Mikor és hogyan került kapcsolatba a vállalkozásokkal? - többek között ezt kérdeztük a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) közelmúltban megválasztott új elnökétől, Szatmáry Kristóftól.

- A mi családunk felmenői a 19. század közepétől kisiparosok, kiskereskedők voltak, és főleg Budapest környékén rendelkeztek hentesüzlettel, vágóhíddal, szatócsbolttal. A családunknak is nagy trauma volt a második világháború utáni államosítás. A szüleim azonban már az 1980-as évek elején vegyeskereskedést nyitottak. Családi vállalkozásunk egy kis boltból indult el, ma Budapesten hat-hét üzletünk van, egy részét magunk működtetjük, egy része ki van adva bérbe. Többek között van érdekeltségünk egy szállodában és egy kisebb üzletközpontban is. Egyik egyetemi társammal közösen magam is csináltam egy kisvállalkozást, ami annak idején kipótolta az ösztöndíjamat. Most a feleségemmel közösen belsőépítészettel, tanácsadással foglalkozó cégünk van. Én tehát beleszülettem a vállalkozói környezetbe, vagyis a hétköznapokban tanultam meg, miként lehet abból pénzt csinálni, ami körülöttem van. Persze tettem az életem során néhány kitérőt is, de mindig ide jutottam vissza.

- Melyek voltak ezek a kitérők?

- Egészen más területen, az ELTE-n, földrajz szakon geográfusként, majd másodszakon politológusként végeztem. Az érettségi után azonban kihagytam két évet, és ez alatt a családi vállalkozásban voltam sofőrtől pincérig minden. De közben rájöttem, hogy azt a tudást, amit az egyetem ad, nem lehet másként pótolni.

- Mikor lett politikus? Hiszen a Fidesz országgyűlési képviselője is.

- A közélet már a gimnáziumban érdekelt, a diákönkormányzat elnöke voltam. S mint politológus hallgató természetesen sokat foglalkoztam a politikával, sokáig csak helyi szinten, a XVI. kerületben, szűkebb hazámban. Egyetem után két évet a gazdasági minisztériumban töltöttem, 2000 és 2002 között, ami igen tanulságos volt. A legnagyobb gond ugyanis szerintem az, hogy a minisztériumi szemléletmód fényévnyire van attól, amit a gyakorlati életben a vállalkozások látnak. Hasznos volt ez a két év, mert megismertem a másik oldalt. Közben letettem a közigazgatási szakvizsgát. Ahhoz, hogy a hatóságok és a vállalkozások ne két nyelven beszéljenek, meg kell tudni fogalmazni az ajánlásunkat a közigazgatás számára. Ez sokkal nagyobb probléma, mint a bizalomvesztés. Nagyon sokat lehetne segíteni a hazai vállalkozásokon, ha sikerülne átverni a bürokrácián azt a szemléletet, amit a vállalkozások képviselnek. Válaszolva a kérdésére: országgyűlési képviselő 2006-ban lettem, és sokan kérdezik tőlem, hogy elsősorban országgyűlési képviselő vagy kamarai elnök vagyok-e. Mindkettő. Időben előbb jött a kamarai tisztség, hiszen mielőtt az idén elnökké választottak, 2004-től a BKIK általános elnökhelyettese voltam. A kamara vezetése külön műfaj, mert aki már eligazodik egy kicsit a közigazgatásban, és konyít a vállalatvezetéshez is, annak is új egy köztestület, mert a szemlélete valahol az előző kettő között van. A kamarát nem lehet úgy irányítani, mint egy vállalatot, mert itt az emberek önkéntes alapon csinálják, amit csinálnak. De ugyanakkor vállalkozókat tömörít, tehát a racionalitás jobban jellemzi, mint a minisztériumokat. Ahhoz képest, hogy 2004-ben az átlagéletkor magasabb volt, mint az én életkorom - 29 éves voltam -, befogadtak, elfogadtak engem, a munkámat. Ennek a következménye, hogy most, 2008-ban lényegében ellenjelölt nélkül, közel nyolcvanszázalékos támogatással választottak meg a kamara elnökének. Ez komoly kihívás számomra, és elég alázatra késztet, hogy több ezer vállalkozó, illetve egy köztestületi formában működő szervezet azt a bizalmat adja, hogy négy évig képviseljem.

- Mi a fő feladata a kamarának? Ezt az egyszerűnek tűnő kérdést azért teszem fel, mert 1994-ben, amikor a kamarai törvényt elfogadták, az is megkérdőjeleződött, hogy egyáltalán érdekvédelmi szervezet-e.

- Európában példátlan, hogy a kamara köztestület - vagyis ugyanolyan jogállású, mint például a Magyar Tudományos Akadémia - de nincs kötelező tagsága, és nem kap állami támogatást sem. Ma van egy nagyjából működő kamara, de jóval kisebb létszámmal, mint korábban, amely most kezdi újra megtalálni azokat a területeket, ahol aktívabban tud tevékenykedni. Az igazi előrelépéshez azonban jogszabály-módosításra lenne szükség, de ez nem szerepel napirenden. Nem akarok az aktuális pénzügyi válságra utalni, de a piac önszabályozó szerepe egy csomó mindenre nem alkalmas. Csak egy jogszabályi háttérrel megerősített szervezet képes nemet mondani a piac olyan mechanizmusaira, amiről tudjuk, hogy nem jó.

- Mint például?

- A bevásárlóközpontok engedélyezése. A kereskedelmi törvény és a hatályos építési jogszabályok csak annyit írnak elő, hogy hatástanulmányt kell készíteni bizonyos négyzetméter fölötti beruházásoknál Budapesten. Jelenleg ezt a beruházó fizeti, akinek értelemszerűen nem érdeke, hogy a negatív következmények is kiderüljenek. Ilyen Európában máshol nincs. A jellemző gyakorlat az, hogy a fejlesztési tanácsok, vagy hívják őket akárhogyan, akár vétójoggal is rendelkeznek. Jó megoldás volna például, ha a kereskedelmi hatástanulmány elkészítése a beruházótól a kamarához kerülne, amely mint köztestület elég független is ahhoz, hogy adott esetben ne, vagy ne a tervezett formában, helyen javasolja a beruházást. Épp ma hallottam, hogy Budapesten tíz újabb bevásárlóközpont létesítését tervezik, miközben nincs olyan hatástanulmány, ami megmondaná, hogy ez hány kis bolt bezárását fogja eredményezni. Persze nem csak bírálunk, megpróbálunk cselekedni is. Letettünk például egy anyagot - már néhány éve - a fővárosi önkormányzat asztalára, hogyan lehetne az üres belvárosi üzleteket hasznosítani. Ez a tematikus bevásárlóutcák projektje, és három lábon áll: a kamara megszervezi a vállalkozókat, mondjuk például a lámpaszaküzletektől a bútorszaküzletekig terjedő körben, az önkormányzat pedig vállalja, hogy az adott utcába csak - vagy egy bizonyos százalékig - ilyen engedélyeket ad ki, és mindehhez lehetne szerezni uniós forrásokat. Nemzetközi példák vannak erre, hogy a belváros üresen kongó épületeit miként lehet megtölteni. A megvalósítás pedig alapvetően szándék és nem pénz kérdése. Nem bántom a fővárost, de ma nem tekint ránk partnerként, és nem csak a kamarákra, általában a gazdálkodószervezetekre sem. S egy másik példa: a körbetartozások felszámolásában is lehetne a kamarának nagyobb szerepe. Hogy ha bárki idejön, mert egy adott céggel szeretne szerződni, s megkérdezi: mit tudunk erről a cégről, ajánljuk-e, hogy szerződést kössön vele, akkor felelhessünk neki. Ma a kamara nem tud semmit mondani, mert nincs adata.

- Milyen elképzelésekkel vállalta el az elnökséget?

- A szakmai munkát kell mindenképpen megerősíteni. A döntéshozók és a minisztériumok számára is láthatóvá kell tenni, mit kíván a magyar vállalkozó. Az elmúlt tizennyolc évben ugyanis nem figyeltek oda erre. A nagy cégeknek van más csatornájuk is, hogy az érdekeiket érvényesítsék. A magyar vállalkozások 94 százaléka azonban mikro- és kisvállalkozás, amelyeknek a szakmai döntéshozatalig kevéssé ér el a hangja. Az én személyes szerepem kísérleti is, mivel ott ülök a parlament gazdasági bizottságában, és, ha jól tudom, eddig nem volt ilyen kamarai elnök. Függetlenül attól, hogy kormánypárti vagy ellenzéki képviselő vagyok-e, a fontos az, hogy képes legyek a parlamentben folyamatosan képviselni a kamarai tagok véleményét, s ellátni egy általános érdekképviseletet.

- De, gondolom, ez a szerep oda-vissza igaz.

- Igen, kérdés az is, hogy mit tud segíteni egy parlamenti képviselő a saját szervezetének. Itt talán jobban kijön az ellenzék-kormány ellentéte, de eddig jó tapasztalataim vannak, a napi munkámban ez nem okoz problémát. A bizottságban szakmai munka folyik, persze aztán végül a döntés sokszor politikai. De visszautalnék a családi szocializációmra: ha a pult mögött állsz, nincs MSZP-s vagy fideszes vásárló, csak vásárló. Sok támogatást kaptam eddig a saját frakciómból is, hogy a hazai vállalkozásokat képviseljem, és sokszor elfogadják, amit mondok, igaz, néha a kormányzati logika átírja az ő saját elképzeléseiket is. Nehezebb helyzetben lennék, ha kormányzati képviselő lennék, mert ott értelemszerűen nem tudnék egy szakterület kifejezett szószólója lenni, hanem nagyobb összefüggésekben, sokkal több kompromisszumot kellene kötnöm, mint ellenzékiként.

- Mint területi kamarának milyen az együttműködésük az országos kamarával?

- Vannak kisebb súrlódások, főként a pénz elosztásánál, de azt gondolom, hogy ezután is megfelelően tudjuk építeni a kapcsolatokat. Inkább a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával kellene szorosabb együttműködést kiépíteni, a cél egy regionális kamara kialakítása lenne.

- Van-e valami fontos, amire nem kérdeztem rá, de szívesen beszélne róla?

- Igen. A kamarában generációváltás zajlik, életkorban és szemléletben is. Az elnökségben is megjelent a 1970-es évek közepén születettek generációja, amelyre az a feladat hárul, hogy az elkövetkező húsz évben az országot fejlessze. Ha mi nem tesszük, más nem fogja. A mi generációnk másképpen élte meg a rendszerváltást, mint a szüleink, illetve a rendszerváltást már megéltük ugyan, de az előtte történteket nem. Így sokkal racionálisabban látjuk a világot, és sok elvi kérdés is evidensebb. Például a jó értelemben vett patriotizmus. Azt is szokták még kérdezni tőlem, hogy miként bírom a többféle tisztségemet időben összeegyeztetni. Amire azt szoktam mondani, hogy ha hozzáveszik még azt, hogy van három fiam meg egy szép feleségem is, akkor ez tényleg nehéz. De adott egy lehetőség, és nekem meg kell találni a módját, hogyan tudom ebből a lehető legtöbbet kihozni.

- A vállalkozása szempontjából mivel lenne elégedett tíz-húsz éves távlatban? S milyen helyzetben legyenek a magyar vállalkozások húsz év múlva?

- Nem könnyű kérdés, a jelenlegi helyzetben nehéz tervezni. De aki járt már például Ausztriában vagy Németországban, az láthatta, hogy ott a vállalkozások megítélése egészen más, mint nálunk. Ott egy vállalkozásnak megvan a becsülete, és az állam nem úgy tekint rájuk, mint potenciális bűnözőkre. Az adóhatóság, ha teljesítik a teljesítendő dolgokat, akkor békén hagyja, sőt segíti őket. Így képesek nemzetközi viszonylatban is megállni a helyüket. Ezt szeretném látni Magyarországon, hiszen egy ország vagy nemzet akkor sikeres, ha a vállalkozói szemlélet és az innováció teret, segítséget kap. A mai magyar társadalomban a vállalkozás sok tekintetben már az én generációmnál is elvesztette a presztízsét. Ezt vissza kell adni!