A családalapítási költségek ugrásszerű fokozódása okán immár a demográfiai létviszonyokra meghatározó jelleggel ható, valamint időskori elszegényedési trendet generáló vészjósló tendencia legkönnyebben számszerűsíthető jele akként ragadható meg, miszerint példának okáért az USA nyugati partvidékén a ’70-es években egy felső-középosztályi kategóriájú lakóház megvásárlása legfeljebb 700 ezer dollárt emésztett fel, míg napjainkban immár 5 millió dollárra is rúghatnak az otthonteremtés költségei azon vidéken.
Minden jel szerint az ingatlanárak emelkedésének mértéke és az élelmiszerár-index együttese a háztartások szempontjából sokkal inkább kiteszi a valós pénzromlás ütemét, mint az átlagos áremelkedéssel kalkuláló statisztikai módszertanok és a háborús inflációra való hivatkozások bármelyike. A háború elmúltával kevés okunk lesz fellélegezni: az inflációval kénytelenek leszünk idehaza is együtt élni. Akár kimutatja annak valós mértékét a KSH és az Eurostat, akár elmaszkírozza azt.
