- Egy évvel ezelőtt arra a kérdésre, hogy szeretné-e, ha egyszer Lomnicinak hívnák a Legfelsőbb Bíróság elnökét, azt válaszolta laptársunknak, apaként örülne neki, elvégre a fia jogásznak készül, évfolyamelső volt és köztársasági ösztöndíjas. De nem kell megvárnia, amíg ő szóba kerülhet, hiszen önt az idén, 47 évesen szinte egyhangúan, mindössze három ellenszavazattal választotta meg a nyáron a parlament erre a posztra, ami hatalmas eredmény ebben a sokak szerint kettészakadt országban. Minek tudja be, és hogyan fogadta a hírt?

- Természetesen nem készülhettem erre. Amikor a korábbi interjú készült, annak az volt az apropója, hogy a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnökhelyettesévé nevezett ki a köztársasági elnök. Akkor úgy terveztem, hogy a hat évet elnökhelyettesként fogom tölteni. Azonban egy olyan megtisztelő kihívás, mint a köztársasági elnök előterjesztése az elnöki posztra, és a parlament döntése, egyértelművé tette, hogy vállalnom kell a felkérést, és ehhez nagyon komoly segítséget kaptam a bíráktól. Ahhoz ugyanis, hogy valaki a LB elnökévé váljék, elsősorban a bírók támogatására van szükség, hiszen a köztársasági elnök szakmai egyeztetéseket folytat a bírákkal és a bírák képviselőivel. Ha nem kerül szóba az ember neve, akkor már nem kerülhet pártegyeztetésre sem az adott név. Tehát én elsősorban a bíróknak vagyok hálás, és természetesen átérzem azt a felelősséget is, amit ez a megválasztás jelent. S ami ezzel kapcsolatban eddig kisebb nyilvánosságot kapott, hogy nemcsak a pártok, de az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) is szavazott a személyemről és ott is egyhangú döntés volt. Holott személyi kérdésekben ez az OIT-ben is nagyon ritka.

- Az öt legfőbb közjogi méltóság közül, amiről a törvény rendelkezik, az LB elnökének a kinevezését kötik a legszigorúbb a feltételekhez…

- Így van, hiszen ehhez az összes képviselő kétharmados többsége kell, míg az államfő, a kormányfő és a házelnök esetében elég az ötven százalék plusz egy szavazat, és a harmadik menetben, ha addig nem sikerül megegyezni, a köztársasági elnök esetében is. Az alkotmánybíróság elnökét pedig a bírák választják maguk közül. Tehát a harmadik hatalmi ág megítélésének szempontjából ennek a ténynek, hogy ilyen bonyolult az LB elnökévé való választás, rendkívüli jelentősége van, mert azt jelzi, hogy Magyarországon elismerik a hatalom megosztás elvét, sőt az öt közjogi méltóságról rendelkező törvény indoklása még arra is rámutat, hogy közöttük rangsor nem állapítható meg, azaz egyenrangúak a hatalmi ágak vezetői.

- Ez más országokban is így van?

- Az elmúlt hetekben a környező országok legfelsőbb bíróságainak elnökeit látogattam meg, és közel sincs ekkora súlyuk. Van, ahol a bírók javaslata alapján a köztársasági elnök nevezi ki az elnököt, van, ahol a kormány döntésétől függ. Ehhez kapcsolódó kérdés az országos igazságszolgáltatási tanácsok vezetésének az ügye. Több országban működik hasonló szerv, bár nem ilyen széles jogosítványokkal, mint a magyar OIT, és azt mondhatom, hogy ahol nem a legfelsőbb bíróság elnöke ennek a szervnek a vezetője, a súlya sem mérhető a magyar OIT-hez. A közjogi helyzete, alkotmányos helyzete közel sem ilyen erős. Náluk egy bírói önkormányzatnak felel meg. Közép-kelet Európában a bíróságok évtizedeken keresztül nagyon hálátlan szerepet játszottak, a politikai megtorlás, a diktatúra eszközei voltak. Tehát nálunk érzékenyen kell ügyelni arra, hogy a végrehajtó és a törvényhozó hatalom ne tudjon beavatkozni a bírósági ügyekbe.

- Még visszatérve a saját kinevezéséhez: ön korábban, az LB főtitkáraként és szóvivőjeként is gyakran hangsúlyozta a bírák politikai semlegességét…

- Igen, és biztos, hogy azok a megnyilvánulásaim is szerepet játszottak a kiválasztásomban, amelyeket éveken keresztül olvashattak tőlem a sajtóban. Mert egyáltalán nem szégyellem, hogy az elmúlt évben én voltam az év szóvivője, hiszen a kommunikációt fontosnak ítélem. De jelenthetett volna ez számomra hátrányt is, hiszen ha visszaemlékszik az elmúlt évekre, számos politikai vita alakult ki a Legfelsőbb Bíróság és a bíróságok ítélkezése és működése kapcsán. Tehát külön öröm számomra, hogy nyilatkozataim kiegyensúlyozottságát és gondolatiságát a bírák is és a pártok is elfogadták.

- Szóvivőként valószínűleg olyan ügyekben is nyilatkoznia kellett, amivel nem értett egyet, vagy másként nyilatkozott volna magánemberként. Ezt hogy élte meg?

- Természetesen előfordultak olyan esetek, hogy én esetleg másképp láttam, mint az akkori elnök, és ennek ellenére úgy kellett nyilatkoznom, ahogy azt az első számú vezető megkívánta. De ezek apróságok voltak, hangsúlybeli kérdések. És mivel ez egy igazgatási tevékenység, és az igazgatási jogok teljességét az elnök birtokolja, tehát ő mondja meg, hogy a szóvivőnek mi a mozgástere, ebben a formában ez a kérdés föl sem merült bennem. Illetve mint a bevezetőből kiderült, én elég óvatos ember vagyok, nem keresem a felesleges összeütközéseket.

- “Reméljük Solt Pál utóda, Lomnici Zoltán a jogállam, a bírói függetlenség, az írott és íratlan demokratikus szokások határozottabb, s ha kell, a kormányhatalommal is szembeforduló védelmezője lesz” nyilatkozták az önt támogatók. Vegyük sorra az egyes kritériumokat! Mit ért a bírói függetlenségen?

- Ha a bíróság vagy a bírák behatárolhatók valamilyen politikai irányba, nem fogják az emberek elfogadni a döntéseinket. Ezért hirdettem meg, hogy legyen nemzeti konszenzus a bíráskodás körül. Mert a bíróság bizonyos értelemben konzervatív szervezet, és nagyon rosszul tűri a gyors változásokat. Például azt, ha egy kormányváltásnál az igazságügyi koncepció gyökeresen megváltozik. Tehát a törvényeket lehetőleg valamennyi parlamenti párt egyetértésével kell meghozni, és akkor nem kell attól félni, hogy egy kormányváltás után táblahalasztásra kerül sor, vagy alapvetően megváltoznak a bíráskodás feltételei és mindaz ami elkezdett épülni, egyszerre összeomlik. Ezt nem szabad megengedni. Miután nálunk nem telik el nap anélkül, hogy szó essék valamilyen, a bíróság által hozott döntésről vagy a bíróságok működéséről, ennek kiemelt jelentősége van. Miközben persze vannak olyan nyugodt, csendes országok Európában, ahol nagyon ritka a bűnügy, a bíróság működésével sincs gond, hiszen a bíráknak magas az illetménye, nincsenek viták arról, hogy évről-évre mekkora legyen a bíróságok büdzséje. Ezek boldog országok. De mi nem tartozunk ezek közé, itt állandóan gondok vannak, viták kereszttüzében állunk. Most például a bérügyben. Látható hogy milyen nehéz kompromisszumra jutni, és abból, amit kormányzati ígéretként az OIT elfogadott, hogy legyen ötvenszázalékos béremelés január elsejétől, gyakorlatilag huszonöt lett. Hiszen a valóság július elsejétől huszonöt százalékos emelkedés és december elsejétől további huszonöt. Ez az egész évet figyelembe véve bizony csak tizenkét százalék.

- És mit tud mondani azoknak, akik szerint a bírók igenis politikai befolyás alatt álltak például a fidesz-közeli cégek ügyeiben, a Várhegyi-perben, vagy hogy a másik oldalról is hozzunk – két nem túl jó - példát, a Tocsik-perben vagy a Tasnádi-ügyben?

- Ezekben az esetekben sem befolyásról van szó, hanem az ítélkezési gyakorlatnak az egyenetlenségeiről. Ez mindenképpen hiba, de ezek mögött önmagában politikát sejteni nem érdemes. A bírósági tevékenység nyilvános. Az ítéleteket elemzik, az ügyben részt vesznek, ha büntető ügyről van szó az ügyész, az ügyvédek, polgári perek esetében a jogi képviselő is, akik minden mozzanatot látnak. A nyilvános tárgyalásokon az újságírók is ott lehetnek, és olyan fellebbezési rendszerünk van, ami kizárja de legalábbis igen nehézzé teszi a politikai befolyásolást. Nem tudok az elmúlt évtizedekben bizonyított esetről, és az ártatlanság vélelme az alkotmány alapján minket is megillet.

- Mégis, mi lehet akkor az oka az “egyenetlenségnek”?

- Emlékezzen vissza az Agrobank-perre, amikor hosszan vitatkoztak arról, hogy van-e egyáltalán bűncselekmény. De senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ítélet politikai megrendelésre készült!
- Ha még a jogszabályokkal is baj van, akkor hogyan értelmezhetők az íratlan demokratikus szokások, és hogyan tudja LB elnökként betartatni azokat?

- Magyarországon nincs etikai kódexük a bíráknak – holott nagyon jó lenne, ha a szakmai érdekvédelmi szervezetek összeállítanának egy olyan listát, amit a bírói kar elfogad -, azonban a bírósági törvények nagyon sok mindent tartalmaznak. Jó néhány dologtól el vagyunk zárva: nem lehet politizálni, a saját ítéleteit a bíró nem magyarázhatja a sajtóban. A magánéletében tisztességesnek kell lennie, mert ha zsarolhatóvá válik, akkor az problémát okoz. Nagyon szigorú a fegyelmi felelősség. Gazdasági társaságnak nem lehet tagja, bizonyos tevékenységet kivéve - tudományos, művészi, oktató - nem végezhet más kereső foglalkozást. Pénzügyeiben is nagyon óvatosnak kell lennie, hiszen ha függő viszonyba kerül például egy pénzintézettől és annak eléje kerül egy pere, már fölmerülhet a gyanú. Tehát nagyon szigorúak a feltételek, azzal együtt, hogy valóban szükség lenne egy etikai kódexre.

- S kellett-e már a kormányhatalommal szembefordulnia, vagy elképzelhetően tartja-e, hogy ez bekövetkezhet és akkor mit tenne?

- Természetesen a Legfelsőbb Bíróság és az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökének az érdekérvényesítésben nagyon fontos feladatai vannak. De mindenképpen kerülöm azt, hogy a kormánnyal, a politikai pártokkal, vagy akár a törvényhozással összetűzésbe kerüljek. Először is nem tartom helyesnek, hiszen a kormánynak, a kormány egyes tagjainak, politikai pártoknak az ügyeit is tárgyaljuk. Másodszor, meg van annak az alkotmányos módja, hogy a vitákat miként kell rendezni. A kormánnyal kapcsolatos esetleges nézeteltérések feloldására a törvény az igazságügy minisztert teszi jogosulttá, hiszen az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak ő is tagja. Ezt tette az igazságügy miniszter, amikor a bérkérdésben állást foglalt. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanácsnak két képviselő tagja is van, akik a törvényhozó hatalommal kapcsolatban esetleg felmerülő kérdéseket tudják közvetíteni. Tehát úgy kell az érdekeinket érvényesíteni, hogy ne legyenek nyilvánvaló ütközések sem kormánypártokkal, sem ellenzéki pártokkal, sem a végrehajtó hatalommal, mert az nem használ nekünk. Ugyanakkor következetesen ki kell állni az érdekeink mellett. És ebben óriási szerepe van a médiapolitikánknak, hogy van üzenetünk a társadalom számára. Miért kérjük azt, hogy az informatikai hálózatot fejlesszék? Azért, hogy a bírók hozzájussanak az információkhoz. Miért kérjük azt, hogy az épületeket újítsák fel? Mert elfogadhatatlannak tartjuk, hogy polgárok életét befolyásoló döntéseket olyan méltatlan körülmények között hozzanak, ahol csattog a mechanikus írógép, omladoznak a falak.

- A magyar bíróságok történetének egyik legnagyobb informatikai beruházása kezdődhet meg ezekben a hetekben, amihez 900 millió forint értékű PHARE támogatást kaptunk, és ami a költségek 47 százaléka, a többit pedig az állami költségvetés teszi hozzá. Mekkora a saját szerepe abban, hogy ezt sikerült elérni?

- Abban, hogy milyen fejlesztéseket szorgalmazunk, az Országos Igazságszolgáltatási Tanács határoz, és az elnöknek lehet persze önálló és nagyon fontos szerepe, de nem akarom túlértékelni. Természetesen tárgyalásokat folytattam az igazságügy-miniszterrel, részt vettem a kormányülésen, ahol az informatika fontosságáról beszéltem, és számos tudományos konferencián szóba hoztam. Ennek a szerződésnek az aláírása a sajtó nyilvánossága előtt is alkalom volt annak az elmondására, hogy miért van az informatikai fejlesztésekre szükség. Hogy ez nem öncél, nem csupán a bíróknak kell, hanem többek között azért, hogy alkalmazni tudjuk majd az európai jogot, hogy például a Legfelsőbb Bíróság iránymutató döntéseihez ne egy év után jussanak hozzá a bírák, hanem a megszületés után néhány órával, úgy ahogy ez Európában szokásos. Továbbá az informatika megkönnyíti a bíróságok belső munkáját is. Az elmúlt években több ügyben a bíró hibájából évült el az eljárás és szabadult meg az elkövető a felelősségre vonás alól, mert olyan sok akta tornyosult fel előtte. Ha viszont van egy olyan szoftvere, amely jelzi a határidő múlását, ez nem fordulhat elő. Az informatikának a közönség tájékoztatásában is nagy jelentősége van. A Legfelsőbb Bíróság honlapján a legfontosabb ismeretek már szerepelnek, de az elvi döntéseket is közzé kell tennünk, és ezek száma hamarosan eléri a több ezret. A fejlesztés következő fő iránya az államigazgatási- többek között az ügyészségi, a belügyi, a telekkönyvi - rendszerek összekapcsolása. Ausztriában, ha egy bírónak egy telekkönyvi szemlére van szüksége, akkor odaül a számítógéphez, beüti a helyrajzi számot és két percen belül ott van. Nálunk a bíró küld egy megkeresést a földhivatalnak, s majd két hónap múlva megkapja a választ. Vagy ha valamilyen büntető üggyel kapcsolatos információra van szüksége, akkor nem kell levelet írnia, várnia a válaszra, hanem belép a rendszerbe és meg tudja szerezni az adott személyről azokat az információkat, amire neki szüksége van. De másik oldalról, mondjuk amikor a képviselő egy módosító indítványt készít, akkor nem kell levelet írnia a Legfelsőbb Bíróság elnökének, hogy e tárgyban születetett e már valamilyen döntés, hanem leül a komputer elé, beüti a kereső szót és megnézi. A legfontosabb, hogy 2004. január 1-ig, az Európai Unióhoz való csatlakozásunkig valamennyi bírónak legyen számítógépe, és valamennyi bíróság legyen összekapcsolva a Legfelsőbb Bírósággal. Persze adatvédelmi szempontok is felmerülnek, hogy mit tudjon meg, aki belép a mi rendszerünkbe, de megoldhatók, például ha név nélkül dokumentáljuk a konkrét eseteket.

- Mi volt eddigi pályafutásának a legizgalmasabb állomása, területe? Mi korábban az áfa-perekről és a fiktív számlás ügyekről beszélgettünk önnel. Ezeket például szívesen vállalta bíróként?

- Az én életemben a büntetőügyek játszották a legcsekélyebb szerepet. Egy évig, 1981-ben, bírósági titkárként magánvádas ügyekben végeztem békítést, de alapvetően polgári, gazdasági és közigazgatási bíró voltam az elmúlt húszéves bírói pályafutásom alatt. Hosszú ideig tárgyaltam kártérítési ügyeket, köztük kisajátítási pereket, ami azért volt fontos a nyolcvanas években, mert akkor épült számos lakótelep, és a szűkös állami pénzügyi források miatt, amikor az ingatlanokat kisajátították – egy élet munkájáról volt szó -, akkor méltánytalan összegeket állapítottak meg a közigazgatási szakban. Előfordult, hogy a közigazgatás által megállapított kártalanítási összeg és az ellenőrzött szakértő által alátámasztott bírósági döntés között másfél millió forint volt a különbség. Ebből akkor akár két családi házat is lehetett Budapesten venni. Egy külön fejezet volt az életemben a pénzügyi bíráskodás, amit sok évtized után nekünk kellett megteremteni. Büszke vagyok arra, hogy ma a Legfelsőbb Bíróságon a nagy pénzügyi pereket összesen két tanács tárgyalja, és az egyiknek én vagyok a tanácselnöke. Elnökként is ugyanúgy tárgyalok tovább, mint korábban.

- Mennyire kellett adózási, pénzügyi, vállalkozási ismereteket szereznie a jogászi ismeretek mellé?

- Ezeket a gyakorlatban szereztem, szereztük meg a kollégáimmal. Magyarországon 1950-ben megszüntették a pénzügyi bíráskodást. Ám miután csak 1987-ben jelent meg az első személyi jövedelemadó törvény, olyan nagy praxisuk még az adóhatóságoknál dolgozó szakembereknek sem volt. És mivel én a rendszerváltás kezdetétől tárgyaltam gazdasági pereket, ezeken keresztül valamiféle szakmai gyakorlatra is szert tettem. Persze nem lehetünk elégedettek az eredménnyel, de olyan országokban, mint például Ausztria, ahol évtizedek óta folyik az adóbíráskodás, és “apáról fiúra száll” a tudás, ott sem problémamentes ez a terület.

- És mi a bíró munkája sikerének a fokmérője? Például, hogy hány ítélet született mondjuk az egyik vagy a másik oldalon?

- Amit én egyértelműen pozitívumként értékelek, hogy míg a rendszerváltást követően az első évben, amikor megnyílt a lehetőség arra, hogy pert indítsanak az adóhatóság ellen, alig több mint 500-an vállalkoztak erre, addig a közelmúltban volt olyan év, amikor ez a szám 12 ezer fölé emelkedett. Ha nem bíznának az emberek a bíróságban, ha nem hinnék el, hogy egyenrangú fél az adózó és az adóhatóság, akkor ez aligha lenne így. Mára a közigazgatási pereken belül a pénzügyi perek száma évi 4-5 ezer körül stabilizálódott. Ezek jelentős részét a Legfelsőbb Bíróság is látja, ahogy azt is, hogy hol vannak gyenge pontok az adótörvényben. Általában a perek egyharmadát nyerik meg az adózók, kétharmadát a hivatal, ami szerintem jó, hiszen ha a pereknek a nagy részét elveszítené az adóhatóság, az arra utalna, hogy ott valami nagyon nincs rendben.

- A szakmai karrierjében volt olyan, amit így utólag, jó lett volna kihagyni?

- A nagy kérdés az volt a számomra, hogy hol kezdjem el a pályafutásomat, tehát az államigazgatásban, a magánszférában vagy a bíróságon. Ez azonban már eldőlt az egyetemi évek alatt, amikor az egyik kerületi bíróságon vettem részt szakmai gyakorlaton és ott találkoztam egy idős kollégával, az ottani elnökhelyettessel, aki olyan gondolatokat ültetett bele a szívembe, amitől azután nem tudtam szabadulni. Azt, hogy lehet segíteni embereken, hogy lehet néha igazságos döntést is hozni. Sajnos a jogszabályok nem mindig teszik lehetővé a hétköznapi értelemben vett igazságos döntést.

- Egy laikus közbevetés: miért van az, hogy néha a bíróság nem kéri be az összes anyagot, amit az ügyész vagy a védő szeretne elétárni?

- Ez a bíró felelőssége. De régi ügyvédi taktika a bizonyítékok csepegtetése, és másfél két évig el lehet húzni az ügyet azzal, hogy valóban fontos tanúkat nem egyszerre hívnak be. Vannak eleve vesztésre álló perek, ahol semmi mást nem szeretnének elérni az ügyfelek, csak időt nyerni, mert mondjuk nincsenek abban a helyzetben, hogy fizessenek. Ugyanakkor nagyon sok esetben felesleges tényekkel is terhelik az ügyet. Mindez azért problematikus, mert az ügyek elhúzódása 95 százalékban nem a bíró mulasztása. Vannak persze belső tartalékok és nekünk is oda kell figyelni, hogy mit tudunk javítani ezen a téren, de ha mi ezt az 5 százalékot lecsökkentjük 1 százalékra még mindig ott van a 95.

- Valahol azt mondta, el kell érni, hogy csak azok a perek kerüljenek a bíróságra, amelyek valóban oda tartoznak, és meg kell tanítani az embereket a pereskedések megelőzésére.

- Az évi másfél millió per, tíz millió lakosra nagyon sok, miközben az állami bíróságok működése drága, a ráfordítási költség a Legfelsőbb Bíróságon tavaly nem egy ügyben a másfél millió forintot is meghaladta. Tehát egy százforintos jogvitával nem érdemes terhelni a bíróságot, még akkor se, ha a polgár szempontjából az apróság is lehet nagyon lényeges. Ennek az ellentmondásnak a feloldására Európa szinte valamennyi államában kialakultak a permegelőző mechanizmusok. A jogi hagyományainkban nálunk is van erre példa, a nem jogi végzettségű, köztiszteltben álló “kisbírók”. Fel kellene éleszteni valami hasonlót.

- A gyakorlat azonban az, hogy szinte minden ügy végighalad az összes lehetséges fellebbezési fórumon.

- Igen, és az oka az, hogy az eljárási törvényeink alapvetően az ötvenes években gyökereznek, amikor sokkal kevesebb per volt, és azt mondták, hogy a dolgozónak a joga az, hogy érvényesítse az igényét. Közben azonban megváltoztak a társadalmi viszonyok, tehát ezen a szemléleten is változtatni kell. Tipikus rossz példaként előszeretettel hivatkozom a vadászpereimre. Évek teltek el annak bizonyításával, hogy a vadász jogosan kapott-e fegyelmit, sokszor még helyszíni bizonyításokat is kellett tartanunk, két menetben, mert a per a megyei bíróságon indult, és első fokon a fellebbezést a Legfelsőbb Bíróság bírálta el, majd öttagú tanácsban vizsgáltuk a felülvizsgálati kérelmet. Vagy ott vannak a horgász-perek, amikor azt vizsgáltuk, hogy szegény ember két horgot rakott-e a damiljára vagy hármat, mert ha hármat rakott és emiatt őt kizárták, akkor az jogos, de ő esküszik rá, hogy csak kettő volt. A per során is számos tanút kihallgattunk, bizonyítást vettünk fel…, ez egyszerűen nevetséges. Könyörgöm, hol van a világon olyan legfelsőbb bíróság, amelyiknek ilyen ügyekkel kell foglalkoznia?! Nekünk a milliárdos perekben - ahol sokszor egy társaság léte forog kockán -, vagy a súlyos bűncselekményekben kellene és kell dönteni, illetve a hatóságok, a miniszter döntését vizsgáljuk felül.

- Személyes, ám mégse csak személyes ügye, hogy Medgyessy Péter miniszterelnökhöz hasonlóan ön se költözött el kinevezése után a saját otthonából állami rezidenciába. Miért? Hiszen úgy tudni, viszonylag egyszerű körülmények között él, sőt, a lapok még a Suzukijáról is hírt adtak. Nem gondolja, hogy a legfőbb bíró méltóságához a viszonylagos jólét hozzátartozik?

- Nos, az elődömet folyamatosan támadták a sajtó hasábjain, hogy kedveli a pompát, mert aranymetál Mercedesszel jár, mert magántestőrséget tart, mert nagyon sokat utazik és gyakran távoli országokba. Ezért elhatároztam, hogy a bíróság tekintélyének érdekében megpróbálok ezekből az előnyökből nem meríteni, tehát nem költözöm be a rezidenciába, nem fogok távol-keleti országokba hosszú utazásokat tenni, mert ezzel támadhatóvá válnék. Ugyanakkor arra igényt tartok, hogy a harmadik hatalmi ág első embereként a másik két hatalmi ág vezetőivel azonos rangban kezeljenek, tehát az állami protokollban adják meg a bírói karnak azt a tiszteletet, ami jár. Azt állítom, hogy ha a magatartásom kivívja a tiszteletet, akkor nem csak én, hanem valamennyi bíró közjogi méltóságként szerepel a köztudatban. Nem hiszek abban, hogy - az államfőt kivéve - a közjogi méltóságoknak a családi otthonukban kellene fogadniuk egy delegációt. Megvan annak a módja, hogy egy vacsorát hol adjon az egyik elnök a másik elnöknek, hogy hol szállásolja el, hogy milyen személyes érintkezésre kerüljön sor. A másik, személyes okom, hogy otthon maradjak, a megszokott peremkerületi környezetemben, hogy szerintem személyiségtorzulást idéz elő a pompa, a hirtelen jött rendkívül jó körülmények. Ettől pedig a családomat is szeretném megkímélni.

- A fiát már szóba hoztuk az első kérdésben. De van egy lánya is, no meg a család a feleségével teljes. Ők – no és a szomszédok - mit szóltak a kinevezéséhez?

- A feleségem gimnáziumban tanít, földrajz szakos, 1978-ban házasodtunk össze. A fiam 22 éves, végzős a jogi karon, a kislányom pedig németszakos középiskolába jár, tehát ahol a tantárgyak egy részét német tankönyvből és német anyanyelvűektől tanulják. Ők teljesen természetesen reagáltak a kinevezésemre és semmilyen változás nem következett be ettől az életükben. Ugyanazok a barátok, ugyanúgy elmegyünk bevásárolni gyalog a piacra. A szomszédok? Tudomásul vették, hogy időnként szerepelek a tévében, de nem érzem azt, hogy egy méterrel az utca fölött lebegnék. Már a szüleimtől is azt tanultam, hogy szerénynek, egyszerűnek kell lenni, és ezt komolyan is gondolom, mert ez a normális.

- Azt el tudja képzelni, hogy valamikor a fia is betölti majd ugyanezt a pozíciót?

- Természetesen örülnék neki, de úgy tapasztalom, hogy elsősorban a tudományos pálya iránt érdeklődik. A fiúknál mindig fennáll az a veszély, hogy ha az apa bizonyos pozíciót elér, akkor ezt egy mércének tekintik, és rossz irányba indulnak el. De remélem, hogy nálunk ez nem következik be, hanem a maga útját járja majd.