A fiatal üzletember, Bán Dénes, Magyarországon született, itt is járt iskolába. Később édesanyjával Svédországba költözött, és ott végezte egyetemi tanulmányait. Majd egy évet Dublinban is eltöltött. Most ismét Budapesten él: a svéd nagykövetség mellett működő kereskedelmi tanácsadó iroda egyik vezetője. Némileg már svéd - vagy legalábbis uniós - szemmel nézi Magyarországot. De Írországot is.

Az írek a magyar modellt akarták követni

Bán Dénes alapélménye volt, hogy Írország nagyon hasonlít Magyarországra.

- Az ország körülbelül akkora, mint a miénk- mondja. - Hasonlóan lapos is: főként sík vidékekből áll, a legmagasabb hegycsúcsa körülbelül ezer méter magas, mint a Kékes-tető. A történelme is sokban hasonlít: mindig egy idegen hatalom elnyomottjai voltak. Talán kevesen tudják, hogy a múlt század elején nagyon szerették volna bevezetni azt a modellt, amit a dualizmus korának Ausztria-Magyarországa gyakorolt. Ők ezt „zászlóbojt”-effektusnak hívták: országuk úgy csüngött a nagy Anglián, mint a zászlók díszes bojtja. Természetesen ez soha nem valósult meg, de egy tekintetben már a mai fejlődést vetítette elő: ők nagyon nagy fontosságot tulajdonítottak a tudomány fejlesztésének.

Persze, nagyok a különbségek is. Itt van például az időjárás. Az írek azt mondják, hogy náluk hetente csak kétszer esik egy héten: egyszer három napig, egyszer meg négyig. Ebből annyi az igazság, hogy szinte mindennap van egyszer-kétszer eső. Mivel a Golf-áramlat folyamatosan melegen tartja a klímát, a tájék hihetetlenül zöld, és bármilyen meglepő, jól fejlődnek a pálmák is.

- Az írek sokkal nyitottabbak, mint a magyarok - folytatja Bán Dénes. - Az ír vendégszeretet még erősebb, mint a magyar. Alapfilozófiájuk tükröződik abban a mondásban, hogy „egy idegen az olyan barát, akivel még nem találkoztál eddig”.

A társadalmi élet fő színtere a kocsma, ami leginkább az angol „pubkultúrát” honosítja meg ott. A munkában, az egyetemen nagyon szigorúan tartják a hierarchiát, és feltétlen tekintélytiszteletet követelnek meg. A munka után viszont együtt sörözik tanár és diák, a senior és a yuppie.

- A nyelvhasználat is a nyitottságot tükrözi – állítja a fiatalember. – Az írek angolul beszélnek – bár valami rémes kiejtéssel –, ugyanakkor minden ki van írva keltául is; de, amennyire én tapasztaltam, nagyon kevesen próbálnak keltául beszélni.

Egyetlen kelta szó van, ami túlélte az évezredeket, ez pedig a köszönés. Slan! - hangzik el reggel és este, munkahelyen és kocsmában. Írország a slantól visszhangzik.

A tudás - gazdagság

Hogy az írek hogyan jutottak el a viszonylag elmaradott kis ország státusából a „kelta tigris” megtisztelő rangig, ma már tanulmányok százai boncolgatják. (E lap hasábjain is olvashatunk erről.) Mindenesetre a kilencvenes években a mindennapokban is érezhető volt a fellendülés dinamikája, állítja Bán Dénes.

- Kezdetben csak azt lehetett észrevenni, hogy egyre több multinacionális cég állít fel főhadiszállást Írországban. Első fecskeként itt jöttek létre a tengerentúli multik első európai call centerei. Azután lassan megtelepedtek a termelővállalatok is, közülük is az autógyárak. Írországban érdemes volt munkát vállalni külföldiként, s nagyon sokan éltek is a lehetőséggel, főként a legképzettebbek közül. Azután a helyüket lassan átvették a frissen képzett fiatal ír szakemberek. Az ír állam hatalmas összegeket fordított a szakképzésre - ma már láthatók ennek gyümölcsei.

