Szigorú szűrők

Ha valaki fennakad az ellenőrzésen, és kiderül róla, hogy nem arra vagy nem olyan formában költötte el a pályázattal elnyert támogatást, mint amire kapta, annak súlyos következményei lehetnek. A kiutalt összeg és annak időarányos kamatai visszafizettetése mellett akár öt évre kitilthatják a rendszerből.

Egy brüsszeli, alacsony beosztású pénzügyi tisztviselő egy kétséges fogorvosi számlát talál az Európai Bizottság (EB) alkalmazottainak javadalmazási rendszerében, és megkeresi a felettesét. Az Európai Tanács1999. márciusi ülésén Romano Prodi lesz az EB kijelölt elnöke, két héttel azután, hogy elődje, a luxemburgi származású Jacques Santer több biztosával együtt - akik között egy frissen javított fogazatú úriember is van - lemond. A történet jó példa arra, hogy az Európai Unióban nem bevett szokás a kettős mérce alkalmazása, ahogy az ellenőrzés alóli kivételezés sem.

Kettős teher

És ez még inkább igaz a májusi bővítés óta, hiszen a tíz új tagállamnak címzett támogatási intézményrendszer fogadói oldalán sok ezer szakember dolgozik. A végső kedvezményezett - azaz a pályázat nyertese - pedig kettős terhet visel: a nemzeti és a közösségi szervek is vizsgálhatják. Sőt erre már attól a naptól fogva számíthat, ahogy a dokumentáció beérkezéséről szóló visszaigazolást a kezében tartja, majd a projekt lebonyolításának minden szakaszában, egészen 2013. december 31-ig, a költségvetési periódus végéig.

- Egy beküldött pályázat legalább négy szűrőn esik át élettartama alatt - hívja fel a figyelmet Veress József, a Miniszterlenöki Hivatal EU-ügyekért és Fejlesztéspolitikáért felelős politikai államtitkára. - A többszörös hazai szűrő és a pályázókat szemmel tartó brüsszeli eurokraták miatt nemigen lehet észrevétlenül ügyeskedni, sőt a mechanizmus könyörtelen azokkal szemben is, akik nem tudatosan követnek el hibákat. A régi tagállamok tapasztalatai szerint sokszor előfordul, hogy egy tervezett fejlesztést a vállalkozó nem igazán gondolt végig - teszi hozzá Veress József. -Márpedig ha az ellenőrzésen valaki fennakad, annak súlyos következményei lehetnek: a kiutalt támogatás és annak időarányos kamatai visszafizettetése mellett a pályázó akár öt évre kitiltható a rendszerből.

Szerződéskötés, monitoring

Miután a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjainak megvalósítását irányító hatóságok meghozzák a vissza nem térítendő támogatás odaítéléséről szóló döntést, a közreműködő szervezetek (ksz), amelyek a hatóságok és a pályázók közötti interfész szerepét játsszák, kipostázzák a határozatot és - kedvező esetben - a támogatási szerződést.

A szerződés sok eljárási pontot rögzít, többek között az előrehaladáshoz fűződő kifizetések rendjét. A kedvezményezettnek ekkor általában 15 nap áll rendelkezésére, hogy ezt megvizsgálja, és ha elfogadja a támogatás feltételeit, cégszerűen alá kell írnia a szerződést, és vissza kell küldenie a hatóság példányát. Ezután nekifoghat a projekt végrehajtásának, persze ha - saját felelősségére - ezt még nem tette volna meg rögtön a pályázat befogadását követő napon.

A projekt elindítása után a hatóságok egy pályázóval három kontextusban foglalkoznak: a nyomon követés, a kifizetés és az ellenőrzés miatt. A nyomon követés alatt a ksz-ek a projekt-előrehaladási jelentések vizsgálatát értik, amelyeket főszabályként negyedévente kell a pályázónak összeállítania. A pár oldalas formanyomtatványban arról várnak tőle nyilatkozatot, hogy történt-e bármiféle eltérés időben vagy tartalomban a tervekhez képest, kitérve a pályázat értékelésére alkalmazott mutatószámok alakulására, a felmerült költségekre.

