A fél ország a lakásbiztosítás újrakötésén pörög

Félidőben jár az idei lakásbiztosítási kampány: a Netrisknél 18 százalékkal többen kötöttek eddig lakásbiztosítást, mint egy évvel korábban március közepéig. Az átlagdíj pedig közel 37 ezer forint, ami a tavalyi kampányhoz képest 2 százalékos növekedést jelent. Az eddigi adatok szerint Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén és Fejér vármegyében a legaktívabbak a lakóingatlan-tulajdonosok.

Félidejéhez érkezett az idei lakásbiztosítási kampány, amely lehetőséget ad minden lakóingatlan-tulajdonosnak és -bérlőnek arra, hogy egyéb kötelezettség nélkül új szerződést kössön. A Netrisk összeállítása szerint a lehetőséggel többen élnek, mint tavaly: a kampányban 18 százalékkal több új lakásbiztosítási szerződést kötöttek a Netrisknél mint tavaly március közepéig. 

37 ezer kontra 66 ezer forint

Már a tavalyi és az idei kampányban is látszott, hogy érdemes átnézni a biztosítók kínálatát, mert jelentős megtakarítást lehet elérni egy új lakásbiztosítással, illetve fontos az is, hogy a szolgáltatási paletta is szélesebb lehet az új biztosításoknál.

„Az idei kampányban az újonnan megkötött lakásbiztosítások átlagdíja nem éri el a 37 ezer forintot, ami 2 százalékos áremelkedésnek felel meg. Ez pedig az infláció szintjét sem éri el, és messze elmarad a piaci átlagoktól. A Magyar Nemzeti Bank lakásbiztosítási elemzésében szereplő adatok szerint ugyanis a múlt év végén a teljeskörű lakásbiztosítások átlagdíja 66 ezer forint volt, ami 17 százalékos növekedést jelent éves szinten” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. 

A szakember hozzátette, hogy napi szinten is jelentős mozgások láthatóak a biztosítók versenyében. Az egyik vezető biztosító átlagos díja például 13 százalékkal csökkent az elmúlt napokban a kampány elejéhez képest, amivel rögtön át is vette a vezetést az értékesített szerződések számában.

Véleményvezér

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak

A statisztika azt mutatja, hogy mit sem érnek a kormányzati hatósági árak 

Árkorlátozás ide, vagy oda, azok mennek felfelé.
2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia

2,9 milliárd forintért árulja dubaji luxuslakását a volt jegybankelnök fia 

Szépen gazdagodott a Matolcsy gyerek.
A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak

A cseh kormánypártok Orbán Viktor rémével kampányolnak 

Orbán Viktort kifejezetten negatív színben tüntetik fel cseh plakátokon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo