– A Népszabadság Rt. régi szervezet, amely számtalan megújításon esett át, sikeres volt az átállás állami vállalatból magánvállalattá, de mint minden nem újonnan épült szervezet, át meg át van szőve bonyolult, különböző generációktól származó motivációs és érdekrendszerekkel, különböző generációk eltérő szokásaival, munkanormáival, kötődéseivel. Sokkal nehezebb lehet irányítani, összefogni, mint egy újonnan felépített, hasonló kultúrával rendelkező emberekből álló szervezetet. S önnek ez az első topmenedzseri megbízatása. Hogyan került ide?

–Fejvadászok kerestek meg, s négy hónapi kiválasztási procedúra után bíztak meg. Ezt megelőzően hat évig a távközlésben dolgoztam. Való igaz, sokkal egyszerűbb volt a vezető dolga azokban a szervezetekben, mert minden vezető és alkalmazott egy célrendszer szerint működött, egyszerű, világos, egységes motiváció mentén, egy nyelven beszéltünk. A Népszabadságban 400 ember, ugyanannyi individuum, külön kell figyelni rájuk, s kezelni. Kérdés, hogy hol van az a határ, ameddig figyelembe kell venni az eltérő érdekeket. Hiszem azt, hogy addig fontos, hogy az emberek elfogadjanak engem, amíg ez nem ütközik a cég célrendszerével és a saját életcélommal, etikámmal. Az ember tekintélyét, elfogadottsági szintjét pedig a felkészültsége határozza meg.

– S ez a sikerhez is elegendő?

– Tapasztalatom szerint a felkészült vezetőnek van meggyőzőereje. Aki bármilyen helyzetben képes megoldást találni, biztonságérzetet áraszt. Én minden helyzetben elsősorban a megoldás megtalálására törekszem, s nagyon nyíltan, egyszerűen és röviden szeretem elemezni a tényeket, felvázolni a következményeket. S amit mondok és teszek, valóban az, amit mondtam, vállaltam. Nem más. A háttér-politizálás nem az én műfajom. A nyíltságnak ilyen mértéke valóban idegen a mi kultúránkban. Tinédzseréveim meghatározó részét az Egyesült Államokban töltöttem, s mélyen belém ivódott az ottani siker- és eredményorientált szemlélet. Ott azt tanultam, hogy a sikerhez három tényezőnek kell együtt lennie: a kemény munkának, a szerencsének és a tehetségnek. Sokan vágták a fejemhez, hogy a yuppie-generációhoz tartozom, s hordozom is a jellegzetességeit. Ha a napi 12 óra munka a yuppie-ság jellemzője, akkor vállalom. De ebben az információ megszerzésére fordított órák, percek is benne vannak, ami nélkül nem lehetünk jó szakemberek. Megfigyeléseim szerint azok az igazán sikeres vezetők, akikben állandóan jelen van a kétség. A nagyon magabiztos emberek, még ha okosan is, előbb-utóbb megbuknak. Az egész egy játék, amiben ismerjük a játékszabályokat, tudjuk, mit kell csinálni, de minden lépés megtételekor bennünk kell lennie a kétségnek, hátha nem sikerül. Számolni kell azzal, mi van, ha a dolgok nem a tervek szerint haladnak. Fel kell készülni más megoldásokkal, az azonnali beavatkozás szükségességével. S cégvezetőre és szervezetre egyaránt érvényes: minden sikeres cég további sikereinek záloga a megújulás képessége.

– A kétség az óvatossággal és a felelősségvállalással együtt működő tényező?

– Az óvatosság inkább félelemkategória. Itt nem erről van szó. A jó vezető nem fél a döntéstől, s ez nem azt jelenti, hogy nem dönt néha rosszul. Dehogynem. A jó és a rossz vezetőt inkább a döntéséért való felelősségvállalásnak a mértéke különbözteti meg. Ritkább erény a tetteink következményeinek nyílt vállalása, kiállni a döntéseinkért.

– Beszéltünk a cég céljainak érvényesítése érdekében mozgósított vezetői képességekről, de még nem esett szó, az ön által ugyanolyan fontossággal említett saját etikai normáknak való megfelelésről. Mi a legelső közülük?

– Az őszinteség. Én mindig azt mondom, amit csinálok. Nem játszom a klasszikus viselkedési játékokat. Alkatilag vagyok rá alkalmatlan. Az őszinteség és a becsület nálam egyet jelent, ez az az érték, amit nem tud tőlem elvenni senki. Az üzleti életben ennek a gentleman’s agreement-magatartásforma felel meg a leginkább. Megint Amerikából hoztam volna magammal? Ez a legnagyobb erkölcsi tőkém, erre vigyázok a legjobban. Bármit elveszíthetek, vissza lehet hozni, de ha egyszer is kibillenek a saját szilárdan felépített etikai rendszeremből, nincs visszaút.

Demcsák Mária