Akár egy hollywoodi film forgatókönyve. Divatbirodalmat épített a semmiből, hírnevet szerzett, majd amikor szakmájában már mindent elért, új területek meghódítására vágyott. Röviden ennyi Orosz Ilona Léna eddigi sikertörténete. Egy kenyérre, de tudásra, szépre és jóra is éhes kamaszlány a máramarosi sóbányák mellől elindult, hogy megismertesse magát a világgal. Alig két évtized múltán elérte, hogyha összeválogat egy Gaultier- vagy egy Dolce & Gabbana-kollekciót, már előleget sem kérnek tőle. Személyesen ismerte Franco Moschinót, Párizsban kíváncsi kamerák fürkészték, vajon ki lehet az az ismeretlen szőke hölgy Madonna mellett? Nehéz lenne kideríteni, miből táplálkozott a szépség áhítata, a biztos ízlés, a makacs igényesség a meglehetősen szerény -mondhatni szegényes - körülmények között nevelődő kislányban.
- A Tisza-parti ukrán kisvárosból, Akna Szlatinából édesanyjával 1967-ben települtek át az anyaországba. Életkezdés volt ez duplán is. Részben egy új országban, másrészt a tanulásban.
- Nem sokkal Pestre költözésünk után iratkoztam be a bölcsészkarra, magyar-angol szakra. Anyagi helyzetünk kizárta, hogy nappali tagozaton tanulhassak. Az egyetemet levelező tagozaton végeztem, miközben mozigépészként kerestem a megélhetésre valót. Aztán adminisztrátor voltam egy szövetkezetben, és estin elvégeztem a közgazdasági egyetemet. Külkereskedő lettem, tizenöt évig dolgoztam a Hungarotexnél. Ott kitanultam a szakma összes csínját-bínját. A tranzakciós osztályon tevékenykedtem, 1978-ban Washingtonba delegáltak, ekkor döntenem kellett: család, vagy karrier? Így itthon Távol-Kelet-szakértő lettem.
- Ha egyetlen szóval kellene jellemezni önt, elsőre a maximalizmus jut eszembe.
- Az életem mottója, hogy bármi is a munkád, azt próbáld tökéletesen csinálni. Mindegy, hogy vezérigazgató vagy utcaseprő vagy. Gyorsan, precízen csináltam mindent, olyan alapossággal, ahogyan azt később a saját üzleteimben. Egy fokkal sem hanyagabbul. Úgy is fogalmazhatnék, vállalkozói felelősséggel dolgoztam egy állami vállalatnál. Az itthoni munkamorálra ez egyáltalán nem volt jellemző. A Hungarotexnél ezernél is többen voltunk, de egy idő után ennyi ember közül is kiragyogtam.
- Ez a kezdetektől fontos volt: az iskolában is mindig jót tanult, a sportban is igyekezett az elsők között lenni, mi motiválta, mi hajtotta ennyire?
- A bizonyítás kényszere. Egész életemben elsősorban önmagamnak akartam megfelelni. A "kiragyogást" egyébként nem úgy értettem, mint ahogyan manapság gondolják. Engem sohasem vonzott a publikus siker. A munkám minősége a legfőbb névjegyem. Úgy gondolom, a kereskedelmet művészi színvonalon lehet művelni.
- Ilyen elvárásokkal nem lehet könnyű önnel dolgozni.
- Mentségemre legyen mondva, a legtöbbet mindig magamtól követelem. Százszor többet, mint másoktól.
- A rendszerváltás előtti év nagy fordulatot hozott az életében, megalapította saját magán-külkereskedését.
- Akkor már megvolt a két kislányom, a munkám pedig gyakori utazásokkal járt. Nem akartam állandóan magukra hagyni őket. Először egy kis üzletet nyitottam a Vitkovics utcában. Akkor indult a "butikhullám" Budapesten. Ezért az enyém Léna Second Hand lett. Tulajdonképpen innentől eredeztethető a Léna márkanév. Mert bár divattervező sosem voltam, stílust viszont - úgy érzem - teremtettem. Elsőként szereztem meg a jogot a nagy világmárkák itthoni forgalmazására. A Moschinóval kezdtem, majd a Dolce & Gabbana következett, aztán sorra a többiek. A legnagyobbak. Nagy szenzáció volt ez az akkori hiánygazdaságban. Kialakult ugyanis egy réteg, amely ismerte, és anyagilag is megengedhette magának ezeket a luxusmárkákat.
- Az első üzletet további öt követte, majd megvetette a lábát a frissen nyílt Kempinski Szállóban, egyszerre két helyen is. A Léna név lassan fogalommá vált. Mégpedig úgy, hogy egyetlen hirdetésére sem emlékszem...
- Sosem tartottam fontosnak a reklámot. A vevők voltak az én legjobb "hírvivőim". Ha valamit jól csinálsz, hidd el, az a legjobb reklám. Sosem csaptam be a vásárlóimat. Mindig megmondtam, mi áll nekik jól, és nemegyszer lebeszéltem őket egy-egy ruhadarabról. Nálam etikai kérdés, hogy a pénz kedvéért ne tukmáld rá az árut a vevőre. Tudtam, hosszú távon csak ez a kereskedői magatartás a kifizetődő. Bíztam magamban. Segítettem megtalálni a hölgyeknek az alkati adottságukhoz, az egyéniségükhöz legjobban illő darabokat. Ezzel stílusra tanítottam őket. Ma azt mondanánk, a stylistjuk lettem. Egy idő után egymásnak adták a kilincset. Belátták, nekem van igazam, hisz sikereik vannak az általam összeállított ruhatárral, amit aztán én segítettem bővíteni az újonnan érkezett kollekciókból. Az elégedett vevő aztán olyan, mint a vízbe dobott kavics. Újabb és újabb köröket fodroz, vagyis az elégedettsége hozza a következő vendégeket.
- Mindig ilyen szempontok szerint válogat, amikor a nagy divatcégeknél vásárol?
- Természetesen. Nekem az a dolgom, hogy magyarra lefordítsam a világdivatot. Vagyis a pesti hölgyek alkatának, méreteinek, színvilágának, ízlésének leginkább megfelelő darabokat vásároljam meg. A törzsvásárlói körömnek pedig olyan szemmel válogatok, hogy az új darabok kiegészítsék a már meglévőket. Egyik divatházból átmegyek a másikba, és szépen kisakkozom, hogy mihez mit vegyek meg. Azzal, hogy egymáshoz passzítom a különböző világmárkákat, egyfajta Léna-divatot sikerült teremtenem.
- A hölgyek utazásaik során ma már bármely márkát megvehetik Európa nagyvárosaiban. Mégis itt vásárolnak, nyilván azért, mert ezt a pluszt csak itt kapják meg. Számomra egyébként mindig tekintélyt parancsoló, ha egy ember a semmiből birodalmat teremt. Önnek ez miként sikerült?
- Azt szoktam mondani, egy forintból teremtettem mindent. Kezdetben, míg mások egyszerre bevásároltak, én ötször mentem vissza. Megvettem valamit ötven forintért, eladtam hatvanért. Szépen, lassan, de szívósan haladtam előre. Hosszú évekig a profitból csak annyit vettem ki, ami a megélhetéshez kellett. Mindent visszaforgattam az üzletbe. A hiányzó tőkét rengeteg munkával és akarással pótoltam. Nyaralni legalább tíz évig nem voltam. Aztán beutaztam a világot. De az sem pihenés volt. Amint elintéztem az üzleti dolgaimat, múzeumokba, kiállításokra rohantam, művészeti lapokat vásároltam, és tanultam a képzőművészetet. Valószínűleg már akkor a mostani terveim foglalkoztattak...
- A kezdetektől voltak művészbarátai, nem vevőként, hisz nekik igazán nem volt pénzük ezekre a világmárkákra... Az érdeklődés, a fogékonyság a művészetekre, a szép iránti vonzalom mindig megvolt önben?
