Széles Gábor hihetetlen jó érzékkel választotta ki fiatal, tehetséges munkatársai közül azt a menedzsmentet, amelyre hosszú távon rábízhatja cégei jelenét és jövőjét – állítják róla munkatársai, üzlettársai. Lakatos István is az egykori ifjú titánok közül való. A szövetkezet részvénytársasággá alakulása 1988-ban számára már részvényesi pozícióba kerülést is jelentett. Több különböző vezetői feladatot látott el az idők során a Műszertechnika érdekeltségeinél, de volt Ikarus kereskedelmi vezérigazgató-helyettes is. A Műszertechnika Irodatechnika Kft.-t annak 1991-es megalakulása óta vezeti, s a Műszertechnika Holding vezérigazgató-helyetteseként és kisebbségi tulajdonosként a vállalatcsoport stratégiai tervezésében is részt vesz.

– Mindig is hittem abban, hogy a legeredményesebb topmenedzserek egyben tulajdonosok is. Mennyire számított ez önnél?

– Nagyon jól emlékszem: Széles Gábor 1988-ban, korántsem ünneprontási szándékkal, azt mondta a részvénytársasággá alakulás kapcsán, hogy a részvények igazi nyertesei az unokáink lesznek. Én a mai napig e szemlélettel dolgozom, az igazi motiváció az önmegvalósítás, valamint az, hogy emberek sokaságának munkát, megélhetést adok. A mögötte levő vagyonrész-gyarapodás kellemes járulékos esemény.

– De a cég, illetve Széles Gáborral szembeni lojalitása nyilván sokkal erősebb, mint ha egyszerű alkalmazott lenne?

– Nagyon sokat köszönhetek Gábornak, részben azért, hogy pályát biztosított, másrészt pedig azért, hogy engedett belelátni abba a munkamódszerbe, amit ő használ. Nem szégyellem a jó példa követését, az abból való okulást. Így voltam apámmal is. A mai napig kísérnek bölcs mondásai, mérföldkövekként szolgáló útmutatásai. S ha már a tanítóknál tartunk, igazságtalanság lenne nem megemlíteni Lakatos Pétert, aki a Videoton és a Műszertechnika elnökhelyetteseként szakmai pályám legmeghatározóbb tényezője, és iskolás korom óta a legjobb barátom is.

– Magabiztos, cselekvőkészséget sugárzó megjelenése első látásra szembetűnik. Az önmaga képességeivel tisztában lévő és saját pozitívumait nyíltan vállaló ember viszont sokakban visszaütközést válthat ki.

– Egy darabig biztosan. De én szeretem a környezetemet megváltoztatni. Ha érzem, hogy valami rossz, s tudom, hogy meg tudnám fordítani az irányt, képtelen vagyok nem cselekedni. Ezt a cselekvőképességemet, környezetjavító erőmet ki is tudom sugározni a körülöttem lévő emberekre. S tapasztalataim szerint ez előbb-utóbb biztonságérzetet ad másoknak. Engem pedig ez éltet.

– Ha az adrenalinszintje magasan van?

– Ösztönösen akkor érzem magam jól, ha felpörgetett, aktív állapotban vagyok, ha történik velem valami. Nekem nem problémáim, hanem feladataim vannak. A megoldásra jár az agyam. Szerintem ebben is apám hatása érződik, aki annak idején országos fizikaversenyt nyert, és engem is olyan szellemben nevelt, hogy alapkövetelmény az állandó megmérettetés. Az eredmény nem is maradt el, a középiskola második osztályában Arany Dániel matematikai országos versenyt nyertem. A felkészülés időszakában, ha este úgy feküdtem le, hogy nem tudtam egy feladattal megbirkózni, mire felébredtem, apám a megoldással várt. A hogyanra az volt a válasza: megpróbálta 12 módon, nem sikerült, de a 13. verzió bejött. Módszeresen, lépésről lépésre haladva biztos a végeredmény.

– Ez a képesség az üzleti életben sok helyen jó, de a topmenedzseri székben nem mindig.

– A mai napig támaszkodom az elemzőképességemre. De tény, hogy vezetőként a legnagyobb hátrányt jelentette, hogy néha túlságosan belementem a részletekbe, s ha elnagyolt, rossz munkákat tettek le az asztalomra, képes voltam magam újracsinálni. Ez ma már nem fér bele, s megtanultam súlyozni fontos és kevésbé fontos között, s kompromisszumot is kötni az optimális döntés érdekében. Azért a matematikusi lélek a mai napig megmutatkozik bennem. Hiszem azt, hogy egy vállalat legfőbb pillére a tervezés. A tervezni tudás legalább olyan fontos tudomány, mint a tervek megvalósítása.

– Közvetlen munkatársait hogyan választja ki?

– Sehogy. Kiválasztódnak. Természetesen vannak konkrét szempontok, ami alapján a munkatársainkat felvesszük, de a képességek, készségek a napi munka során nyernek bizonyítást. Közel ezer embert vettem már fel életemben, de a felsővezetői kiválasztásban a mai napig teljesen intuitív alapon döntök.

– Mi az ön számára a siker?

– A mindig magasabb mérce átugrása, az egyre nagyobb léptékű feladatok megoldása, főleg, ha azt az ember úgy viszi véghez, hogy a környezetének is kedvez vele, azt másokkal közösen éri el. Ehhez persze sok szerencsére van szükség, amiben én valóban bővelkedem. Három gyerekemnek tudom átadni mindazt, amit én egykeként a szüleimtől kaptam, mi ez, ha nem siker? És a gyönyörű feleségemről még nem is beszéltem…!