Hogy mindebben ismét csak van hasonlóság a magyar fejlődéssel? Némely vonatkozásban bizonyára. Annyi bizonyos, hogy a hasonlóságok miatt nagyon érdemes figyelni az ír fejlődést. Vonzó jövőképet láthatunk ott.

A nyitottság Nobel díjat hoz

Az igazi ír irodalom lényegében véve angol nyelvű. Talán a nyelvnek is köszönhető, hogy íróik és költőik sokkal könnyebben jutottak be a világirodalomba és nemzetközi elismertségbe. Magyarországon is jól ismert író Swift, Sheridan, Shaw, Wilde, James Joyce; vagy Yeats, G. B. Shaw, Seamus Heaney és Samuel Beckett, akik megkapták az irodalmi Nobel-díjat is. Nem véletlen talán, hogy Dublinban 1991 óta létezik Írók Múzeuma. Joyce Ulyssesének hőséről, Leopold Bloomról elneveztek egy napot is: a Bloomsdayen az ír irodalmat ünneplik Dublinban városszerte, számos rendezvénnyel.

A kelta hagyományok sokkal inkább megjelennek a modern zenében. A hatvanas években a Jethro Tull, húsz évvel később a U2 aratott világsikert, mindkét banda az ősi kelta zenei világot keltette életre modern hangszerelésben. Világhírű a Dubliners is, amely a folkzene-hívőket varázsolta el világszerte. Írországban gyakorlatilag minden kocsmában szól az ír zene - néha jobb bandák előadásában, néha egészen szörnyű módon –, mindenesetre a turisták nagy-nagy örömére.

Ne legyünk azonban naivak, az ír kultúra világsikere elsősorban Amerikából eredeztethető. Az USA-ban ugyanis körülbelül ötször annyi ír származású ember él, mint az óhazában, és az ír kultúra nagyban befolyásolta az amerikait. A híres country és a bluegrass zene gyökerei vitathatatlanul Írországba nyúlnak vissza.

Italok és étkek

Az ír kocsmákban a sörök között kétségtelenül a Guinness a király. Aki kóstolta már, tudja: ez nem közönséges sör. Idő kell hozzá, amíg az ember megszokja az ízét; de ha egyszer rákapott, nem szokik le róla. A Guinness-ivásnak megvan a maga rituáléja: szép, tempós kortyokban isszák, egy-egy korsó eltart fél óráig is, aztán jöhet a következő. Aki nem Guinnesst iszik, az választhat a különféle barna sörökből, amiket arrafelé stoutnak becéznek.

És természetesen itt vannak a különféle hamisítatlan ír whiskyk, amelyek tényleg képesek megszépíteni az esős időket. Ezekre kár is több szót vesztegetni - ki kell próbálni őket.

Az ír étkezés nagyban hasonlít az angolhoz. Egy hétvégi nap egy becsületes ír családnál hatalmas reggelivel kezdődik, csak a véres hurkák („fekete puding”), kolbászok, kis pirított húsok mellett itt jelentős szerep jut a nagy szemű babnak is. Szigetország lévén az étkezésben fontos a hal; az ír gyorsétkezdék voltak a hal és sült krumpli – Fish & Chips – európai elterjedésének első bástyái.

A vacsora mi is lehetne más, mint steak. Az írek hihetetlen változatosságban képesek előállítanak a sült hússzeleteket és hozzá a különféle mártásokat. Ha valaki idegen figyeli az ír konyhát, az az érzése támad, hogy a szigetországiak minden este ugyanazt eszik: sült hús, mártás, párolt zöldségek. Ha azonban valaki rendszeresen él az ilyen vacsorákkal, rájöhet: az ízek szinte végtelen variációit képesek előállítani az ír háziasszonyok, hogy ne legyen unalmas az étlap.