Néhány nappal a budapesti vízilabda Európa Bajnokság előtt tartalmas, de könnyed beszélgetésre invitálta partnereit – mintegy 25-30 céget – és a sajtó képviselői közül a Piac és Profitot a Door Training Central Europe. Kemény Dénest, a magyar vízilabda-válogatott – és a 2000. év – szövetségi kapitányát és Nagy Károlyt, a Philips Magyarország humánigazgatóját a beszélgetést vezető Porzvai Zsolt, a szervező cég ügyvezető igazgatója és a közönség elsősorban arról faggatta: megférnek-e egymás mellett a kiemelkedő tehetségek, vagy jobb, ha a sztárokat jó képességű, ám szürke eminenciások veszik körül?

Akik érmet kapnak, s akik nem
„Nem tudom, hogy jobbak vagyunk-e sportemberként vagy üzletemberként mi, magyarok a világban másoknál” – hárított el egy kérdésben megfogalmazott állítást Kemény Dénes –, de ami a jelenlegi vízilabda-válogatottat illeti: évről évre fejlődik, van hat-hét olyan – ha úgy tetszik – sztárja, akik közül, ha kettő-három hozza a maga tudását, bárki ellen nyerhet a csapat. Ami a szövetségi kapitány felelőssége: azok, akiknek éppen kevésbé megy, álljanak be a sorba, és segítsék az éppen legjobbakat.

Az, hogy az érmet végül mind a hét ember megkapja, és valamennyien osztozhatnak a sikerből, megkönnyíti a csapatszellem kialakítását. A sportban a sztárrá válás anyagi következményei csak később jelentkeznek, miután az illető többször bizonyította, hogy az ő értéke valóban a többszöröse másokénak.

Az üzleti világban ezzel szemben az a furcsa ellentmondás figyelhető meg – fűzte tovább a gondolatot Nagy Károly –, hogy miközben egyre inkább hirdetjük a csapatjáték szükségességét, nem mindenki kap „érmet a nyakába”. Igaz – tette hozzá –, hogy aki nem tud beilleszkedni a rendszerbe, az eleve elveszett.

Kicsit máshonnan közelítve a kérdést, a szövetségi kapitány szerint az se jó, ha túl sok a kiemelkedő játékos, sőt, nem feltétlenül a legjobbakból összeállított csapat működik a leghatékonyabban. Saját sikerét is részben annak tudja be, hogy míg korábban a legtöbb gólt dobó játékos automatikusan bekerült a válogatott keretben, ő, amíg elkészül az a bizonyos játékoslista, összetett szempontok szerint mérlegel, analizál.

Bátorság és innovációs készség
A válogatottban, a helyzet jellegéből adódóan, nehezebb kiépíteni az igazi csapatszellemet, mint a klubokban, és éppen ez az, amiben a magyar vízilabda-válogatott talán sikeresebb, mint ellenfelei: mégiscsak sikerült egy „klubszerű” összetartást elérni. Kemény Dénes ugyanis egy héten kétszer a „holtszezonban is összerántja a csapatot”, úgynevezett szinten tartó edzésekre. A klubokban vagy másutt szerzett személyes sérelmek megtorlása ebben a válogatottban elképzelhetetlen, már csak azért is, mert ha ez előfordulna, a kapitány kénytelen lenne inkább választani a két játékos között, mint felvállalni az egész csapatra kiható lehetséges feszültségeket.

Melyek azok a tulajdonságok, amelyek alkalmassá tehetnek valakit arra, hogy egy sikeres csapat tagja legyen?

Kemény Dénes a változásokra való fogékonyságot és a nagy helyzetek megoldásához szükséges bátorságot említette. Nagy Károly – elfogadva, hogy az új alkalmazottak kiválasztásánál az egyik legfontosabb szempont az állandó tanulási készség és képesség – az innovatív szemléletet emelte ki. Utóbbi illusztrálásaként az úgynevezett „potenciális erőtér”-elméletet hozta föl, aminek a lényegét egy példával érzékeltette: míg mi, magyarok „A”-ból „B”-be mindig a legkönnyebb utat választva jutunk el, például a hollandok oly’ mértékben ragaszkodnak a legrövidebbnek hitt egyenes úthoz, hogy akár a legmagasabb hegynek is nekimennek.

Kiválasztás és keretszűkítés
„Hagyja-e magát befolyásolni mások által a válogatott összeállításánál” felvetésre Kemény Dénes elmesélte: a firenzei EB előtt, miután már döntött az összeállításról, megkérte a játékosokat, írják le egy-egy papírra javaslataikat. S bár a sajátja és az így kapott eredmény kicsit eltért egymástól, kitartott az eredeti elképzelése mellett, ám a többiek érvelése tanulságos volt számára. De leszögezte: „Csak akkor veszem figyelembe mások véleményét, ha egyetértek vele.”

Ezek után milyen lelki terhet jelent a szövetségi kapitánynak, illetve a humánmenedzsernek az úgynevezett „keretszűkítés”?

Bár az üzleti világban a csapattagok kiválasztása nem egyetlen, hanem sok-sok „szövetségi kapitány” döntéseinek az eredője, és ezért a felelősség is megoszlik a humánmenedzser és a területek vezetői között, mégis borzalmasan érezte magát – mesélte el Nagy Károly –, amikor cége egyik nemzetközi racionalizációs döntése nyomán egy olyan üzletágat szüntettek meg, amire Magyarországon nem sokkal előtte választották ki és vették fel az embereket. „Az is megfordult a fejemben, hogy magam is kilépek – vallotta be. – Ugyanakkor a szakmához az is hozzátartozik, ha el kell küldeni valakit.”

Kemény Dénes a keretszűkítést, a kemény közös edzések után, a válás gyötrelmeihez hasonlította. De hangsúlyozta: ha a vezető igazságosan dönt, és nem veszíti el hitelét az emberei előtt, akkor a csapat egésze magát a döntést jól éli meg.

Mércék
Kemény Dénes többször is megfogalmazta a mintegy másfél órás beszélgetés során, hogy a győzelem soha nem automatikus. Évről évre két-három góllal folyamatosan javulnia kell a csapat teljesítményének, mert ami az idén még elég az aranyéremhez, az jövőre már biztosan nem.

Nagy Károly a Philips példáján keresztül erősítette meg, hogy menjenek bármilyen jól a dolgok, a túlzott önbizalom veszélyes. Cége a kilencvenes évek elején majdnem csődbe ment, mert hatalmas összegeket fordított öncélú találmányok fejlesztésére, mérnökei, saját kutatásaik bűvöletében élve, tökéletesen figyelmen kívül hagyták a versenytársak eredményeit. A nemzetközi nagyvállalat felső vezetése szerencsére még időben levonta a tanulságot…

Talán mondanunk sem kellene, hogy a válogatott csapatkapitányának önmagával szembeni elvárásai sem csekélyek; például, amikor tizenöt évi állatorvosi praxis után váltott, és edző lett, öt évet adott magának: vagy elér valamit ezen a pályán, vagy abbahagyja. Az ötödik év végén hívták meg a válogatott élére. Ma azt gondolja, alighanem előbb abbahagyatják vele az edzősködést, mint ahogy önként visszavonulna…

Nagy Károly harminc-negyven éve olvasott egy idézetet, amit önmagára is jellemzőnek tart: „Aszerint ítélem meg az embereket, hogy miként jutnak előre a lehetetlennel vívott harcban.” S csattanó lehet e cikk végére Porzvai Zsolt zárómondata: „Akár azt hiszed, hogy sikeres leszel, akár azt, hogy nem, valószínűleg igazad lesz.”

*

Pénz vagy siker?
Mit gondol, elsősorban mi motivál a munkában másokat, és melyek a saját ösztönzői? Tegye fel ezt a kérdést a környezetében, és aligha lepődik meg, ha a válaszok lényegében ugyanazok lesznek, mint amit a Door Training Central Europe talk-show-jának negyven-ötven résztvevője is megjelölt. Ha önmagunkról van szó, az első helyen szerepel a siker és a másodikon az anyagi megbecsülés. Másokról viszont, éppen fordítva, azt gondoljuk: őket a pénz vezeti, de persze senki nem mondhat le a szakmai elismertségről. Nos, a szakirodalom szerint is a siker a legfontosabb motivációs tényező, amikor a karrierünket építjük, aminek azonban párosulnia kell az anyagiakkal.

*

Kemény Dénes
A vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya 1954. június 14-én született. Edzői pályafutása: Como, magyar válogatott. A válogatottal elért jelentősebb eredményei: 1997-ben Világkupa bronz-, Európa-bajnoki aranyérem. 1998-ban világbajnoki ezüstérem, 1999-ben Európa-bajnoki arany-, Világkupa-aranyérem. 2000-ben olimpia aranyérem, 2001-ben Európa-bajnoki bronzérem.

*

Nagy Károly
1995-től a Philips humánerőforrás és public affaires igazgatója. Korábban a Shell Hungarynél töltött be ugyanilyen posztot. 1987-től 1992-ig Münchenben egy kereskedelmi vállalat cégvezetője. Még korábban pedig az Interag Rt. vezérigazgató-helyettese volt. Jelenleg is az Országos Humánpolitikai Egyesület alelnöke, a Joint Venture Szövetség elnökségi tagja, és a Magyar Bussines Readers Fórum igazgató-helyettese.