikai leányvállalata és az áruházakba is 100 embert vesznek fel. A kiszállítással egybekötött online értékesítést azonban egyelőre csak vizsgálják, mert még mindig jövedelmezőbb és hatékonyabb az áruházi eladás. A német áruházlánc magyarországi cégének ügyvezetőjével beszélgettünk.

A cikk eredetileg laptársunk, a Privátbankár oldalán jelent meg.

A 145 áruházat működtető Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. egyelőre nem tervez további sztenderd méretű egységet nyitni, ám a meglévőknél oly mértékben emelkedik a forgalom, hogy szükséges a létszámbővítés. Még idén 100 fővel növekszik a létszám. A magyar és az európai hálózat informatikai kiszolgálása is újabb szakembereket követel, a másik leányvállalat, az Aldi International IT Services Kft. 150 új munkatársat vesz fel az év végéig, így a budapesti és a pécsi központban összesen 270 IT-munkatárs dolgozik majd. A leányvállalatok összlétszáma ily módon 4500 lesz decemberre.

A diszkont áruházakat működtető vállalat masszív informatikai fejlesztéseket hajt végre a megnövekedett igények kiszolgálására. (Ennek összegéről azonban nem mondtak részleteket az új budapesti központ átadásakor.) Az informatikai háttér tehát biztosan meglesz ahhoz, hogy beinduljon az online értékesítés, de egyelőre ez még nincs napirenden, ellentétben például a brit vagy az amerikai piaccal, ott az Aldi már bőven belevágott ebbe az üzletbe.

Bernhard Haider, a Bt. ügyvezető igazgatója szerint látják, hogy efelé halad a kiskereskedelem, de a cég magyarországi  élelmiszerkereskedelmében – ez teszi ki az Aldi forgalmának többségét – jelenleg nem éri meg az, ha egy vásárló viszonylag kevés terméket rendel és azt ki kell szállítani.

Azt már mi tesszük hozzá, hogy több szupermarket és hipermarket is bevezette az online rendelést és házhozszállítást, viszont a diszkontoknál ez még várat magára.Továbbá az online szórólap az Aldinál és a versenytársaknál is elérhető, egyeseknél mobil applikáció is rendelkezésre áll. Az is természetes, hogy a diszkont piacon a közösségi média felületein minden jelentős szereplő aktív, így az Aldi is.

„A magyar vevők többsége még mindig inkább a fizikai vásárlást részesíti előnyben, ráadásul nekünk az impulzusvásárlás is fontos tényező, ezt éppen az áruházban teheti meg a vevő. A házhoz szállítás kérhető egyes elektronikai eszközöknél, de ezt az üzletben kell kérni és kifizetni - tehát itt nincs online rendelés. Szerintünk az online értékesítés majd kiegészítőként működhet Magyarországon” – érvelt lapunknak az igazgató.
Felvetettük, hogy a forgalom folyamatos emelkedése egy kelet-magyarországi regionális logisztikai központ létrehozását is indokolná. Érvelésünk szerint mivel a cég eleve sok élelmiszert vásárol a termelés helyén, vagyis az Alföldön, a költségcsökkentés jegyében megérné létesíteni egy ilyet.

(Fotó: Pexels.com)

 

Az ügyvezető igazgató azonban azt mondta: a kínálatban egyrészt a nyugati megyékben és európai országokban vásárolt termékek is vannak, másrészt az iparcikkeket (főleg ázsiai gyártmányúakat) a nagy európai kikötőkből szállítják Magyarországra, s ezért a meglévő biatorbágyi logisztikai központ éppen jó helyen van. Közölte ugyanakkor, hogy ott is esedékes a fejlesztés, egy új, 8800 négyzetméteres elemmel növelik a hűtőraktárat, ezzel a cég hűtőkapacitását a kétszeresére duzzasztják. A beruházás mintegy 6 milliárd forintba kerül és 50 új állást jelent.

Ki mennyit keres az Aldinál?

A 8 órás munkaviszonyra vetített kezdő fizetés az üzletekben és a logisztikai központban egyaránt bruttó 322 800 forint. Két év után a bér 362 900 forintra, míg 10 év után, a 11. évtől 406 500 forintra nő. Az újonnan felvett raktári munkavállalók hathónapnyi munkaviszony után targoncavezetői képesítést szerezhetnek, melynek költségét az áruházlánc fizeti. A regionális területi vezetők már a betanulási időszakban is  bruttó 892 800 forintos bérre számíthatnak, ezen felül a közlekedéshez már a belépés napjától egy prémium kategóriás személygépkocsit kapnak magánhasználattal. Amikor a vezető – jellemzően háromnegyed évi tréning után – átveszi az irányítást 4-5 üzlete felett, a bére bruttó 1 128 300 forintra emelkedik.

Az Aldi teljes kínálatának több mint felét magyar termelőktől vagy szolgáltatóktól szerzi be. Bernhard Haider azt ígérte, hogy újabb belföldi cégeket vonnak be ebbe a hálózatba. A magyar vállalkozókat a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamarával kidolgozott program segíti ebben, de a vállalat a magyar áruk külföldre juttatását is támogatja.

Arra a kérdésünkre, hogy milyen ütemben akarják növelni a nem-élelmiszer kategóriába tartozó termékek arányát, csak annyit válaszolt, hogy jól fogynak ezek a termékek, más részletet nem említett. Viszont beszámolója szerint érdekes módon az utazásközvetítői szolgáltatást is sokan keresik.

Beszáll-e még nagyobb mértékben az üzemanyag-kereskedelembe a cég – kérdeztük a vezetőtől, miután tudjuk, hogy például a hipermarketek mellett több helyen is működnek ilyenek és igenis vonzerőt jelentenek az áruháznak. Az igazgató szerint folytatni akarják az együttműködést az OMV-vel, egyelőre öt áruháznál működik ilyen benzinkút.

Ennél jóval nagyobb volumenű az e-töltő hálózat. Az E.ON-nal közösen 123 magyarországi Aldi-üzlet parkolójában teszik ingyenesen elérhetővé az energiavállalat által telepített és üzemeltetett 360 töltőpontot. Az érintett üzletek több mint egyharmadánál már át is adták a töltőket. A két vállalat együttműködése 10 évre szól, és további 5 évvel meghosszabbítható.

Véleményvezér

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos

Kísértetszállodát talált Hadházy Ákos 

Különös pénzosztások az idegenforgalmi beruházások körül.
A korrupció rontja a boldogságindexet

A korrupció rontja a boldogságindexet 

Ötvenhatodik helyen a magyarok.
Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért

Hadházy Ákos újabb fél méter magas kilátót talált 217 millió forintért 

Lombkoronasétány helyett ezúttal nádkoronasétány épült.
Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval

Száguldhatna a forint, ha Orbán Viktor kiegyezne az unióval 

A jogállamiság helyreállítása sok pénzt hozna.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo