„Mi voltaképp profi házmesterek vagyunk. Takarítás, zöldterület-gondozás, őrzés-védelem. Ehhez jön még a vendéglátás és a felnőttoktatás. Hat évvel ezelőtt egyedül kezdtem, most a Plural servicepool Hungary Kft. ezer embert foglalkoztat, és 2,2 milliárd forint az éves nettó árbevétele.”

Úgyszólván ingyen

„Ez egy kőkemény piac. Ha az összes szóba jöhető üzleti konkurenciát számba veszem, akkor talán hétezren vagyunk. Ebből a legnagyobb is csak a piac négy százalékát mondhatja magáénak. Az a vízióm, hogy néhány év múlva mi leszünk a piacvezetők Magyarországon, és 2012-ben az EU minden országában rendelkezünk képviselettel.

Ez a dolog egyik oldala. A másik, hogy idén a nettó nyereségünk úgy harmincmillió forint körül várható. Vagyis úgyszólván ingyen dolgozunk. Nem jószántunkból. A hazai árak az intézmények takarítása területén a padlón vannak, és a színvonal is általában ennek megfelelő. Mi viszont minőséget adunk. Versenytársaink általában nem engedhetik meg maguknak, hogy öt százalék alá menjenek a nyereséggel. S mivel alacsonyak az árak, ehhez igazították a teljesítményüket is: egyszerű technológiával dolgoznak, s mondjuk, ha ötven megszerzett megbízóból harminc el is küldi őket, még mindig marad húsz, és megvan a nyereség. Ennek a stratégiának már most láthatók a határai. Hosszú távon ezért fogunk nyerni. Nincs más dolgunk, mint követni a konkurens takarítócégeket a letarolt, kiábrándult piaci területeken, és újból kezdeni a szántást – jelenleg másfél százalékos nyereségkulccsal.

A Plural német családi vállalkozás, ez az én szerencsém, és a magyar cégé is, persze. Ki tud várni, van bizalma, hite bennünk, és engednek variálni, szabadon játszani. A szabadság, a függetlenség nekem lételemem. Született outsider vagyok, irtózom a szabályoktól, a konvencióktól, a kontrolltól. Csak meg ne kérdezzék, hogy mit miért csinálok.

Ha érdekli, meg tudom mutatni a grafológusom szakvéleményét: két fő attribútuma van a személyiségemnek. Az egyik az outsiderség, a kívülállás, a másik a kreativitás. Mindig is érdekelt a pszichológia, ha felveszek valakit a céghez, kikérem a grafológus véleményét is. A legfontosabb szempont, van-e az illetőben perspektíva. Ha igen, jöhet, és megmutathatja, mit tud.

Hogy nyakkendőt és zakót hordok? Ezek külsőségek, a lényeg az, hogy belül szabad vagyok, a munkámban, az életemben nem korlátoz senki és semmi. Én ösztönösen viszolygok a társadalmi korlátoktól és a piac fonákságaitól.”

Valószínűleg rossz irányba halad az ember

„Már az ókorban, a zsarnokok cselekedeteinél látható volt, hogy valószínűleg rossz irányba halad az ember. Az ember, aki a természet része elvileg, most egyre betegebbé teszi magát. Csak egy példa: Németországban az emberek harminc százaléka egyedül él! Tudja, amikor a napi tizenkét órai munkából hazamegyek, és azt látom, hogy a jogász feleségem vasalás közben a tévét nézi, a tizennégy éves fiam pedig a komputere előtt görnyed, és agresszív játékokkal tölti az idejét, akkor ezt elkeserítőnek tartom. A komputeres játékot egyszerűen gyűlölöm, mert semmi köze az élethez. Hogy miért veszem meg mégis a fiamnak? Mert, sajnos, ez is a mai valóság része, és nem szeretném, ha a fiam bármilyen hátránnyal indulna az életben.

Én nagyon sokat köszönhetek a szüleimnek. Apámnak a természet szeretetét és az éles társadalomkritikát. Fekete István volt a kedvenc szerzőm gyerekkoromban, az összes könyvét olvastam. Az pedig, hogy magabiztos vagyok, hogy higgadt tudok lenni, és ugyanakkor dinamikus, azt annak köszönhetem, hogy nagyon szeret az édesanyám. Én is igyekszem, hogy megadjak mindent a fiamnak, hogy igazi európaivá válhasson. Megszerettettem vele a természetet, viszem külföldre, ha csak lehet. Megmutattam neki az Alpokat, a Goethe Intézetet és Mauthausent is. Azt szeretném, hogy sikeres ember legyen az életben.

Igen, a siker számomra nagyon fontos. És a sikert én nem a pénzzel mérem. Hanem az eredménnyel. Hogy megteremtek, létrehozok, működtetek valamit. Mint ahogy a hatalom sem önmagában érték számomra, hanem mert felelősséget, vezetést, pozitív döntési szabadságot jelent.

Szeretem irányítani az embereket, és azt hiszem, nem vagyok rossz vezető. Igyekszem emberséges lenni, de a lógást, az élősködést nem tűröm. Azt hiszem, van bennem valami a germán harcosok génjeiből: szeretem a küzdelmet, a kihívást, a lehetetlennek tűnő feladatokat. A grafológusom szerint vezér típusú vezető vagyok. S ezt vállalom is.”

A piac nem énekesmadarak gyülekezőhelye

„Németországban, ahol a Plural szintén jelen van, tartottam egyszer egy beszámolót, amit azzal a mondással kezdtem, hogy »the business is war«, vagyis, az üzlet háború. Azóta ott engem így tartanak számon. »Free bird« – szabad madár vagyok, annak születtem, de a piacon, ha kell, sassá változom. A piac nem a verebek és énekesmadarak gyülekezőhelye. Igen, ott bizony vadászni is kell! »To be a lunch or to have a lunch?!« Kicsit olyan ez, mint a komputeres játékok pályái, minél magasabb szintre jut az ember, annál keményebbek a feltételek, és nő a tét.

Igaza van, ez ellentmondás, egyszerre vagyok outsider és napi tizenórákat robotoló vezető. Rab vagyok, a saját sikereim rabja, ahogy fogalmazott. S a lelkem mélyén valamiféle paradicsomi állapotra vágyom, ahol nincsenek emberek, nincs harc, csak béke, csak a természet és egy asszony, akit szeretek. Bár tudja, ez is egy érdekes dolog. Igazából azt gondolom, abban hiszek, hogy az élet élni akar, és egy férfinak harminc felesége és száz gyereke kellene, hogy legyen. De itt valóban kompromisszumot kötöttem.”

Átjött az üzenet

„Hogy teszek-e valamit azért, hogy ez a paradicsomi állapot ezen a földön is megvalósuljon? Igen, ez ugyan céges filozófia is, tucatnyi gyermeksegélyező alapítványt támogatunk, évi tízmillió forint értékben. Kórházakat, otthonokat ruha-, élelmiszer- és pénzadományokkal. Támogattuk azt a sportrendezvényt is, amelyen a debreceni új sportcsarnokban az ünnepélyes megnyitó másnapján »Madár« bokszolt egy skót származású dél-afrikaival. A ringet borító szőnyegen pedig ott volt jól olvashatóan a felirat: Plural servicepool. Vezetőtársaim közül sokan felhívtak utána, és gratuláltak, mert átjött az üzenet: »business is war«, és hogy mi bizony jelen vagyunk ebben a háborúban, és gyakran kiütéssel győzünk.

De mondok mást. A Plural itthoni karrierjének fontos állomása volt, hogy elnyertük a BKV-megállók karbantartásának jogát. Megkerestem ezzel a feladattal a VIII. kerületi cigányvajdát, és megállapodtunk, ő vezényli az embereit, én bele sem szólok. Ez a mai napig így van, azt gondolom, ezzel tettem valamit a cigányság integrációjáért, és konkrétan azért, hogy kétszáz cigánycsaládnak legyen megélhetése. Egyébként a múlt évben, amikor a Plural servicepool Hungary Kft. a Plural cégcsoport legsikeresebb leányvállalata lett, fontosnak tartottam bemutatni a vajdát Jürgen Thomas úrnak, német többségi tulajdonosunknak.”

Több lábon

„Anyavállaltunk 85 éves múltra tekint vissza. Parketta- és üvegtisztítással kezdte Németországban, 1917-ben, akkor, amikor az Auróra ágyúi valahol állítólag eldördültek. Egy hannoveri újság szerkesztősége adta az első megbízást. A cégnek mostanra hétezer alkalmazottja van, és évi százmillió euró az árbevétele.

Mi itt, Magyarországon ugyanazokat a lépcsőket másztuk meg: kórháztakarítással kezdtük, a SOTE volt az első nagy megbízónk, s büszke vagyok rá, hogy ma is a megrendelőnk; aztán jött az áruház-takarítás, a zöldterület-gondozás, az objektumőrzés és az intézményi vendéglátás. A nevünkben is benne van, hogy több lábon állunk, s ezek egymást is erősítik. Látványosan igaz ez a legutolsó, mondhatni legfiatalabb lábunkra, a felnőttoktatásra. Szinte kitapintható, mennyi előnye van, hogy intézményen belül tudjuk megoldani a továbbképzést. Ez kulcskérdés. Mi nem ügyeskedéssel akarunk nyerni, hanem tudásalapú tevékenységgel.”

Partnernek lenni

„A minőségből nem engedhetek, mert ez alapvető, ha hosszú távban gondolkodik az ember. Hamarosan nyílik két, több száz adagos, igen színvonalas éttermünk, s ennek önmagán túlmutató üzenete is van. Az, hogy mi itt nem kaszálni, tarolni szeretnénk, hanem partnerek kívánunk lenni, akikre hosszú távon is építeni lehet.

