Jóvoltából eddig több mint hétszázezren tekinthették meg a 19. századi magyar festészet világhírű képviselőjének, Munkácsy Mihálynak a legszebb műveit. Amerikában él, de egy ideje már Budapesten is van lakása, és talán magyarországi befektetése is lesz. A Piac és Profitot Pákh Imre látta vendégül.

- Hogyan emlékszik vissza a gyerekkorára?

- Munkácson születettem, ottani viszonylatban jómódú polgári családban. Szerencsés gyermekkorom volt, sok könyv, festmény és egy nagyon szigorú család vett körül. Édesanyám azt akarta, hogy hamar megtanuljam a munka szeretetét és értékét, ezért sokat kellett a kertben gyomlálnom. Nagy kertünk volt, szőlőnk is, és legalább tíz szilvafánk. Ma persze már kisebbnek látszik, de annyira azért valóban nagy volt, hogy a szomszéd és az utca gyerekei mind ott játsszanak és focizzanak. A sport meghatározó volt az életemben. Fociztam, pingpongoztam, jégkorongoztam, kilencedikes koromban már a felnőtt megyei bajnokságban játszottam, és síeltem is. Telente még ma is síelek a családommal. De szerettem rajzolni és festeni is. Egy nagyon híres rajztanárhoz, festőművészhez jártam tanulni. Édesanyám össze is gyűjtötte a rajzaimat egy hatalmas albumba.

- A képek ma is meghatározzák az életét.

- Meg a könyvek. Nem tudom elképzelni nélkülük az életemet. Aktív, boldog gyerekkorra emlékszem vissza. Magyar szótól volt hangos az utca, mert oroszul csak az iskolában kezdtem tanulni. Szüleim tudták, hogy ha tovább akarok tanulni, akkor nélkülözhetetlen az orosz nyelv ismerete. De a sportnak különös szerep jutott az életemben.

- Miért?

- Azért, mert hiába voltam jó tanuló, Kárpátaljáról, Munkácsról, ilyen előnytelen származással nem sok esélyem lett volna az egyetemre bejutni. Szentpétervárra - akkor még Leningrádnak hívták - arab szakra jelentkeztem. Jól beszéltem már angolul, gondoltam, megtanulok az egyetemen még egy-két nyelvet, és ha máshová nem, elmegyek egy arab országba körülnézni. De ez nem volt ilyen egyszerű, mert erre a szakra sok "kiváltságos" jelentkezett, és nekem csak úgy sikerült bejutnom, hogy kiválóan sportoltam. A hajdani Szovjetunióban fel kellett venni az egyetemekre jól sportoló diákokat is, volt erre egy úgynevezett sportkvóta, így jutottam be. Az egyetemet 1972-ben végeztem el, aztán áttelepültem Magyarországra, mivel a nővérem már itt lakott. Sikerült elhelyezkednem, de mivel a következő évben megnősültem, elvettem azt az amerikai lányt, akivel még Szentpéterváron ismerkedtem meg, gyorsan elbocsátottak a munkahelyemről, majd a hatóságok fölszólítottak, hogy negyvennyolc órán belül hagyjam el az országot. Aztán egy év múlva, már Munkácsról, családegyesítés keretében, áttelepülhettem Amerikába.

- Gondolom, amerikai feleséggel nem lehettek elhelyezkedési gondjai...

- A Robin International nevű cégnél kaptam munkát. Néhány év múlva beiratkoztam a New York-i University Business Schoolba, mert nagyon érdekelt a közgazdaságtan és minden, ami az üzleti élettel kapcsolatos. Így szinte természetes, hogy amikor a tanulmányaimat befejeztem, az üzleti életben helyezkedtem el.

- Jó nagy vargabetűket írt le az élete. Szerette a természetet, de nem lett köze semmilyen természeti pályához. Hiába gyomlált folyton a kertben, mezőgazdász se lett, aktívan sportolt, versenyeket nyert, de sportoló sem lett, hanem üzletember. Hogyan kezdte?

