hirdetés

A NAV-nak jól jött az elszállt infláció - kaszáltak 2022-ben

Megjelent a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit összefoglaló évkönyve. Ebből kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki vagy éppen milyen hatékonysággal lehet megtámadni az adóhatóság határozatait. A Jalsovszky iroda segítségével csokorba szedtük az évkönyv legfontosabb és legtanulságosabb számait. 

Hazai szálláshelyek, vendéglátóegységek, figyelem!

Pályázzanak és nyerjenek díjat az ország legjelentősebb designversenyén -
nevezzenek be a Klasszis TopDesign 2023 megmérettetésre!
Külföldi és hazai szakértőkből álló zsűri, bemutatkozási lehetőség a nagyközönségnek, exkluzív díjátadó gála.

Regisztráljon most!

hirdetés

Az adóhatóság a 2022. évben 20.602 milliárd forint adót szedett be, amely az évkönyv tanúsága szerint 17,2 százalékkal haladta meg az előzőév bevételeit. Ami azonban ennél is látványosabb, hogy az idei adóbevételek majd 2,5 milliárd forinttal haladták meg a költségvetésben előirányzott összeget.

A kiemelkedő eredményt az adóhatóság alapvetően három okra vezeti vissza:

Egyrészt a vártnál több bevétel folyt be a foglalkoztatáshoz kötődő adónemekből. Ezt az évkönyv zárójelesen a „prognózist meghaladó bérnövekedéssel” és a „kedvező munkaerőpiaci folyamatokkal” magyarázza. Ugyanakkor közvetetten bizonyára hozzájárult ehhez a katázás lehetőségének rendkívüli mértékű beszűkülése is.

Ugyanígy elősegítette a magas adóbevételeket az infláció, amely az adóhatóság szerint is a vártnál magasabban alakult. Az inflációs folyamatok eredményeképpen csak áfából 1,3 milliárd többletbevétel folyt be.

Végül természetszerűleg növelték az adóbevételeket az extraprofitadók is. Ez a tendencia az egyre bővülő különadóknak köszönhetően előreláthatólag a 2023-as évben folytatódni fog.

Az adóregisztráció kihívás az induló cégeknek

Bár az előző évekhez képest a számok nem változtak érdemben, továbbra is rendkívüli mértékű azoknak az új cégeknek a száma, amelyek esetében valamilyen adóregisztrációs akadályt tárt fel az adóhatóság. Az évkönyv számadatai szerint ez az új cégek több mint harmadánál jelentett problémát: az adóregisztrációs vizsgálattal érintett körülbelül 32 ezer új cégből közel 12 ezer esetében állapított meg valamilyen adóregisztrációs akadályt.

hirdetés

Véleményvezér

Van ingyen ebéd

Van ingyen ebéd 

Szerencsések azok, akik a román határ mellett laknak. Kedvelt élelmiszereiket ugyanannál a multinál jóval olcsóbban kapják meg a szomszédoknál.
Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik

Az oroszok Ukrajna után Örményországot is elveszíthetik 

Azerbajdzsán megtámadta Hegyi-Karabahot, hogy visszaszerezze egykori területét. Az akció teljesen átrendezi a kaukázusi erőviszonyokat.
Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti

Az USA a cégalapítások több mint felét bevándorlóknak köszönheti 

A befektetők jól átgondolják hová vigyék a pénzüket és ma nehéz jobb helyet találni az USA-nál.
Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi

Hatalmasat durrant a kínai ingatlanlufi 

A szakemberek szerint beláthatatlanok a következmények.
A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében

A hiedelmekkel ellentétben mégsem áll olyan rosszul Európa a gyermekgyártás tekintetében 

Magyarország népessége tényleg drámaian csökken, nemsokára Ausztria lélekszáma is több lesz, mint a miénk, de ez nem általános európai tendencia.
Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba

Megkezdték a britek a visszaszivárgást az EU-ba 

A nyugati világnak az egyik legizgalmasabb sajátossága, hogy lehet hibázni, csak sokba kerül. Most pont ez történik a britekkel a Brexit miatt.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo