– Ön több írásában is megfogalmazta aggályát azzal kapcsolatban, hogy a technika fejlődésével nem tartott lépést az erkölcs fejlődése. Lát-e megoldást erre a helyzetre?

– Valóban azt állítom, hogy amíg a technika az elmúlt két-háromszáz évben exponenciálisan fejlődött, az erkölcs legjobb esetben is lienárisan. Az olló szétnyílt, a tudomány olyan eszközöket adott az emberiség kezébe, amelyek használatához komoly erkölcsi tartás kell.

– Kellene.

– Így van. Manapság elég megnyomni egy gombot, és milliók pusztulhatnak el. De van itt egy másik gond is. A tudomány és a gazdaság gyors fejlődése és az érte kapott jutalom nincs arányban egymással. Egy-egy ember, kisebb csoport aratja le a babérokat, holott ezer és ezer tudós, tízezernyi szakember munkájának a gyümölcséről van szó.

– Hogyan függ össze ez a két jelenség?

– Mindkét esetben a hiányzó erkölcsi magatartásról van szó.

– Ne haragudjon, én nem hiszek a direkt erkölcsi célzatú megszólalásokban.

– Igaza van. Az erkölcs javítása nem is megy egyik pillanatról a másikra. Nemzedékeken át ível normális esetben ez a folyamat, és ebben hatalmas szerepük van a kis közösségeknek, a családnak, az iskolának, az egyháznak.

– Én még ennél is földhözragadtabb vagyok: az emberek csak saját közvetlen érdekeiket követve, ezek kényszerének a hatására tartják magukat bizonyos normákhoz, elvekhez.

– Ebben is egyetértünk, de szerintem a zsidó-keresztény kultúrán alapuló Tízparancsolat megadta, megadja azt az alapot, amire az emberiség azóta is építkezik mind a mai napig. És igazából a jogalkotás feladata, hogy olyan emberbarát jogkörnyezetet alakítson ki, amely a neveléssel összhangban egy társadalmat úgy tud irányítani, hogy elítélje az elítélendőt, és pozitívan viszonyuljon ahhoz, amit támogatni kell.

– Mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke tud olyan jogalkotói törekvésről, amely a tudományos-technikai fejlődés és az ezekkel kapcsolatos erkölcsi aggályok összefüggésében próbál összhangot teremteni?

– Mint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke célul tűztem ki az európai erkölcsi és szakmai értékrend felmutatását. A tudós feladata az igazság keresése, s ez egyben erkölcsi magatartásmód és üzenet is. A kutatás szabadságát nem szabad csorbítani, ez viszont azzal a felelősséggel jár, hogy ha a tudós tudja, hogy amire rájött, amit felfedezett, az veszélyes lehet a társadalomra, akkor meg kell szólalnia. Mint ahogy például Szilárd Leó tette az atombomba kapcsán, amikor Einsteinnel összefogva levelet írtak Roosevelthez, az USA elnökéhez.

– Mindhiába.

– Nem hiába, mert a második világháború befejezése óta nem vetettek be atombombát. Egy levéllel kezdődött az a ma is élő, létező mozgalom, társadalmi odafigyelés-tiltakozás, amelyik az atomenergia békés célú felhasználását eredményezi.

– Ön még jó tíz évvel ezelőtt nem fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia főtitkári posztjára való jelölését, mondván, hogy „nem akarja abbahagyni a tudományt”. Majd, néhány évre rá, az MTA elnökhelyettese lett. Viszont ugyancsak nem fogadta el Horn Gyula miniszterelnök felkérését az egészségügyi tárca vezetésére, most pedig az MTA elnöke.

– Pedig konzekvens vagyok. Az apparátusi munka, az államigazgatási feladat a hatalom mindennapi működtetését jelenti. Az alelnöki, elnöki munka viszont társadalmi beosztás, ami hosszú távon hat a tudományosságra, a közéletre.

– Tehát a hatalomtól kívánja magát távol tartani.

– Ahogy mondja.

– Elvi vagy érzelmi okból?

– Mind a kettő. Az igazi tudós mindig mások eredményeire épít, és ez oda-vissza igaz. Hogy melyikünk jut fel aztán a csúcsra, és veszi át a Nobel díjat, az nemegyszer szerencse kérdése. Ez a fajta gondolkodásmód idegen a hierarchikus szemléletmódtól, a főnökösditől… Ön szerint ki a hatékonyabb: aki egy konszenzus eredményeként többek akaratából érvényesít egy elvet, vagy az, aki egymaga kimond, kitalál valamit, és azt hatalmi eszközökkel érvényesíti?

– Mostanság egyre több olyan vezetői gyakorlatról hallok, ahol a hatalom és a konszenzus kéz a kézben jár. De ettől függetlenül is, azt gondolom, az a hatékonyabb, akinél a pénz van.

– Mit mondott, melyik laptól van?

– A Piac és Profittól.

– Akkor jó, amit mondott. Egyetértek, a pénzre szükség van, de azt úgy kell megszerezni, hogy érdekelt legyen a célokban az is, aki adja. A pénz oda megy, ahol a szellemi tőke van. Egyebek közt ezért van szükség az MTA-ra. A kiművelt emberfő a nemzet igazi hatalma.

– Mit gondol arról a PISA-felmérésről, amely szerint a hazai oktatás színvonala, szerkezete, hangsúlyai korszerűtlenek, a lexikális tudásra koncentrálnak?

– A Nature folyóirat egyik tavalyi száma egy cikket közölt, amelynek az volt a címe, hogy A XX. századot Budapesten csinálták. És ez egy akkori, konkrét iskolarendszernek volt köszönhető. Hosszan lehet sorolni azok nevét, Neumann Jánostól Szent-Györgyi Albertig, akik igazolják ezt a kijelentést. És valóban, épp az utóbb említettnek van az a mondása, hogy az agy gondolkodásra való, és nem adattárolásra. Igaza van: ehhez kell igazodnia az iskolarendszernek, gondolkodni kell megtanítani a fiatalokat. De ne vessük el az egészet, mert az irodalomhoz, a művészethez, a széphez való viszony kialakításában a jelenlegi iskolai rendszernek jelentős érdemei vannak. Ezt őrizni kell! A szép és az igaz testvérek.

– Egyik cikkében a XXI. század három pilléreként a rációt, az erkölcsöt és a humanizmust említette. A művészet nincs köztük. Az ember kiteljesedése szempontjából a nem racionális megközelítésnek, az intuíciónak, a tudatalattinak milyen szerepet szán mint természettudós, agykutató?

– Nagyon fontosat. A kommunikációban például az érzelmi megnyilvánulásnak meghatározó szerepe van. Sokkal hatékonyabb az a közlés, amelyik érzelemmel társul.

– Egyes megnyilatkozásaiból úgy tűnt, az ön számára a spiritualitás, az ezotéria afféle pótcselekvés.

– Mint természettudós azt állítom, hogy az agyműködés vizsgálatánál minden pillanatban objektív, biológiai és fizikai változásokat veszünk szemügyre, ugyanakkor mindig hangot adok ámulatomnak, amikor megtapasztalom azt a hihetetlen tökéletességet, amit az agy produkál. Ha a tudást egy gömbnek képzeljük el, akkor a kicsi tudás kis felületen érintkezik az ismeretlennel, s minél inkább nő ez a gömb, az embernek annál szerényebbnek kell lennie, annál inkább be kell lássa picinységét a végtelen univerzumhoz képest.

– Ezzel viszont – számomra – a racionális tudás mindenhatóságába vetett hit kérdőjeleződik meg.

– Einstein eljutott a világ megismerhetetlenségének felismeréséig. Vagyis odáig, hogy az egész kezdete valami csoda, valami természetfeletti erő következménye. S Heisenberg vagy a kiváló szovjet csillagászok, ha nem is kimondva, megfogalmazva, de belül arra éreztek rá, hogy igenis, kell léteznie egy ilyen erőnek, mindegy, hogy minek nevezem, ami befolyásolta az univerzum működését.

– Tehát?

– Nehéz megfogalmazni… Ha azt mondom, van ilyen, megválaszoltam a kérdését?

– De nem mondja.

– Nem mondom, de állítom, hogy én is eljutottam odáig, hogy higgyek. Van, aki a katekizmus alapján jut el a hitig, mert így tanították, s van, aki egy gondolkodási folyamat, mondjuk, természettudományos gondolkodás révén, mint én.

– Akkor megkérdezném, hogy az ön gyógyszerekbe vetett hite mennyiben egyeztethető össze azzal az ezoterikusnak is mondható, egyre terjedő felfogással, hogy a betegségeknek alapvetően lelki okai vannak, s amíg az okot nem szüntetjük meg, addig a gyógyszer csupán tüneti kezelésre alkalmas?

– Teljesen egyetértek ezzel a kijelentéssel. A modern neuroimmunológia is arról beszél, hogy a civilizáció ártalmai főként a lelken keresztül okoznak bajt, betegséget, elváltozást. Ki merem jelenteni: a neuroimmunológia gyógyszeres befolyásolása lesz a jövő terápiája, kiegészítve persze az emberek pszichológiai, szociológiai körülményeinek megváltoztatásával. A XX. század orvostudománya alapjában még valóban a tüneti kezelésről szólt.

– Tehát azt állítja, hogy gyógyszerekkel teljesen helyreállítható lesz a lélek egyensúlya?

– Igen. Selye is kimutatta, hogy a környezet minősége döntően befolyásolja az egyén lelkületét, a gyomorfekély, a neurózis, a rák mind ennek tudható be. A neuroimmunológiai rendszerekben már ki tudjuk mutatni, hogy miként változnak meg a szervezetben a különböző endogén anyagok felszabadulásának hatására bizonyos immunválaszok rákot okozó immunválaszokká.

– Tehát a cél – leegyszerűsítve – gyógyszerekkel növelni az idegrendszer ellenálló képességét?

– Igen. De tegyük hozzá, a környezet megváltoztatásával együtt.

– Lehet, hogy ugyanarról beszélünk, de én fontosnak vélem kimondani, hogy ez az úgynevezett környezeti változásnak az ember visszatalálását kellene jelentenie önmagához, a természethez, a közösséghez, vagyis a gyökereihez. Mindahhoz, amivel már rendelkezett, s amitől a felvilágosodás idejétől kezdve fokozatosan elvágta, elszakította magát, javarészt az ész, a ráció nevében.

– Ezzel ugyan vitatkoznék, de abban egyetértünk, hogy most eljött az ideje annak, hogy az emberiség végre megismerje azt az eszközt, amivel a ráció révén meghódította a világot. Eljött az ideje annak, hogy az ember végre megismerje önmagát. Én is ezzel foglalkozom. Az emberi agy megismerése előbb-utóbb el kell vezessen az Én megismeréséhez. És ebben már minden benne van: a háromszázmilliárd idegsejt, az idegsejtek működésével összefüggő lélek, és benne van az egyéniség, az Én.

– A XXI. századot sokan, ön is, a tudásalapú társadalmak korának nevezik. Nem lenne helyesebb inkább a tudatalatti közelgő forradalmáról beszélni?

– Én úgy fogalmaznék, hogy a XXI. század az egyén szabadságának megvalósulását hozza, s hogy ez a század az énről való tudás társadalmát fogja megvalósítani.