- Az előrehaladási jelentés nem ellenőrzési, hanem inkább szakmai szempontú dokumentum, persze önellenőrzési célja is van - mondja Kullmann Ádám, a Nemzeti Fejlesztési Hivatal (NFH) főosztályvezető-helyettese. Ettől függetlenül a kifizetések előfeltétele a jelentés jóváhagyása.

A kifizetésigénylési dokumentáció - azaz a számlák, tervezői és vállalkozási szerződések, költségösszesítők - benyújtása időben főként a projekt végrehajtásához igazodik, és nem az előrehaladási jelentésekhez. A kedvezményezett a beruházás befejezését követően 120 napon belül köteles a ksz-nek beküldeni a megvalósulást tanúsító, bizonylatokkal és hatósági engedélyekkel alátámasztott pénzügyi beszámolót. Ezt követően nemcsak az - általában kikötött - ötéves üzemeltetési periódus lejártáig, hanem 2013. december 31-éig meg kell őrizni - ha lehet, elkülönítetten - minden, a projekttel kapcsolatos dokumentumot.

Három szint

A pályázatokat három szinten ellenőrzik, ezekből az első kettő a tagállamok hatáskörébe tartozik. - Elsősorban a pályáztatást bonyolító ksz-eknek kell meggyőződniük a vállalt teljesítések megtörténtéről - tájékoztatta lapunkat Kullmann Ádám. Ebbéli kötelezettségüknek előzetes, közbenső és utólagos, dokumentumalapú vagy helyszíni ellenőrzésekkel tesznek eleget. Az előzetes kontroll előfordulhat a támogatási döntés megszületése, illetve a szerződéskötés előtt is. Ezek a pályázat műszaki tartalmára, a vállalt teljesítmények megalapozottságára vagy a pénzügyi háttérre és egyéb feltételekre kitérő vizsgálatok azonban csak nagyobb összegű támogatásoknál jellemzők - teszi hozzá az NFH főosztályvezető-helyettese.

A támogatási szerződés megkötése után azonban joggal lehet számítani a ksz-ek munkatársainak - akár többszöri - látogatására. Ők a szubvenció felhasználásának és a projekt előrehaladásának, a tervezett ütemezés és a tényleges realizálás összhangjára, a fedezetek meglétére és a tulajdoni viszonyok változására kíváncsiak. A beruházás befejezését követően a beküldött pénzügyi beszámoló valóságtartalmát szintén bármikor ellenőrizhetik. És végül úgynevezett projektlezáró ellenőrzésen esik át a pályázó az ötéves működtetést követő végelszámoláskor, a záró jegyzőkönyv aláírása előtt.

Közvetett vizsgálatok

Időközben a támogatások felhasználása közvetett kontroll alatt is áll. A második szinten a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal, valamint a kiíró minisztériumok belső ellenőrei vannak. Ezeknek kötelességük éves tervek alapján a felhasznált források legalább öt százalékára kiterjedően megszondázni a pályázati intézményrendszert, a társfinanszírozás miatt pedig az Állami Számvevőszék is különös figyelmet szentel e területnek.

Végül az Európai Bizottság egyes szervei, az EU csalásellenes hivatala, illetve az Európai Számvevőszék még egyszer végigköveti a vissza nem térítendő eurók útját. A magasabb szintekről azonban lényegesen kisebb az ellenőrzés lecsapódásának a valószínűsége a pályázókra. Így, bár elvileg lehetséges, arra nemigen lehet számítani, hogy brüsszeli igazolványt felmutató urak csöngetnek a pályázó ajtaján.

Véleményvezér

Halálzóna lett Ukrajna keleti része

Halálzóna lett Ukrajna keleti része 

Hatalmas emberveszteségeket szenvednek el az oroszok.
Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg

Teljes drónblokádot hirdetett Donyeck útjaira az ukrán hadsereg 

A blokád lett a háborúk kulcsszava.
Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok

Beindultak a magyarok, dőlnek a részvételi rekordok 

Tényleg a demokrácia ünnepe lesz a nap.
Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának

Mészáros Lőrinc csodálatos palotát épít magának 

Talán cselédek is lesznek benne.
Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba

Durva, a két nagy párt elképesztő mennyiségű delegáltat küldött a szavazatszámláló bizottságokba 

Egy orrhosszal több szavazatszámlálót delegált a Tisza.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo