Az információs szupersztráda az emberiség felének, az abszolút létminimum, a napi kétdolláros életszínvonal alatt élőknek semmit nem jelent. Vagy annak a felének, amely sosem hallott a telefonról. Vagy annak a 600 ezer településnek, ahol nincs áram. Vagy Afrikának, ahol egy telefonvonal jut ezer lakosra.
Az emberiség egyhatoda használja és kreálja az internet 90 százalékát.

Az információs szakadék nemcsak a fejlődő és fejlett országok közt nő, hanem a fejlett országokon belül is. A hagyományos osztálykülönbségek mellett egyre markánsabban jelenik meg az információs hatalom mentén történő tagozódás. A versenyképes tudáselit tagja profitál a folyamatokból, hatékonyan és gyorsan boldogul az információáradatban, és képes a trendfelismerésre, a kulcsinfók kiszedegetésére. A társadalom nagy része viszont képtelen követni a keletkező tudományágakat, szakterületeket, tudása lemarad, nem tud megbirkózni a sokféle, specializált témakör széthúzó hatásával.

Nem csak pénzkérdés

Hiába áll tehát az ember rendelkezésére minden korábbinál több eszköz a kommunikációra, az emberiségnek csak hihetetlenül kis része részesül a globális kommunikáció előnyeiből. Ám ez nem csak a „digitális szakadék” miatt van így.
A fejlett világban sincsenek meg a társadalom széles köreiben azok az igényszintek, amelyek hajtani tudnák a technológiai fejlődést, kifizetődővé tennék a nagymértékű beruházásokat – hívta fel rá többször a figyelmet Fodor István, az Ericsson Magyarország Kft. vezérigazgatója. A legfejlettebb országokban sem ismerte még fel az emberek nagy része a kommunikációs, információs társadalom lehetőségeit.

A kommunikációs iparágak jobb híján előremenekülnek: igyekeznek felkelteni az igényeket, mert ennek hiányában a 90-es években olyan újdonságok piacra vitele sikerült félre globálisan, mint a nagy felbontású televízió (HDTV), a WAP (Európában), az interaktív televíziózás és jelenleg a szélessávú internet-hozzáférés (broadband). Horribilis licencáraival a telekomszektor – csak Európában 100 milliárd dolláros – eladósodottságához vezető harmadik generációs mobiltelefónia startja is 2004-re tolódott.

Az ok nem mindig a pénz hiánya – hiszen például a magyarországi életszínvonal is jóval alacsonyabb GSM-penetrációt indokolna –, inkább a tudati belátás hiányzik, az információ-, tudás- és kommunikációintenzív életmód előnyeinek felismerése, hogy a kommunikációs eszközökkel képesek vagyunk kitágítani az emberi gondolkodást, az új gazdaság szereplői valós örökidőben, helytől függetlenül fogyaszthatnak tetszőleges terméket és információt.

A megismerés világa

Az első hullámban a hordozható kamera és a műholdas kapcsolat lehetőségeinek társításával a CNN vált aktív alakítójává a politikai életnek: „Ma már az elnyomók nem tudják cselekedeteiket eltitkolni a nagyvilág elől, és a privilegizáltak is kénytelenek szembesülni a távoli vidékeken történő természeti vagy az ember által okozott katasztrófákkal” – áll az UNESCO egyik jelentésében.
A második hullámban az internet tette tömegek számára lehetővé az információk teljes skálájának valós idejű áramlását és számítógép-alapú felhasználását, amit addig csak az összekapcsolt tőzsdékkel és a pénzügyi hírhálózatokkal dolgozó gazdasági elit élvezhetett.

A verseny most a két különböző, de egymással is összekapcsolható rendszer között folyik: az egyik oldalon a műholdas mobiltávközlésre (GMPCS) szakosodott közel 50 szolgáltató áll – ők eddig több mint 30 milliárd dollárt öltek az üzletbe –, a másikon a transzkontinentális, óceánok mélyén áthaladó száloptikás gerinchálózatokat kiépítő kábelfektetők. Ez utóbbiak éllovasának, a Global Crossingnak a csődje és megmentési akciója éppen most van terítéken.
Az optikai hálózatok hang- és képminőségben jobbak, a műholdas versenytársak pedig a geográfiai korlátlanságban verhetetlenek, hiszen egy laptoppal és a műholdas internet-hozzáféréssel a korábbi rádiótelefonos hangvilágnál sokrétűbb multimédiás (kép-hang-szöveg alapú) on-line utazásra van lehetőség, a világ bármely pontján.

Közösségi plusz

A minél nagyobb lefedettség a rendszerbe kapcsolódó közösség cselekvőképességét tágítja. A tartalom bősége is kulcsfontosságú: a Netcraft adatai szerint 1995-ben 19 ezer honlap volt az interneten, 1997-ben már 1,6 millió, 2001 végén 36 millió, ám a növekedés az utóbbi évben lelassult.
A bőség azonban nem minden. Az internet világának vonzását ma már a közösségi plusz megteremtése adja: a vezető dotkom márkanevek mindegyike úgy alapozta meg sikerét, hogy hasonló gondolkodású és érdeklődésű felhasználókból kovácsolt közösséget. Ezt interaktív megnyilvánulási fórumokkal érték el, amelyekkel végső soron közösségi és vásárlói hűséget teremtettek.

A használatba lépő kommunikációs és adatközlő rendszerek egyre hatékonyabbak. László Ervin szerint „a mesterséges információfeldolgozó rendszer növekedési lehetőségei szinte korlátlanok. (…) Elméletben egy kockacukor nagyságú hologram az Egyesült Államok Kongresszusi Könyvtárának teljes anyagát tárolni tudná…”.
A korábban külön gépek által ellátott funkciók egyre inkább multifunkcionális készülékekbe olvadnak össze, használatuk pedig egyre egyszerűbb. E konvergencia alapja az adattömegek egyöntetűsége: az elektronikus jelek digitális formában egységesen, könnyen kezelhetők. Az információs boom teljes emberi életet gyorsító hatásának köszönhetően a termékciklusok lerövidültek, a gyártók versenyében mindenki kényszerítve van, hogy minél hamarabb újabb összevont csodagépekkel és új funkciókkal jelenjék meg a piacon.

Gyorsulás és dezinformáció

Leértékelődik a személyes kontaktus? Cseppet sem. „Csak” nincs idő rá. A felgyorsult életmódban a gyors reagálás viszi el az idő tetemes részét, a személyes találkozásokra kevesebb jut belőle. Pedig az igazán értékes, pénzre fordítható „fülesek” egy kávé vagy sör fölött jönnek elő, szájtól fülig haladnak, sosem lesznek rajta az interneten.

A korszellem az, hogy minden információ. Ám az információs társadalom illúziókat és álinformációkat is közvetít, nemcsak felhívni képes a figyelmet valamire, hanem elterelni is róla, felesleges adatszemét közé bújtatván a releváns adatot. Az információs társadalom mellékterméke a dezinformációs társadalom. Külön irodalma van az értéktelen adattömegek burjánzásának, sőt már kifejezés is van rá: datasmog (David Snek könyve).
A felgyorsulás különösen a pénzpiacokon kritikus, ahol egy hír csak percekig értékes, ahogy egyre többen jutnak hozzá, használati értéke rohamosan csökken, s emiatt elveszítjük a korábban hírellenőrzésre jutó időt. 2000-ben a 23 éves Mark Jacob az Internet Wire nevű netes hírcég alkalmazottjaként hamis sajtóközleményt juttatott el a Bloomberg gazdasági hírügynökséghez, lejtőre küldve az Emulex Corporation részvényeit, amelyek 60 százalékot estek; a cég értékéből 2,5 milliárd dollár tűnt el. A tettes busás hasznot húzott, s csupán azért bukott le, mert olyan opciókat kötött az Emulex-papírokra, amelyek árfolyamcsökkenés esetén jövedelmeztek neki.
A képmanipulálás tökéletesedésével közel kerültünk a filmdokumentum halálához. Az amerikai filmek digitális komputer-trükktechnikája akár politikai, gazdasági manipulációra is felhasználható. Egyelőre nem tudni, hogy a bíróságok mikor fogják kizárni a mozgóképes dokumentumot az elfogadható bizonyítékok sorából, de az ilyenkor valószínűleg kötelezővé váló „eredetiségvizsgálat” a képkultúra korának fontos, új védekezőbástyája lesz.
A hackerek e-bűnözésén és a vírusok nyilvánvaló kártékonyságán, a szellemi tulajdon védtelenségén túl kevésbé látható veszély a magánszféra megsértése. Az alkalmazottak informatizált irodai megfigyelése a részlegesen még megindokolható kezdet, a globális megfigyelőrendszerek a társadalmon túlnövő, kontrollálhatatlan folytatás. Az amerikai Echelon, amely 2000-ben még az EU kérdezősködésének is ellenállt, a CIA állományát meghaladó alkalmazotti létszámával Maryland állam legnagyobb munkaadója. Költségvetése becslések szerint 3,6 milliárd dollár, számítógépparkja a legnagyobb a világon – 20 ezer négyzetméteren terül el –, és naponta több mint 2 milliárd telefonbeszélgetés rögzítésére képes.

Inforációtúltermelés

Az emberi agy számára befogadhatatlan mennyiségű információt Alvin Toffler kifejezésével élve „a bolygó forradalmian új idegrendszere” kezeli. Ez a rendszer az emberi testen kívül működik („exoszomatikus”), és nem korlátozza az emberi agy mérete, sőt az emberi agyban keletkező tudásnak is egyre inkább e rendszerben mozgó információkra kell hagyatkoznia. A pszichokibernetika kutatói kimutatták, hogy az emberi szervezetet a fizikai érzékszerveken keresztül másodpercenként több mint egymilliárd bitnyi információ éri; ebből másodpercenként maximum száz bit mennyiséget tud tudatosan hasznosítani. A többi valószínűleg a tudatalatti része marad. Tudatos nappali énünk tehát csak kicsiny része teljes, többszintű tudatosságunknak.

Az információtúltermelés nem mutatja jelét a lassulásnak. „1985-ben a világon kb. 400 millió mikroprocesszor működött mintegy 4 millió számítógépbe, különböző vezérlőrendszerekbe, háztartási készülékekbe és elektronikus irányítású műszerekbe ágyazva. Ez a szám 1991-re 3 ezer millióra (azaz 3 milliárdra) nőtt. A szakértők a 90-es évek elején azt becsülték, hogy 2000-re a világon összesen 10 milliárd mikroprocesszor lesz használatban. Ezen a ponton a mesterséges számítókészülékek száma túllépi a természetes számítókészülékek –azaz az emberi agyak – számát” – írta László Ervin Döntés előtt című könyvében.

Mellékhatásként pedig megjelenik a felszínesség, s csak a gyorsan és könnyen fogyasztható, rövid, színes, kompakt infocsomagokra terjed ki a figyelmünk, az alapos, izzasztó infohalmazoknak már nem is gyürkőzünk neki, vagy ha igen – legyen az tanulmány, rádióműsor vagy lassú művészfilm –, hamarabb lankad a figyelem, mint a korábbi, lassúbb évtizedekben.