A magyar vállalkozások 80 százaléka szerint saját vezetőik képzésre szorulnak

A Consulting & Games idén harmadik alkalommal vágott bele a magyarországi vállalkozások képzés-fejlesztési tendenciáinak éves vizsgálatába. Az idei évben már összesen 250 kitöltés alapján rajzolják fel a vállalati képzési trendeket az ország térképére. A válaszokból kiderül, hogy idén a megtartásé a főszerep, a vezetők kerülnek legjobban reflektorfénybe és az is, hogy a közepes méretű vállalkozások egy főre eső képzési költése több mint 50 százalékkal emelkedett 2023-hoz képest.

Minden korszaknak megvan a maga slágere. Bármennyire hihetetlen a pandémia óta szinte minden évben más lemez forgott a képzés-fejlesztési szektorban. A hibrid működés okozta kihívásokról egy szempillantás alatt tértünk át a turbulens gazdasági és munkakörnyezet okozta kihívások kezelésére, idén pedig végre szeretnénk kicsit lehorgonyozni és megtartani azt, ami és aki igazán fontos. Hogy pontosan hogyan és mire kerül a fókusz az idei évben, kiderül a Képzés-Fejlesztési Körkép 2024 kiadványból!

Csöndes kilépők, változó hangsúlyok

Az elmúlt négy év megviselte a munkavállalókat és végletekig feszítette a szervezeteket - a háttérben pedig alattomosan meghúzódott a látens fluktuáció. A Gallup 2023-as felmérése szerint a látens fluktuáció valódi tényezővé vált: év végére az európai munkaerő 72 százaléka volt ebbe a kategóriába sorolható, átlagosan tehát a szervezeti létszám 3/4-ének érdekében kell a vezetőknek, menedzsmentnek vagy HR-nek olyan stratégiákat alkotni, mellyel az elköteleződés foka javítható. Egy tudatosan, az érintettek bevonásával felállított képzés-fejlesztési stratégia ebben nemcsak támogató, kiegészítő szereplő lehet, hanem valódi, hatékony eszközöket adhat a fejlődés élére álló kulcsembereknek: a vezetőknek.

A vállalkozások 74,3 százaléka úgy tervezi, hogy a vezetői készségek fejlesztése szerepelni fog az idei képzési témák között (Fotó: Consulting & Games)
A vállalkozások 74,3 százaléka úgy tervezi, hogy a vezetői készségek fejlesztése szerepelni fog az idei képzési témák között (Fotó: Consulting & Games)

Ezt a vállalkozások is felismerték, 2024-ben ugyanis a vezetők képzése kerül igazán fókuszba. A vállalkozások 79,7 százaléka fogja valamilyen módon a vezetőket képezni. A trendek azt mutatják, hogy a vezetők fejlesztése még évekig kiemelt terület lesz. Míg például a nagyvállalatok szinte kivétel nélkül képezik a vezetőiket, ez a kisvállalkozások esetén 70 százalék. És míg 1 évvel ezelőtt úgy tűnt, hogy a KKV szektor zászlajára tűzi az egyének fejlesztését, ebben az igyekezetben (és a turbulens gazdasági hatások következtében) a legkisebbek úgy tűnik, lemaradtak.

Véleményvezér

Újra lőnek az ukrán tüzérek

Újra lőnek az ukrán tüzérek 

Nagy hatótávolságú rakétákat is kapnak az ukránok.
Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján

Szégyenteljes helyre került Magyarország a jogállamisági index alapján 

A magyar jogásztársadalom levizsgázott.
Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában

Schmitt Pál szelleme kísért Norvégiában 

A makulátlanság egy elengedhetetlen szempont Norvégiában.
Lengyelországnak jót tett a kormányváltás

Lengyelországnak jót tett a kormányváltás 

A lengyel gazdasági csoda nem három napig tart.
Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában

Magyarország Európában az utolsó helyen az egészségügyi kiadások rangsorában 

Mindenképpen javítani kellene a finanszírozáson.
Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek

Magyarország a technikai államcsőd felé tart, megszorítások jöhetnek 

A világgazdaság számai egyre javulnak, miközben a magyar államháztartás senyved.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo