- Gyerekkorában is arról álmodott, hogy felszámolóbiztos lesz?
- Sokáig azt sem tudtam, hogy létezik ilyen szakma. A nyolcvanas évek végén, amikor menedzser-szakmérnökire jártam, hallottam először a csődtörvényről, és valahogy éreztem, ennek fontos szerepe lesz majd a továbbiakban - valahol be kell indítani ezt a gazdaságot.
- Hulljon a férgese…
- A felszámolás már Magyarországon sem annyit jelent, hogy az írmagját is eltüntetjük az adott cégnek. Ha egy vállalkozás ellehetetlenül, akkor épp ez a módszer az, amivel menteni lehet a menthetőt. Én felszámolóként, körülbelül 15-20 helyen dolgoztam, végig nagy cégeknél, s mindenütt akadtak gazdaságosan működtethető vagy ilyenné alakítható részterületek, tisztítható volt a profil.
- Elvileg ehhez egy csődeljárás is elég lehet…
- Elvileg igen. A gyakorlatban inkább csak akkor, ha a beavatkozás megfelelő pillanatban, szakértő által történik. Erre szoktam mondani, hogy a beteg emberen is az orvos segít. Egy beteg cégnél általában már nincs meg sem a menedzseri erő, sem a tisztánlátás képessége, ami a talpra álláshoz kell. Pedig minden lefelé tartó vállalkozás életében megvannak azok a stratégiai pillanatok, amikor a folyamat még megállítható. Csakhogy a vállalati menedzsment ezt ritkán veszi észre, mert belső kötődései vannak, sajátos érdekei, „farkasvaksága”. Saját beidegződésein, mentalitásán a legritkább esetben tud változtatni. Sebészeti beavatkozás kell, amit senki sem végez el magán szívesen. Ilyenkor van szükség a csődmenedzserre, aki külső szemmel néz, hideg fejjel gondolkodik, és hitelesen beszél. De nálunk ennek a szakmának egyelőre kicsi a respektje.
- Gondolom, önt sem virágcsokorral várták…
- Amikor a felszámolóbiztos megjelenik, általában egy hitét vesztett csapattal, egy hitelét vesztett, önmaga előtt is lejáratódott vezetéssel találkozik. Egy ilyen kritikus helyzetben minden emberben ott van a bizalmatlanság. Ezt kell feloldani legelsőként, hitelességgel, szinte mutatványszerűen valamivel, hogy az emberek azonnal érezzék a változást, és higgyenek benne.
- Ez 22-es csapdájának tűnik, hisz amíg nincs bizalom, addig hogy lehet érdemben lépni, bizonyítani?
- Ezt két dologgal lehet feloldani. Határozott kilábalási stratégiával és annak hiteles ismertetésével. Honnan hová jutunk, hol vannak a bizonytalansági tényezők, kin mi múlik. A válságmenedzser muszáj, hogy profi legyen. Érteni kell a humánpolitikához, a jogi, gazdasági szabályozáshoz, gyorsan kell döntenie, pillanatok alatt bele kell éreznie egy helyzetbe, és nem utolsósorban jó kapcsolatteremtő képességgel kell, hogy rendelkezzék.
- Az imént hideg fejről beszélt, meg érzelemmentes sebészeti beavatkozásról. Nem befolyásolta hozzáállását a DAM-hoz, hogy ön is miskolci?
- Biztos adott egy pluszt, hogy az ember a saját környezetében még inkább akar bizonyítani.
- Még szükségét érzi a bizonyításnak?
- Jó, akkor azt mondom, hogy sikerorientált ember vagyok. Akkor érzem jól magam, ha egy feladatot eredményesen hajtok végre.
- Milyen lehetőségek közül választhatott, amikor megérkezett a DAM-ba?
- Bezárom a kaput, elküldöm az embereket, és az értékesített vagyonrészekből törlesztem az adósságokat, illetve azok egy részét. Ez a cég halála lett volna. A másik, hogy keresek egy bérlőt, aki átvállalja a működtetést, a bevételekből pedig teljesítem a kötelezettségeket. A harmadik lehetőség, amit végül választottam, hogy én magam keresem meg a gazdaságos működtetés feltételeit, feljavítom a vállalatot, és keresek egy szakmai befektető vevőt.
- Próbálkozott a bérlőkereséssel is?
- Igen, de csak előnytelen ajánlatokat kaptam, ami egyenlő lett volna a cég végleges piaci leértékelődésével.
- Nem volt más hátra, mint előre…
- Amikor idejöttem, komoly szakemberek mondták nekem, hogy ne is törjem magam, reménytelen, hogy a DAM feltámadjon halottaiból. Ez eléggé megrázott. De az volt az első, belső válaszom, hogy akkor is meg kell próbálni, ami szakmailag lehetséges. És ha nem sikerül, az egészen más, mintha neki sem futottam volna. Eztán tüzetesen megvizsgáltam minden részletet, a korábbi jelentős veszteséget, lehetőségeket, piaci helyzetet, és úgy ítéltem meg, hogy nem lehetetlen a kitörés. Egy hét alatt kiderült, kaotikusak az állapotok. A felszámolás előtt egy konzorcium irányította a vállalatot, amit a helyi vezetők szinte kívülről néztek. Az összes készletet felhasználták, a fizetésekre nem volt fedezet a kasszában. Teljes nihil. Az első feladat az volt, hogy meggyőzzem a dolgozókat, amíg nem indulunk, addig is legalább karbantartsanak, óvják az értékeket. Az emberi oldal mindig a legnehezebb. Elmondtam, milyen műhelymunkára van szükség ahhoz, hogy elinduljunk, és hogy én a fekete igazságot akarom látni, nem a rózsaszínt. Kezdtek kiválasztódni azok a vezetők, akik ezt segítették.
