A közoktatásban eltöltött megboldogult másfél évtizedünk során elvileg hallhattunk a királyi kincstár megtöltéséről gondoskodni hivatott ún. regálé jövedelemről, melynek beszedési jogosultságával a háborúskodásaikat, vagy költséges palotaépítéseiket finanszírozandó a középkori uralkodók előszeretettel éltek időnként éhséglázadásokat és parasztfelkeléseket kirobbantó alattvalóik akarata ellenében is. A regálé valójában nem más, mint az uralkodó arcképével ellátott forgalomban lévő hivatalos fizetőeszköz értékének mesterséges rontása, azaz – legalábbis a korabeli Európában – nemesfémtartalmának fokozatos csökkentése. Vagyis gazdaságtörténeti szempontból vitathatatlanul előállhat(ott) olyan helyzet, amikor objektívnek tűnő kiváltó okok ellenére a pénzromlás kirívó üteme alapvetően mesterségesen generált – szabadpiacon kívüli - tényezőkre vezethető vissza.
Ebbéli tudásunk felfrissítését követően könnyűszerrel belátható, hogy az infláció – amennyiben a fenti eshetőséget elfogadva lehet mesterségesen generált jellegű, akkor – más esetekben nevezhető akár természetesnek is. Utóbbi eshetőség akkor áll elő, ha rövid időn belül megnő a forgalomban lévő pénz mennyisége. A világtörténelem folyamán elsőként akkoriban regisztráltak ilyen jellegű viszonyokat, amikor a nagy felfedezések korát követően az egymással versengő gyarmatosító hatalmak tengerjáró flottái gigantikus mennyiségű arannyal megrakodva érkeztek vissza Európa népes kikötővárosaiba. A korszakban merkantilistának nevezett domináns pozíciójú gazdaságpolitika leginkább akként összegezhető, hogy egy-egy állam gazdagságát a határain belül használatban – pontosabban forgalomban vagy kincstárakban - lévő nemesfémmennyiség nagyságrendjével azonosította. Ezen ideológiából következett a kora-újkorban világhatalomnak számító Habsburg vezetésű Spanyolország történetének legnagyobb inflációs sokkja, hiszen az óceán felől folyton folyvást érkező - gyakorlatilag korlátlan mérvű - aranyrakományoknak „hála” hirtelen hatványozottan megnövekedett pénzmennyiség nem rendelkezett belföldön belátható időn belül rendelkezésre álló árufedezettel. A pénzromlás miatt a mindenkori madridi király környezetében élő – hatalmas földbirtokokkal rendelkező – udvari nemesség tagjai egyre kevésbé voltak képesek fenntartani a korábbi színvonalon életmódjukat, holott jövedelmük nominális mértéke sokszorosa volt szüleik és nagyszüleik generációjának bevételeihez képest. Az árrobbanást kihasználta az időszak során gyorsan izmosodó angliai ipar, melynek cikkeit előszeretettel importálta az aranytengerben úszó spanyol állam éppúgy, mint az azt szolgálni hivatott ibériai elitcsoportok legjava. Az évszázados folyamat végkifejlete közismert: Anglia mindössze pár emberöltőn belül lezajló világbirodalommá válása, valamint Spanyolország azzal egyidejű végleges marginalizálódása, illetve nagyhatalmi státusának megszűnte.