Azt hiszem, én alkatilag is hosszútávfutó vagyok. Amikor befejeztem a Kereskedelmi, Vendéglátóipari és IdegenforgalmiFőiskolát, én lettem az IBUSZ egyetlen főfoglalkozású sport-idegenvezetője. Az egyik hobbim ugyanis gyermekkoromtól a kerekezés volt. Abból állt a munkám, hogy nyugati turistákat vezettem itthoni bringatúrákra. Egy-egy szezonban tízezer kilométert tekertem le, és nem akárkikkel. Ez akkoriban amolyan politikai peep-show volt. A nyugati értelmiség, gazdasági élet krémje jött ide, hogy egy vasfüggöny mögötti országot megismerjen. Ezeket az embereket nem a »gulasch« meg a tokaji vonzotta, hanem a kíváncsiság. Gondolja meg, akkori pénzen úgy ötezer márkába került egy ilyen kirándulás, ennyiért elmehettek volna bárhová a világban. Sokat tanultam tőlük, szerettem ezt a munkát, mert végül is szabad voltam, a szó fizikai és lelki értelmében egyaránt.

A rendszerváltás után viszont nagyot zuhant az érdeklődés és a színvonal a túrákkal kapcsolatban. Én pedig tanulni szerettem volna, üzleti kultúrát, nyugati munkamódszereket, marketinget. Érdemi, szakmai fejlődésre vágytam. Így kerültem aztán 1991-től Ausztriába, miután már egy ideje tudatosan kerestem a külföldi munkavállalás lehetőségét. A Nordseehez mentem, ami egy nemzetközi, halkínálatra szakosodott vendéglátó-ipari óriás. Fél év múltán étteremvezető lettem, s kilenc bécsi egységben mutattam meg, hogyan lehet még eredményesebben dolgozni. Például úgy, hogy harmincöt fokos melegben nem oszladozó halakat, hanem nagydobozos Coca-Colát kell kitenni a jeges kirakatba. Bekerültem a Nordsee marketingközpontjába, onnan vállaltam el egy igen hízelgő ajánlólevéllel a zsebemben az amerikai ARAMARK, a világ legnagyobb közétkeztető cége itthoni hálózatának kiépítését. Tudja, mi volt az ajánlólevelem utolsó mondata? Hogy azért jövök haza, mert az országomat szeretném szolgálni. Ez így van ma is. Ez dolgozik most is bennem, hogy már igazi pluralos vagyok. Közben elvégeztem a közgázon a marketing szakot, s tervezem, hogy hamarosan a lobbiszakra fogok járni.”

Napra- és harcra késznek kell lenni

„Igen, nem kizárt, hogy egyszer aktív politizálásra adom a fejem. Patrióta vagyok, Székesfehérváron születtem, elvi kérdésnek tartom, hogy most is ott lakom, ott adózok, ott vásárolok autót, ott foglalkoztatok sok embert. Ha módomban állna, az első dolog, amin változtatnék az országban, hogy megszüntetném a hajléktalanságot. Most mindennap adok száz forintot egy-egy rászorulónak. Egyszer megkérdezte tőlem az egyik hajléktalan, hogy: »Tudja, uram, mit csinálunk mi itt az utcán?! Haldoklunk!«

Hogy vállalnám-e máról holnapra egy jelentős nonprofit cég vezetését? Ezen gondolkodnom kellene. De most kapásból azt mondom: igen. A siker ott is siker, és talán még több embernek segíthetnék.

Most, hogy kineveztek a Plural international GmbH vezetőjévé, elvileg és gyakorlatilag is csak a többségi tulajdonos áll fölöttem: Jürgen Thomas úr, akit bizton nevezhetek a szakmai és emberi patrónusomnak, s aki teljes mértékben támogat, bízik bennem, és akiben én is feltétel nélkül megbízom. Ez a teljes függetlenséget jelenti, a szabadságot, amire olyan kényes vagyok. Ügyesnek kell lenni, tájékozottnak, napra- és harcra késznek ahhoz, hogy ez a cég talpon maradhasson, hogy látható módon fejlődni tudjon.

Hogy félek-e az üzleti háborúban? Az öntelt, fölényes válasz erre, hogy senkitől és semmitől nem félek. A másik válasz, hogy én tavaly elhunyt apósom nyomán azt vallom, »az élet csak a halállal teljes«. Abszolút biztonság sem a társadalomban, sem a gazdaságban, sem a magánéletben nem létezik. Van egy mondás: amikor megszülettél, te sírtál, és körülötted nevettek, amikor távozol, legyen ez fordítva. E szerint próbálok élni minden áldott nap. Az élet csodás, az élet harc.”