- Nyersanyag-kereskedelemmel kezdtem. Tulajdonképpen ezt folytatom most is, csak először másoknak dolgoztam, később alapítottam saját céget. Sokáig annak voltam a tulajdonosa, később társtulajdonosa. Ugyanebben az időben gyárakat és nyersanyaglelőhelyeket is vásároltam, de amikor hat évvel ezelőtt második házasságomban megszületett a kislányom - a fiam tízéves -, megváltam azoktól a befektetéseimtől, amelyek miatt sokat kellett utazni. Inkább több időt szeretnék együtt tölteni a családdal. Most elsősorban befektetőként működöm.

- Rögtön az első üzleti vállalkozása sikert hozott? Mennyi tőkére volt szüksége az első üzleti befektetéshez?

- Kellett természetesen tőke, de fantasztikus szerencse is. Ahogy mondani szokták, jókor voltam jó helyen. Egész másnak indult ez az üzlet, és végül itt kötött ki.

- Milyen üzleti, befektetői érdekeltségei vannak jelenleg?

-Van egy fémipari vállalkozásom. Egy évvel ezelőtt sikerült megvenni egy társammal együtt egy fémfeldolgozó üzemet. Mindenhol vannak érdekeltségeink, Moszkvában, Afrikában, Kínában. Amerika második legnagyobb acélgyára a partnerünk. Érdekeltségeim vannak továbbá a biotechnológiában, és nagy súlyt fektetek az őssejtkutatásra. Fanatikusan hiszek abban, hogy el fog jutni az orvostudomány addig a pontig, hogy bizonyos betegségeket "leradírozhasson" az emberiség. Lehet, hogy ez túl nagy álom még, de talán hamarosan megszűnhetnek komoly betegségek. Ez a belátható jövő. Szerintem már öt-hat év múlva fantasztikus eredményekről beszélhetünk. Schwarzenegger kormányzó Kaliforniában sok pénzzel támogatja az ilyen kutatásokat, és Texasban is több százmillió dollárt szavaztak meg erre a célra.

- Ön sokat jár Oroszországba, úgy tudom, az egyik legjelentősebb üzlettársa orosz. Lehet, hogy a kérdés furcsa: mer üzletelni az oroszokkal? Korrektek?

- Természetesen. Az én partneremnek nagy a tekintélye, komolyan veszik őt, és tisztességesek az üzleti életben. Engem is régóta ismernek. Segít nekem az orosz nyelv biztos tudása. Megbízom az üzlettársamban, mert az, hogy én két-három havonta elutazom Moszkvába, persze nem volna elegendő, kell az is, hogy a partnerem ott legyen, és mindenre felügyeljen. De tudja, van egy mondás: ha egy orosz ember valamire a kezét adja, kiváltképp, ha üzletember, akkor biztos, hogy nem csapja be a másikat. És higgye el, hogy ez így igaz. Aki komolyan akar valamit, elismert üzletember akar lenni, az megérti, hogy csak tisztességesen lehet az üzletet csinálni.

#page#

- Önt viszont Magyarországon nem az üzleti vállalkozásairól ismerjük, hanem a híres Munkácsy-gyűjteményéről, amely sokáig volt látható a Nemzeti Galériában. Tudom, hogy a festményeket nagyon régen kezdte gyűjteni. Otthon a családi házban szinte törvényszerű volt, hogy lógott a falon egy Munkácsy-rajz. Aztán egyetemistaként az ikonokat gyűjtötte, majd a 15-16. századi képek után a 19. század következett. Nemcsak Munkácsykat gyűjt, hanem Rippl-Rónayt, Lotzot, Markót is. Ez is a befektetései közé tartozik?

- Csak félig. Nagyon szeretem Munkácsyt, és nagyon felemelő érzés, amikor látom, hogy milyen sokan mennek el megnézni a képeit. Ezeket a festményeket nemcsak Budapesten lehetett látni, hanem egy országos vándorkiállításra is elvittem őket. Több nagyvárosban volt látható, és látható lesz a következő év nyaráig. Nem az összes festmény az enyém, csak huszonnyolc, a további tizennyolc kép a Galéria tulajdona. Mostanában tüntettük ki Szombathelyen a hétszázezredik látogatót. Célom ezzel a kiállítás-sorozattal, hogy elérjük az egymillió látogatót, és hogy Munkácsy művészetét méltó elismerés mellett minél többen megismerjék. Jövőre Erdélybe is és Munkácsra is elvisszük a képeket. Nagy dolog lesz ez Munkácson, mert Amerikából is fognak jönni, hiszen onnan is vannak itt képek. Ez lesz az első eset, hogy a szabad Ukrajnában amerikaiak jelenlétében, kormányfők részvételével egy magyar festő kiállítása nyílik majd meg.

