Bár nem gyakran váltott munkahelyet, mégis színes Richard Skene szakmai pályafutása: bécsi közgazdaság-tudományi egyetemi diplomájával a bankszektorban, befektetési területen kezdett el dolgozni a nyolcvanas évek közepén, majd az élelmiszeriparban eltöltött néhány év után, 1997-ben az építőipar, a Holcim Hungária következett. Először gazdasági igazgató volt, majd az egyik kelet-európai úgynevezett menedzsmentklaszternek lett a gazdasági igazgatója, 2005-től pedig a cég elnök-igazgatója.

- Az egyetemi évek alatt mely szakmai terület vonzotta leginkább?

- A bankszektor, az értékpapírszféra érdekelt. Három évet töltöttem el ezen a területen, és úgy volt, hogy Brüsszelben folytatom a pályámat. Már aláírtam minden szerződést, de - mivel Ausztria akkor még nem volt az Európai Unió tagja - nem kaptam munkavállalási és tartózkodási engedélyt. A bank, ahová szerettem volna menni, nem tudta elintézni. Így Ausztriában, teljesen más területen fogadtam el egy ajánlatot.

- Az élelmiszer-ipari folytatás tehát a véletlennek köszönhető?

- Bizonyos mértékig véletlen, de átgondoltam, s úgy véltem, hátha így kell lennie. Mert az igazi esély, megnézni egy teljesen más szakmai területet. És ha utána úgy döntenék, hogy vissza szeretnék menni a banki szférába, akkor arra is van lehetőség. Így tehát mint gazdasági igazgató kezdtem el dolgozni egy élelmiszer-ipari cégnél. S végeredményben ez a sors is volt, nem csak a véletlen, mert így kerültem Magyarországra: ennek a cégnek a nevében jártam el itt a Buszesz privatizációja kapcsán.

- Nem érzett csalódást, hogy egy brüsszeli bank helyett a magyarországi privatizációba csöppent?

- Az állást és a privatizációs feladatot is kihívásnak éreztem. A cégnek ez volt az első külföldi befektetése, semmilyen kidolgozott koncepciója nem volt, tulajdonképpen még a tulajdonosokat is meg kellett győzni arról, hogy részt kell ebben venni. Ez ugyanis a menedzsment ötlete volt. Azt mondtuk, hogy ha egy szomszéd országban ilyen, a cégünkhöz hasonló vállalatot értékesítenek, legalább meg kell próbálni, hátha sikerül. Az, hogy ki nyer, az utolsó pillanatig nyitott volt, hisz nálunknál sokkal nagyobb versenytársunk állt szemben velünk. A tulajdonosokat is meglepte a siker. Így amikor ez eldőlt, körülnéztek: akkor most ki megy Magyarországra? Én voltam a legfiatalabb.

- Nem tülekedtek a kollégák a magyarországi lehetőségért?

- Hát, nem igazán. Nekem viszont nagyon tetszett, mert ezért a privatizációért én voltam a felelős, szívesen jöttem. Eredetileg fél évre. Azt mondták, ez alatt keresünk valakit, s visszamegyek gazdasági igazgatónak Bécsbe. Hosszú fél év lett.

- A szakmai kihívásokon kívül mi volt az, ami itt tartotta Magyarországon?

- Mindig az első időszak a meghatározó. Ha az első hónapok, évek sikeresek, akkor az emlékek is jók, és így szívesen marad az ember. Anélkül, hogy nosztalgiáznék, úgy érzem, hogy a legjobb éveket itt töltöttem Budapesten. Persze az elején szerintem mindenkinek nehéz, a nyelvi kihívások miatt is. Akkor, 1991-92-ben olyan cégnél kezdtem dolgozni, ahol ezer körül létszám mellett ketten voltak, akik a magyaron kívül más nyelvet is beszéltek. De sokat segített, hogy a privatizáció alatt már sok mindenkivel találkoztam, együtt dolgoztam, hiszen tőlük kellett információt, adatot, üzleti terveket kérnem.

- Ezek után mégis miért döntött úgy, hogy ismét vált, s másik iparágban próbál szerencsét?

- A Buszesz egy részét, az élesztőgyárat külön vegyesvállalatba vittük egy francia cégcsoporttal. A nulláról kellett felépíteni a szervezetet, marketing, controlling, mindez hiányzott, csak termelés volt. Érdekes és szép munkának tűnt, szívesen is vállaltam, ám hamarosan kiderült, hogy a francia cégcsoportnak más a kultúrája, a vezetési stílusa, nem nagyon egyezik az enyémmel, s nem valószínű, hogy hosszú távon sikeres lenne az együttműködésünk. Így két év után inkább elfogadtam a Holcim ajánlatát. És nagyon jó döntést hoztam, mert ennek a cégnek a kultúrája, stílusa abszolút egyezik az enyémmel.

- Gondolom, ebbe beletartozik a cég elkötelezettsége a fenntartható fejlődés, a hangsúlyos társadalmi szerepvállalás mellett. Mikor találkozott először azzal a gondolattal, hogy nemcsak az embereknek, hanem egy szervezetnek is lehet felelőssége?

- Ilyen erősen a Holcimnál. De azért ez nem annyira új dolog. Annál az osztrák élelmiszer-ipari cégnél, ahol dolgoztam, más formában ugyan, de teljesen természetes módon és formában megvalósult. Bár tőzsdén jegyzett cég volt, de igazi családi vállalkozás. A legfőbb vezetője és legnagyobb tulajdonosa a gyárban élt, ott lakott: a villája a gyár területén állt. És ő abszolút felelősséget érzett mindenért. A természetért, a környezetért és az emberekért is. Amikor reggel a villájából átsétált az irodájába, mindenkivel találkozott, mindenkit ismert. Ez a fajta régi, családi hagyomány a legtöbb helyen az idők folyamán elveszett. Mindinkább idegen menedzsment vállalta át a vezetést, és ők már nem ott laktak, nem onnan származtak, nem ismertek mindenkit személyesen, név szerint. A cél a profit maximalizálása lett. A háttérben a részvényesek sem tudták már, mi történik, csak az árfolyamot figyelték, meg azt, hogy mekkora az osztalék. Ezért is volt szükség a szemléletváltásra, arra, hogy a fenntartható fejlődés koncepciója fontossá váljék, mert így az idegen menedzsment által vezetett cégek is megfelelő módon tudnak viselkedni.

- Egy cég etikai kódexe tulajdonképpen a szervezeti kereteket teremti meg ahhoz, hogy ami régen természetes volt, az ma is működjék?

- És szervezett módon, az adott menedzsmenttől függetlenül is. Manapság a menedzserek jönnek, mennek. Ha mindig egy személytől függ, hogyan viselkedik egy vállalat, az hátrányos lehet, nemcsak a környezetnek, nemcsak a társadalomnak, hanem a cégnek is. De a kódexek csak egy keretet tudnak adni, ezen belül még sok a mozgási lehetőség. Ezért fontos, hogy az emberek szívből viselkedjenek úgy, mint amilyen az elvárás. Persze ha csak a vezető gondolja így, az nagyon kevés, akkor nem fog működni. Csak akkor, ha az emberek is támogatják.

- E téren milyenek a tapasztalatai?

- Az elején érzékelhető volt egyfajta kétkedés. Hogy miért is lenne ez fontos, hiszen mi azért vagyunk, hogy cementet, betont termeljünk, és nem azért, hogy jótékonykodjunk. Kellett egy kis idő, amíg az emberek rájöttek arra, hogy e mögött alapelvek vannak. Ma már mindenki az első helyre teszi a zöldszemléletet, és nem azért, mert valakinek tetszeni vagy megfelelni akarnának, hanem mert ez a meggyőződésük. Amikor kezdtük bevezetni a zöld irodát - vagyis hogy csak újrahasznosított papírt használunk, környezetbarát technológiával működő gépeket, nyomtatót, fénymásolót -, sokan kérdezték, hogy mire is jó ez. Most már mindenki természetes dolognak tartja az apró dolgokat is. Mindig mondom, hogy nem szabad csak nagyban gondolkodni, kicsiben is kell. Mert különben soha nem fogjuk elérni azt a célt, hogy tényleg fenntarthatóan működjünk.

- Úgy tűnik, a társadalmi felelősségvállalásnak nemcsak a cég, hanem az ön életében is jelentős szerepe van: tagja a Rotary Clubnak, a Hungarian Business Leaders Forum igazgatója, amely igazi civil szervezet, és épp ennek a gondolatkörnek a terjesztésére hozták létre.

- Nagyon szeretem a HBLF-et, ott mindenki önkéntesen dolgozik, a saját napi munkáján túl. Ezek az emberek nagyon elkötelezettek, és tényleg a célért dolgoznak, vállalnak pluszfeladatokat.

- Tavaly nyáron a Holcim Hungária Otthon Alapítványban kifejtett tevékenységéért megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Bár a cég hozta létre ezt az alapítványt, gondolom, nem előírás, hogy a vezetőjének is aktívan kellene itt dolgoznia.

- Valóban nem. Ez jó példa arra, amiről már beszéltem: a Holcim és az én személyes meggyőződésem maximálisan egybecseng. A Holcimon belül sok szociális és társadalmi kezdeményezés működik szerte a világban, de mindig az adott vezetésnek van lehetősége projekteket, kezdeményezéseket előterjeszteni, elfogadtatni. Amikor mi körbenéztünk, hogy mit lehetne tenni, egy nagyon feltűnő adattal találkoztunk: egy olyan évben, amikor negyvenezer lakás épült Magyarországon, abból négyszáz volt szociális lakás. Ez az arány nem tűnt elfogadhatónak. Így indult a dolog, aztán próbáltuk közösen, az egész csapattal továbbfejleszteni ezt a gondolatot: használaton kívüli építményeket próbálunk meg rendbe hozni, így rehabilitációs projekteken keresztül szociális lakásokat létrehozni, együttműködve az önkormányzatokkal, a helyi szervezetekkel. Ez bevált, nagyon büszke vagyok rá, tudomásom szerint a Holcimon belül is ez egyedi kezdeményezés. Közel száz szociális lakás létrehozását tudtuk eddig támogatni. Az egész csapat dolgozik ezen. Ez a siker alapja, hogy mindenki elkötelezett legyen.

- Ön igazi csapatjátékos?

- Vezetőként két elvet próbálok szem előtt tartani. Az egyik, hogy én nem lehetek minden szakterületen a legjobb szakember. Ez lehetetlen. Nekem irányt kell adnom, vezetnem és döntenem kell. De egy vezető jó csapat nélkül nem igazán vezető, ilyen szempontból tehát fontos a csapatmunka. Mindig megpróbálok minél több véleményt aktívan összegyűjteni, de természetesen nem mindenki ért mindig minden döntéssel egyet. A célom az, hogy legyen egy többség, amely támogat, de vannak pillanatok, amikor ez nincs meg. Az emberek néha csak később értik meg, hogy miért született meg egy döntés, de ezt vállalni kell.

- Még konfliktusok árán is?

- Én nem vagyok az, aki keresi a konfliktust, de ha muszáj, vállalni kell.

- Érez-e még nosztalgiát a bankszektor, a befektetések iránt?

- Még mindig nagyon izgalmasnak tartom, de nincs semmilyen motivációm, hogy visszamenjek. Ahol dolgozom, ugyan nem egy divatos ágazat, de vannak benne kihívások. Cementet a jövőben is fognak termelni, mert szükség van rá, ma még nincs olyan termék, amelyik pótolná. S nekünk lehetőségünk van ezt a terméket úgy előállítani, hogy ez elfogadható, fenntartható legyen. Az nem megoldás, hogy a környezetet megterhelő iparágakat elvisszük messzire, Ázsiába vagy Afrikába. Azon kell dolgozni, hogy minél jobb technológiával, minél környezetbarátabb módon készüljön a termék, nem pedig exportálni a gondot. Még mindig jobb nálunk, kontrollált módon folytatni ezt a tevékenységet, mint ott, ahol nem látjuk, mi történik.