- A családomban volt néhány komoly intellektus, zenetanár, zongoraművész, de festmények, szobrok, antik bútorok nem vettek körül gyerekkoromban. De amikor 900 forint volt a fizetésem, akkor is vásároltam művészeti albumokat részletre, később bútorokat is. 1993-ban az üzletemben szerveztem az első kiállítást Veszely Ferenc festőművész barátomnak. Lekapartuk a frissen festett falakat, hogy autentikus környezetben mutathassuk őskori tematikájú képeit. Aztán felfedeztem magamnak Németh Miklós piktúráját. Először a bohócaiba szerettem bele, a színvilágába, a vásznain testet öltött szerelemvágyba. Évek óta képvásárlással támogatom az idős mestert. Tavaly kiadtam az életműalbumát, most készül az újabb, Veszely Ferié.
- Épphogy túl van a debütáláson, az első nemzetközi kiállításán, máris a tárlat őszi utaztatásán munkálkodik, amely után a Léna & Roselly Galéria megnyitása következik Dél-Spanyolországban. Későbbi tervei szerint pedig Moszkvában.
- Eddig világmárkákat hoztam be Magyarországra, most a mi kincseinket szeretném kivinni, megmutatni a világnak. Nagyon tehetséges képzőművészeink vannak, akik közül jó néhányat, de még mindig nem eleget, ismernek a határainkon túl. Nekik szeretnék segíteni olyan nagyszabású kiállításokkal, mint amilyen a márciusi volt a Millennium Szalonban. Ezen kizárólag az én ízlésem szerint válogatott magyar művészek, Nádler István, Bukta Imre, Veszely Ferenc, Szikora Tamás, Csurka Eszter, Kovács Lola, El-Hassan Róza, Veszely Beáta és a többiek neves külföldi alkotókkal együtt mutatkoztak be. Billy Name Andy Warholról készített portréfotói például a pop-art korszak ikonjai. Személyesen is itt volt a fiatalabb generációt képviselő Diana Kingsley New Yorkból, aki ahhoz a Leo Castelli Galériához tartozik, amelynek névadója annak idején Warholt felfedezte. A jövőben is mindig erős nemzetközi mezőnyben szeretném felragyogtatni művészeink alkotásait. Összevetés és megmérettetés ez egyben, magunknak és a világnak.
- Nemes elképzelések ezek, ám reprezentatív kiállításokat sorozatban rendezni külföldön, költséges mulatság. Mindezt egyedül?
- Természetesen nem. Társakat keresek. Művészetpártoló cégeket, befektetőket, vállalkozókat, műgyűjtőket, akiknek fontos, hogy tegyenek a magyar képzőművészet külföldi elismertetéséért. Ez sokat számítana a tehetséges alkotóknak, de jót tenne az ország imázsának is. Egy olyan korszakban, amikor gazdaságilag nem tudunk jelentős eredményeket felmutatni, a kultúra nagyban hozzájárulhatna egy másfajta Magyarország-kép kialakulásához. Azt gondolom, a legnemesebb polgári hagyományokat követve társadalmi felelőssége ez mindazoknak, akiknek módjuk van ezt megtenni. Én elindítója és a motorja szeretnék lenni ennek a kezdeményezésnek, s hiszek benne, hogy méltó követőkre találok. Még ebben az évben egyébként művészeti díjat alapítunk egy tehetséges művésznövendék támogatására. Szeretnénk megkönnyíteni a pályakezdését évenkénti kiállítással, katalógussal és anyagiakkal is természetesen, hogy legalább egy ideig gondtalanul alkothasson, a napi kenyérgondok ne vonják el a figyelmét tehetsége kibontakoztatásától. Az egyre gyorsabban terjedő globalizációban mi, magyarok a kultúránkkal tudjuk gazdagítani a világot. Ezen belül is főként a nyelvi akadályokat nem jelentő zenénkkel és a képzőművészetünkkel. Ennek támogatása újfajta mecénási szemléletet kíván. Ezt próbálom most elindítani, és jó értelemben vett mozgalommá tenni.
Bayer Ilona