- Mikor vette az utolsó Munkácsy-képet?

- Régen, pedig jelentek meg a piacon új képek. Láttam is őket.

- Akkor miért nem vett egyet sem?

- Ha őszinte lehetek, hát azért, mert nem tetszett egyik sem. Én azért veszem a képeket, mert tetszenek. Én ezekkel a festményekkel együtt élek, ott lógnak a szobám falán, tehát szubjektíven választok. A fontosabb képeket már megvettem. Birtokomban van a Trilógiából a Golgota, az Ásító inas, a Poros úton. De mára megváltozott a gyűjtési koncepcióm. Tavalyelőtt vettem két-három képet, tavaly már egyet sem. Azokat a festményeket, amelyeket most vásárolok, már nem viszem ki Amerikába, hanem itt maradnak a pesti lakásomban. Egyébként az ízlésem is megváltozott az utóbbi években. Már csak "főműveket" vásárolok egy-egy festőtől.

- Honnan tudja, hogy melyik a főmű, és mi van akkor, ha az nem tetszik?

- Hogy melyik a főmű, annak utánaolvasok, és megkérdezek néha egy művészettörténészt, ha szükséges. De ha nem tetszik az a festmény, akkor nem veszem meg. Mostanában már kezdek kacsingatni a kortárs festészet irányába is. Most még tanulnom kell ezt az irányzatot, de el tudom képzelni, hogy néhány év múlva komoly gyűjteményem lesz kortárs képekből is. Szeretném megismerni a modern művészetet.

 - Mennyire ismertek a magyar festők külföldön? Kit ismernek jól? Érdemes festményekbe, kortárs művekbe befektetni?

- Nagyon is érdemes! A jó művészetbe mindig érdemes befektetni, arra sohase lehet ráfizetni. A jó festménynek megtérül az ára. Az utóbbi öt-tíz évben mondhatni megötszöröződött vagy -tízszereződött a festmények, a jó festmények ára a piacon. Nem olcsók a magyar műalkotások, de még mindig elérhetőbbek, mint egy francia vagy német mester képei. A likviditás persze megkérdőjelezhető, mert ez egy szubjektív befektetés. Van ismerősöm Amerikában, aki most kényszerűségből elad sok magyar képet, és vesz helyette mást. Én még nem adtam el egy képemet sem. Volt, amelyiket elajándékoztam, de nem adtam el... Bár ideje lenne újítani a képtáramat már. Azt szokták mondani, minden nagy magángyűjtemény végül is egy múzeumban köt ki.

- Lehet beszélni árakról? Mennyi idő múlva térül meg egy kortárs kép ára?

- Egy kortárs festő műve? Ha meghal a művész. De mindent félretéve, tíz évvel ezelőtt nagyon nagy szám volt, ha valaki egymillió dollárért vett egy kvalitásos magyar képet. Ma már ez nem olyan meghökkentő szám.

- Nem gondolkodott azon, hogy Magyarországon is köt valamilyen üzletet magyar partnerrel?

- De igen. Jobban mondva újra kötnék, mert már voltak magyar érdekeltségeim, de a kilencvenes évek elején felszámoltam őket, mert elkönyveltek engem Torgyán József tanácsadójaként, és összefüggésbe hoztak a Kisgazda Párttal. Ebből csak annyi igaz, hogy Torgyán doktor nagyon jó ismerősöm és barátom, de az üzletet nem akartam összemosni a politikával. Most formálódik valami, komoly terveim vannak a visszatérésre, erről azonban most még nem szeretnék beszélni. Majd meglátom.

Simoncsics Zsuzsa