A megélhetési gondok miatt a munkaerőt is nehezebb megtartani

Látványos változás a munkaerőpiacon nem várható 2023-ban, de a munkaerő megtartására sokkal nagyobb fókuszt fognak tenni a vállalatok, mint az eddigiekben. A Magyarországon továbbra is fennálló munkaerőhiány miatt a nagyobb foglalkoztatók ugyanis jellemzően egymástól szívják el a munkaerőt a versenyképességük megtartása érdekében. Év elején különösen megfigyelhető ez a trend, hiszen nagyobb a hajlandóság munkahelyváltásra, különösen a gyári és a betanított munkák területén.

A fokozódó inflációs nyomás a foglalkoztatói és a munkavállalói oldalt is erősen érinti. Mivel a cégek egymástól szívják el a munkaerőt, így a versenyképesség meghatározó tényezői idén is a bérek és juttatási csomagok lesznek. Ebbe beletartozik az utazási, lakhatási támogatás is, ami rendkívül vonzóvá tehet egy-egy munkahelyet.

„A munkaerőmegtartásban a béreken kívül kiemelt szerepet játszik, hogy milyen egyéb módon kedvez a munkáltató a munkavállalóknak. Ez lehet egyéb anyagi juttatás, életvitelhez kapcsolódó segítségnyújtás, vagy akár a kikapcsolódást, pihenést támogató extra ajándék” - hangsúlyozza Mihályi Magdolna, a Jobtain HR Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

Az elbocsátási hullámok hosszútávon nagy kárt okozhatnak a cégnek

A beruházások a nehéz gazdasági helyzet ellenére teljesen nem álltak le, csak lelassultak – épülnek az új gyárak, üzemek, amelyek plusz munkaerőt igényelnek majd. Az employer brandingnek, azaz a munkáltatói márkaépítésnek kiemelt szerepe lesz idén, ugyanis a munkaerő-megtartásra hatalmas fókuszt kell helyeznie a cégeknek, a lojalitás növelése ezért kulcsfontosságú.

Mobilisabbak lettek az emberek (Fotó: Depositphotos)
Mobilisabbak lettek az emberek (Fotó: Depositphotos)

Azok a vállalatok, amelyek nagyobb leépítésekre kényszerülnek, nagyon nehezen tudják majd pótolni később a munkaerőt és ez a munkáltatói márkára is negatív hatást gyakorol.

A munkaerőpiacon stagnálást várnak a szakértők

A 2022-es év munkaerőpiaci elemzéseinek év végi adatai is inkább stagnálást mutatnak a munkaerő hiányra vonatkozóan és ez a tendencia várhatóan nem változik idén sem. Az ukrán háború alakulása természetesen a munkaerőpiacra is kihat majd, egyrészt az ukrán nemzetiségű dolgozók visszavándorlása, másrészt a gazdaságra gyakorolt hatása miatt. 

Véleményvezér

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát

Mészáros Lőrinc és neje hatalmas luxusba fojtotta a magyar fanyalgók miatt érzett bánatát 

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő ismét utolérte a Mészáros házaspárt.
Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely

Újabb eseményt szervez Karácsony Gergely 

Nem nyugszik a főpolgármester.
Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak

Nincs neurológiai betegsége Orbán Viktornak 

Nyelvi botlás lehetett csak.
Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek

Lázár János hatalmas öngólja, a betiltott vonatinfó helyére egyre újabb verziók születnek 

A betiltás a digitális világban immár mulatság tárgya.
Semmi nem fog Magyar Péteren

Semmi nem fog Magyar Péteren 

Ezúttal komoly kihívóra lelt Orbán Viktor.
Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania

Ha valaki féláron szeretne friss gyümölcsöt csak Bécsbe kell kiugrania 

Hol van már Magyarország egykori olcsósága.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo