– Sokan ijednek meg, beletekintvén egy élenjáró IT-vállalat belső működésébe, hogy a „Szép új világ” modellje látszik megtestesülni. Biztosan találkozott már ezzel a hiedelemmel.

– Hogyne találkoztam volna. A Cisco világviszonylatban körülbelül 35 ezer embert foglalkoztat, s nem túlzás azt állítani, hogy a világhálón közlekedő információk szinte teljes egészét a Cisco Systems rendszerei szállítják. Természetes, hogy saját működésünkben is jelen vannak ezek az elemek is modellszerű. De az információs technológia csak azokat a folyamatokat, munkákat automatizálja, amelyeknél ez hatékonyan megvalósíthatóamikhez nem kell ember. Például az adminisztráció esetébenhoz. S hAz internetes üzleti megoldások alkalmazásával hihetetlen hatékonyságnövekedést lehetudtunk elérni, a költségcsökkentésnek eddig nem tudott lehetőségei derültek ki, így a versenyképesség és a piaci pozíció növelésére van is jóval nagyobb esély nyílik az internetes üzleti megoldások alkalmazásával. S nem ez ma a legfőbb célja minden vállalatnak? De az embert soha nem helyettesítheti a technológia ott, ahol meg kell szerezni az ügyfelet, ahol a bizalmat ki kell építeni az üzleti partnerrel. A brand mögött az ember áll. Ma, jobban, mint valaha, az együttműködő, a cég célrendszerével azonosulni tudó munkatársak biztosítják a cég sikerét. Olyan emberek, akik egyszerre mérnökök, kereskedők, kreatív jövőtervezők és elemzők. Úgy látom, hogy a „Szép új világ” modelljének pontosan az ellenkezője, a nagyon is emberekre, azok tudására, kreativítására épített vállalati struktúra alakult ki a fejlett IT-cégeknél. Az emberek tudása a legfőbb hozzáadott értékünk.

– Hogyan találhatók meg az ilyen sokoldalú képességű emberek, s főként melyik korosztályból?

– Ötlépcsős felvételi rendszerben választjuk ki munkatársainkat. Természetesen teljesítményük legnagyobb motivációja az érdekeltségi rendszerünkben rejlik. Ha az ember a pénzét érzékelhetően az után kapja, hogy mennyit hoz a cégnek, mennyire elégedettek az ügyfelei, stb.s millió ponton mérik a teljesítményét, akkor nagyon odafigyel.

– Ez hatalmas nyomást jelenthet a mindennapokban!

– Már aki nyomásként éli meg. Talán itt van jelentősége a kornak. Harminc-negyven év közöttiek vagyunk zömmel. Az életformánk a megmérettetés. Ezt szoktuk meg.

– Önt is mérik?

– Természetesen.

– S ezt az állandó kontrollt hogyan lehet megszokni?

– Ez olyan, mint a profi sport. Verseny verseny után következik. Megnyerjük az egyiket, örülünk, de utána jön a másik, arra készülünk. A régi eredményekkel már nem lehet újra nyerni. Mindig többet kell nyújtani. Az üzleti életben ugyanez vana helyzet. Eszébe jut valakinek megkérdezni egy sportolótól, hogy nyomasztja-e az állandó kihívás?

– Az élethez való ilyetén hozzáállás alkati kérdés, vagy erős cégtréningek által is megszerezhető?

– Csak a saját példámon keresztül tudom ezt a kérdést megközelíteni. Harminchat éves vagyok, immár nyolcadik éve egy multinacionális amerikai vállalat leányvállalatának ügyvezető igazgatója. Műszaki egyetemet végeztem. Azért tanultam tovább, hogy öt szép évvel meghosszabbítsam a diákéveimet. A villamosmérnöki pályához nem volt sok elkötelezettségem. Első munkahelyemen, a KFKI-nál, majd a másodikon, az Olivettinél is inkább kereskedőként dolgoztam. A Cisco 95-ben jött Magyarországra. Két munkatársat kerestek, én az account menedzseri megkeresésre jelentkeztem. Mikor szerződéskötésre került sor, már country menedzserként, tehát mind ez idáig a mai szerepkörömben, ügyvezető igazgatóként szerepeltem. Másodmagammal, István Tázló József kollégámmal kezdtük el felépíteni a céget. Persze megkaptam, és a mind a mai napig megkapom az összes tréninget, tanfolyamot, s segítőket rendeltek mellém, de saját magamnak kellett felépítenem magamat és a céget is. S ami sokkal fontosabb, az állandó fejlődést és változást is menedzselni kellett menet közben. Az anyacég minimális szinten szól bele a dolgainkba. Maga a Cisco z anyacég is legalább tízszeresére növekedett ez alatt a nyolc év alatt. Mi is pedig meghatározó szereplőivé váltunk a hálózati technológiák éshazai internetes üzleti megoldások hazai piacának.

– S mi ambicionálja önt? A legnagyobbak, a legjobbak akarnak lenni?

– Hegymászó voltam. A nagy hegyek lábánál megtanultam, mekkora vagyok, hová tartozom, s hol a helyem az univerzumban. Megtanultam az évek során, hogy mindig csak magammal nézzek szembe, amikor elszámolok, mit és miért cselekedtem. A siker relatív fogalom. Látszólag szépek az eredményeim. Elégedett is lehetek, s az is vagyok, egy-egy pillanatra. De csak én tudom, mi van a megélt folyamatok mögött. Mikor nem kaptam levegőt, mikor hibáztam, mikor segített a szerencsém a kiszámított ész helyett.

– Mikor vannak a legnehezebb pillanatai?

– Az elmúlt két év, az IT-szektor mélyrepülése, az üzleti kilátások rosszabbra fordulása miatt, hihetetlen nagy iskola volt. Addig ugyanis, a sikerágazat gyors felfutása következtében sima, lineáris volt a fejlődésünk. A nagykönyvek szerint ment. De az utolsó két évben már szükségünk volt minden változásképességünkrealkalmazkodóképességünkre, rugalmasságunkra, válságmenedzselő eszközeinkre, kreativításunkra, hogy az egyszer lefelé, máskor felfelé futó gazdasági lehetőségek közepette megőriízzük értékeinket. Hihetetlenül izgalmas és nagyon tanulságos évek vannak mögöttünk.

– Mit jelent az ön számára a siker?

– Ha azt csinálom, amit szeretek. Ha jóban vagyok önmagammal és a környezetemmel. Ha életemmel minden rendben van.

– S rendben van?

– Már egy jó ideje igen.