Szabó György vezérigazgató csak egyben reménykedhetett: az új tulajdonos üzleti gondolkodásmódja, kultúrája hasonló lesz a hollandéhoz, ami ma már áthatja a VNU Budapest Lapkiadó egészét.

– Már alá is írták az adásvételi szerződést a finn Sanoma szakmai befektetővel. Megvalósult a remény?

– Igen. A finnek eltökéltek a sikertörténet folytatásában, értenek a lapkiadáshoz, üzleti mentalitásuk európai. A lapportfólió bővítésében gondolkodnak, a fejlesztés a stratégiájuk.

– Nem lehetett könnyű azonosulni a tulajdonosok érdekeivel akkor, amikor élete talán legnagyobb művének sorsa forog kockán.

– Érdekes, én egy percig nem aggódtam, mert nagyon is azonosulni tudtam a hollandok protestáns üzleti kultúrájával, hamar megértettem a lényegét: az értékek megőrzése legalább olyan fontos szempont, mint a pénz. Neveltetésemnél és karakteremnél fogva is könnyen alkalmazkodom. Engem a szüleim úgy neveltek, hogy a tekintélyt tisztelni kell. Ha elfogadom, amit a felettesem mond, és megcsinálom, gond nem lehet. Inkább kompromisszumkész, mint konfliktuskereső vagyok. Mindig eminens tanuló voltam, nem ismertem más utat, mint az elvárásoknak megfelelést. Belülről azért hajtott egy másik motor is, ami az intellektuális szabadságszeretetből és a környezetből kitűnés igényéből eredt.

– Hogyan lett mérnökből diplomata, majd lapkiadó?

– Moszkvában szerzett autómechanikai egyetemi diplomámat mindössze három hónapig használtam. A katonaság épp kapóra jött, hogy felmérjem, ez nem nekem való; autodidakta módon megtanultam angolul, s még mielőtt leszereltem volna, állásom volt a KISZ KB külügyi osztályán. Kitárult a világ. Más kultúrákat ismerhettem meg egyre fontosabb beosztásokban. 1988-tól 1992-ig a DIVSZ főtitkáraként dolgoztam, de az utolsó éveket már kínszenvedéssel éltem meg. A szervezet változásra képtelen állapotából el kellett jönnöm. Az Erasmus Press, a VNU lapkiadója gazdasági igazgatót keresett. Jelentkeztem, holott számviteli tudásom egyenlő volt a nullával, annak ellenére, hogy DIVSZ-es koromban kijártam a közgázt. Engem választottak a sok jelentkező közül. Másfél év múlva már értettem a gazdasági-pénzügyi folyamatokat. Ma szinte naprakészen orientálni tudom a cég mozgását a pénzügyi összefüggéseket átlátva.

– Azt mondják, más agy kell a számvitelhez, mint a menedzseléshez.

– Mindenhez elegendő a logika. Ha egyszer valaminek az alaplogikáját elsajátítottam, arra már minden részösszefüggést könnyedén fel tudok aggatni. Persze egy ponton túl szükség van az intuitív képességekre is.

– 1998-ban vált a VNU Budapest első számú vezetőjévé, 30 fős cégből immár 30 lap, 8 internetes profil és egy konferencia-üzletág tevékenységein munkálkodó 400 fő irányítójává. Melyek voltak a legnehezebb pillanatok?

– Hamar megtanultam a hollandoktól, hogy a sikerhez a multik terjeszkedési igénye nem elég. Kell még hozzá a pénz és az eltökéltség. El kellett érni, hogy ezt a cég dolgozóival is megértessem. Ma már pontosan kitapintható a cég kulturális karaktere. Persze az új lapok integrálásával ezt a munkát újból és újból el kellett végezni. Közben persze vannak végpontok, melyeket a legnagyobb átalakulások közepette is produkálni kell. Például a pénzügyi eredményeket. Tudni kell a tulajdonos fejével gondolkodni, az ő érdekét picikét jobban figyelembe venni, mint bármi mást. Meg kellett oldani a pszichikai eltávolodást a dolgozóktól, s ami talán a legfontosabb: állandóan gondolkodni kell, mi az én szerepem a cég adott fejlettségi szintjén.

– Lehet kis és nagy szervezetet ugyanazzal a karakterrel sikeresen irányítani?

– Nem. Az ember nem tökéletes, folyamatosan tanulnia kell. Bizony, elmentem tréningekre, ahol a személyiségemben rejlő akadályokra is ráébresztettek, szervezetirányítást is tanultam, s tanulok ma is. Sikerült ráállnom a sikerre és a pozitív hangvételű kommunikációra. És ami ennél is több: a cég belső lelkülete is hónapról hónapra erősödik, hihetetlen gyorsasággal dinamizálják magukat az emberek. Ez már a szervezetre sikeresen átvitt pozitív motiváltság jele.

– Mit tart egy cégvezető életében a legnagyobb sikernek?

– Egy szervezetet nem azért kell létrehozni, hogy egy meghatározott célrendszer végrehajtására legyen képes. Igazi értelmet akkor nyer, ha olyan közösséget alkotnak az ott dolgozó emberek, amely bármilyen célt integrálni tud.