Gazdaság
Óriási razzia van az ukrán gabona miatt
Minden, Ukrajnából Magyarországra közúton és vasúton érkező gabonaszállítmány útját ellenőrzik és csak a tranzitforgalmú járműveket engedik át az országon.
Európa egyik legkeresettebb gazdasági bűnözője ért haza, Magyarországra
Hazahozták a Dominikán elfogott magyar nőt, aki Európa egyik legkeresettebb bűnözője volt.
Nem várt meglepetés jött Kínából
Az idei első negyedévben a vártnál jobban nőtt Kína bruttó hazai terméke.
Megvan, hova özönlik a friss tőke
Márciusban 2,6 százalékkal, azaz 256 milliárd forinttal nőtt a befektetési alapokban kezelt vagyon.
Sokat köszönhetünk az enyhe télnek
Csaknem 65 százalékkal csökkent a román földgázimport az év első két hónapjában.
Szlovákia is csatlakozik a lengyel-magyar gabonaimportstop tengelyhez
Szlovákia ideiglenesen leállítja az ukrán gabona behozatalát.
Robert Fico feljelentette a szlovák miniszterelnököt, mert odaadta az ország vadászgépeit az ukránoknak
Ukrajnai háború - Szlovákia már az összes MiG-29-es vadászgépét átadta Ukrajnának.
Egyre több embert foglalkoztat saját vagyonának a sorsa
Tovább nőtt a végrendelkezők száma.
Olaszországban márciusban már csökkentek az árak
Márciusban az előzetesen becsültnél némileg nagyobb mértékben lassult az infláció Olaszországban.
Betelt a pohár a nyugdíjasoknál - nekimennek a kormánynak
Soron kívüli nyugdíjemelést követelnek.
Elképesztően alacsony a gázár
Mikor csökken Magyarországon a gáz ára?
Közel 60 százalékkal magasabb a krumpli felvásárlási ára, mint tavaly
Februárban 27 százalékkal voltak magasabbak a mezőgazdasági felvásárlási árak, mint egy évvel korábban.
Kegyetlenül megdrágultak a lakáshitelek
A harmadára esett a lakáshitelek iránti kereslet.
Miért nem léptünk hadba Amerikával?
Itt a piros, hol a pirost játszott a magyar külpolitika?
A hosszú hétvégéket imádják a magyarok
Megérződött a március 15-ei hosszú hétvége hiánya a belföldi turizmusban.
Házhoz mennek a bőröndért, hogy még kényelmesebb legyen a reptéri út
Házhoz megy az utasok csomagjaiért a bécsi reptér.
Könnyebb lesz a csokosok élete
Így könnyítenek a csok és falusi csok igénylők dolgán.
Megsenyvedte a magyar tőkepiac, hogy az USA szankciós listára tette a részben magyar tulajdonú orosz kémbankot és annak magyar vezetőjét
BÉT - Növekvő forgalomban csökkent a BUX a héten.
Egyre messzebb Putyin álma Európa zsarolása az energiával
Vasárnap megkezdi az áramtermelést Európa legnagyobb atomreaktora Finnországban.
Kőkemények a lengyelek, ha gazdasági érdekeikről van szó, akár legjobb barátjuk esetében is
Lengyelország ideiglenesen betiltja az ukrán gabonaimportot.
Egységfrontban a lengyelekkel kemény döntést hoztunk
Magyarország megtiltja a mezőgazdasági termékek importját Ukrajnából.
Májustól nehezebb lesz jelzáloghitelhez jutni
Májustól így kell beszámítani a jelzáloghitelek THM-plafonjába a lakásbiztosítás árát.
Bajban a nyaralótulajdonosok
Látványosan megváltozott a nyaralópiac - kivételes helyzetben a Balaton és a Tisza-tó.
A vesztesek élén állunk
A kiskereskedelmi forgalom alakulása jól mutatja az emberek vásárlóerejét.
Bécs-Budapest népszerűségi harca végleg eldőlni látszik
Bécs népessége még idén elérheti a kétmilliót.
13 ezer 500 kkv-t finanszíroznának, gigapályázat vállalkozóknak
Operation 300 Billion: már magyar cégeket is várnak az Emitátusok iparfejlesztési programjához.
Részvénytársaság düledező romhalmazból pályázott és nyert
Nemcsak a részvénytársaság székhelye egy romhalmaz, hanem a tulajdonos életútját is füstölgő cégromok kísérik.
Az amerikaiak már köszönik jól érzik magukat
Áprilisban javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban.
Hiába tüntettek a franciák
A francia alkotmánytanács jóváhagyta a nyugdíjkorhatár emelését előíró, vitatott törvényt.
Már névtelenül is lehet panaszt tenni a munkahelyeken
Elfogadta az Országgyűlés a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló javaslatot.
Betiltották az ukrán gabonát a szomszédban
Egészségkárosító növényvédőszer-tartalma miatt betiltják az ukrán gabona feldolgozását és felhasználását Szlovákiában.
Új kontinens felé fordulna Szijjártó Péter
A miniszter szerint fejleszteni kell a gazdasági együttműködést Európa és Afrika között.
Hogyan kerülhető el a végrehajtás?
Ha valaki nehéz helyzetbe kerül, és felhalmozódott köztartozását nem tudja megfizetni, végrehajtási eljárásra számíthat.
Nagyot javult a folyó fizetési mérleg egyenlege
Februárban a deficit 620 millió euróval 160 millió euróra csökkent.
Elviszi az infláció a magyarok pihenésre szánt pénzét
Az elmúlt hónapok lendületes növekedését követően kissé megtorpant szálláshelyek forgalmának helyreállása.
Látványosan visszaesett a hazai gáz- és áramfogyasztás
Az elmúlt hónapban a megelőző év azonos időszakához képest 25,8 százalékkal kevesebb földgázt használt fel Magyarország.
Van SZÉP-kártyája? Fontos határidő közeleg
Május 31. után 15 százalékos díj terheli a bennragadt összegeket.
A külföldiek mentik meg a hazai turizmust
A vendégéjszakák száma 0,4 százalékkal csökkent 2022 februárjához képest.
Orbán Viktor elárulta, mi lesz az ársapkákkal
Az élelmiszerek esetében ahogy jön lefelé az infláció, úgy fogják majd kivezetni a most még létező ársapkákat.
Hogyan kössünk jó bérleti szerződést ilyen infláció mellett?
A Deloitte szakértői összegyűjtötték, mire van szükség a megfelelő indexálási mechanizmus kialakításához.
Itt az Orbán-kormány lépése az amerikai szankció után
Magyarország kilép a Nemzetközi Beruházási Bankból.
Rossz hír jött az inflációról
A gazdasági szakértők idén is magas inflációra számítanak.
Leült egy asztalhoz Matolcsy György és Varga Mihály
A megbeszélésen áttekintették a magyar gazdaság aktuális helyzetét és a hazai gazdaságpolitika legfontosabb feladatait.
Mi történik az építőiparban?
Februárban is folytatódott a stagnáló trendre illeszkedő irány az építőiparban.
Közel harmadával zuhant Ukrajna gazdasági teljesítménye
29,1 százalékkal csökkent.
Befékezett az orosz infláció
Jelentősen lassult az éves szintű infláció márciusban.
Nem megy az építőiparnak
Februárban az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 11,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Itt van Amerika válasza az Orbán-kormánynak
50 szankciót jelentett be Press David Pressman amerikai nagykövet.