- És akik nem?
- A felső vezetői csapatból többeket én hívtam a gyárba.
- Melyik réteget sikerült könnyebben megnyerni?
- A vezetők könnyebben átlátták, hogy csak ez a választásuk van. Hozzáteszem, nemrégiben végeztünk egy felmérést a fizikai dolgozók körében, és a többség azt mondta, itt akar maradni, további egyharmad pedig kijelentette, nincs is más választása.
- Márciusban mit mutatatott volna egy ilyen vizsgálat?
- Sokkal rosszabb volt a helyzet. Kétszázan rendkívüli felmondással távoztak, köztük vezetők is, mert nem tudtunk bért fizetni, és mert nem bíztak a gyárban. Erre én azt mondtam, hogy aki viszont marad, az akar is tenni valamit, tehát többre képes.
- Nem félt eleinte, hisz anyagi gondokkal küszködő, indulatos, megkeseredett emberek vették körül?
- Jogos a kérdés. Ez szakmai nehézség. De az a saját személyes tapasztalatom, hogy ha az ember őszintén beszél, akkor szót ért a másikkal. Én elmondtam, hogy ebből és ebből tudok pénzt csinálni, ilyen és ilyen helyekre járok, hogy tudjak a helyzeten segíteni, amit megszerzek, azt ekkor és ekkor fizetem. Nagygyűlésen, szemtől szembe odaálltam, és elmondtam. És az emberek is elmondták, hogy nem hisznek nekem, mert miért van ott még ez és ez a vezető. És én erre is megválaszoltam, hogy miért nem küldtem el X.-et, Y.-t. Azért, mert szakmailag sokat tud, és felajánlotta a segítségét, és nincs helyette más, mert a piacról, jól prosperáló üzemből ilyen embert nem tudok idehozni, megfizetni. Ezt elfogadták.
- Volt a DAM-ban egy robbanás, robbantás, ez miről szólt ön szerint?
- Még vizsgálja a rendőrség. Szörnyű következményei lehetnek egy ilyen ügynek. Bizonyos szállítók - akik közül eggyel már nem dolgozunk- fel sem mérik a következményeket! Egy-egy ilyen eset emberéletet is követelhet! Hetekre megbénult volna a gyár.
- Hivatalosan elhangzott Ózdon, hogy az acélipar stratégiai ágazat Északkelet-Magyarországon.
- Az acélipar stratégiai iparág. Egy országnak fontos, hogy legyen acélipara, minőségi acélt gyártó vállalata, amelyik a belföldi igényeket kielégíti. Mi itt közép-európai színvonalon dolgozunk, képzett gárdával. Amit ha a vevő kiegészít egy jó logisztikai rendszerrel meg néhány célzatos fejlesztéssel, akkor egy hosszú távon piacképes nagyüzemmel rendelkezik a régió, ami munkát ad a térségben, és kapcsolható hozzá a gépi feldolgozóipar fejlődése is.
- Nagyon lendületesen fogalmaz. Mikor érezte először, hogy túl van a nehezén? Mikor volt a fordulópont?
- Amikor megkaptuk a CIB-től a bankhitelt. Valamikor május elején. A működés az oxigéngyár újraindításával kezdődött. Hozzáteszem, bátor lépés volt tőlük egy felszámolás alatti céget megfinanszírozni. Ez Németországban természetes, nálunk fehér hollónak számít.
- Elvarázsolta őket?
- Jó üzleti stratégiát tettünk le eléjük. Nyilván segítettek a szubjektív elemek is. A hitelesség.
- Ismerte őket korábbról?
- Nem.
- Egy eléggé reménytelennek tetsző helyzetből fordított a gyár sorsán. Mit kapott cserébe?
- Értékes, megható pillanatokat. Nagy öröm, hogy működik a DAM, és ettől a város is jobban, szebben él egy kicsivel. Az ember egész élete során tanul, és én itt néhány hónap alatt nagyon sokat tanultam.
- Például?
- Május közepén megint kiálltam az emberek elé egy nagygyűlésen, és elmondtam, hol tartunk, hogy már látszik, minden összejön a működéshez, lesz bank, van termelési program, hogy a vevők támogatását megszereztem, hogy a szállítók szállítanak. És akkor nagy csend lett. Megkértem az embereket, tegye fel a kezét, aki velem együtt akarja megvalósítani az előttünk álló feladatokat. És mindenki feltette a kezét, néhányan mind a kettőt. Megható volt.
- Mintha most is fátyolos lenne kicsit a szeme…
- Igen, mert visszaigazolni éreztem, hogy lehet bízni az emberekben. Hogy együtt, akarással előbbre lehet jutni. Március közepén, amikor először végigjártam a gyárat, egy hideg, rideg, élettelen acélszerkezetet láttam. Május végén pedig, ahogy lejött az első csapolás, élt, mozgott az egész, tüzes volt, érték volt, működött…
- Mondja, kedves Zsuzsa, ha teszem azt, a kapunál álló szakmai befektető azt mondaná, hogy asszonyom, ön csodát tett, folytassa, legyen kedves, ugyanígy, ugyanitt! Mit válaszolna?
- Nagy dilemma előtt állnék.