Léteznek, netán formálódnak már azok a jogszabályok, amelyek a felhasználók biztonságát hivatottak szolgálni, vagy jogmentes térben él és virul az internet, kérdeztük dr. Verebics János internetjogászt, aki a következőképpen értékelte s jellemezte az internet és a jog viszonyát: szükséges és érdemes is megkülönböztetni a kereskedelemmel, illetve a puszta információcserével összefüggő kínálatot és szolgáltatásokat.

A kereskedelmi tevékenységre mint tartalomra az interneten kívüli világ törvényei a mérvadók, az itt létező garanciák, mint például a verseny- vagy a fogyasztóvédelmi törvény érvényesek az e-kereskedelemre is. Az Európai Unió országaiban még az idén több helyütt létrehoznak úgynevezett fogyasztóvédelmi központokat, amelyek a unió polgárainak reklamációit intézik: ha például egy német polgár egy spanyol szolgáltatótól rendel, vásárol, és utóbb kifogása támad, akkor e központ segítségével kérheti baja orvoslását. Ilyen központok még tervbe sincsenek véve Magyarországon, ám az uniós csatlakozás reménye nem teszi sokáig elodázhatóvá az előkészületeket.

Tartalom és felelősség
Az információs oldalak hitelessége és törvénytisztelete már sokkal összetettebb és jogilag sikamlósabb kérdés. Ha valaki mondjuk egy szélsőséges röplapot terjeszt, az egészen más, mint ha egy szélsőséges honlapot tart fenn. Egy honlap léte ugyanis önmagában csak puszta lehetőség, nem azonos a terjesztésével. Ha mégis, megannyi látogatóra tesz szert, akkor is többnyire csak azt a számítógépet, szervert lehet azonosítani, ahol a honlap született, a számítógép előtt ülő embert, az elkövetőt már nem!

Bár a honlap tartalma miatt az elkövető felelősségre lenne vonható, ám ehhez bizonyíték is kell. A honlap létét igen, a tartalmát viszont már nem lehet hitelesíttetni egy közjegyzővel. Tehát ma még a digitális jelek igazolása és bizonyítékként való elfogadása is gondot jelent. (Meglehet, a digitális aláírást hitelesítő majdani központok e téren is tehetnek jó szolgálatokat.)
A honlap tartalmának cenzúrázása, előzetes szűrése semmi esetre sem járható út. Az amerikai törvényhozás 1996-os úgynevezett illetlenségi törvényének bukása a jó példa, mikor is a legfelsőbb bíróság állásfoglalása egyértelművé tette: a weboldalak tartalmát senki és semmi nem korlátozhatja, az illetlenség nem kizáró ok, a szabad véleménynyilvánításra meg kell adni az esélyt és a lehetőséget.
Ugyanakkor, ha egy tartalom sért valamely érdeket, a közlőjének viselnie kell a jogi következményeket is. A tartalom korlátlansága nem jelent egyben felelősségmentességet. S természetesen nemcsak a weboldal készítője, hanem a szolgáltatója is felelős attól a pillanattól fogva, amint tudomást szerez az oldal létezéséről. Ekkor vagy leveszi az oldalt, vagy nem, mondván, megvárja a bíróság ítéletét…

Egy szolgáltató megszabhatja, hogy oldalain és tárhelyein milyen anyagok érhetők el; ez a fajta cenzúra és ellenőrzés ugyanúgy működik, mint más felelős médiumokban. De egy írás vagy információ a cenzorok és netkommandósok nélkül is elvesztheti minden hitelességét, méghozzá órák alatt. Az interaktív írás hitelessége ugyanis úgy konvergál a teljes hitelesség felé, ahogy mind több hozzászóló teszi hozzá a saját véleményét a témához. Ez vagy gyengíti, vagy erősíti az eredetit. A folyamatosan fejlődő – igazodó – szöveg csakis az interneten kelhet életre. Más aspektusból: az interneten szinte mindig és azonos feltételekkel van jelen az ellenvélemény is. Legtöbbször nem is egy másik, hanem ugyanazon olvasóközönséghez szólva. A koszovói háború erre a különös példa, az egymásra licitáló amerikai és szerb jelentések, hivatalos oldalak, egy klikkelésnyi távolságra, oda-vissza. Meglehet, mindkettő propaganda volt csupán, s az igazság eközben egy perui honlapon lapult.

Internet és sajtótörvény
Az interneten alapvetően kétféle forrás különböztethető meg: az egyik a hagyományos kommunikációs folyamatban is részt vevő, ismert és a köztudatban már minősített (különféle szervezetek, szolgáltatók, testületek, intézmények); a másik az ismeretlen, azonosítatlan, lenyomozhatatlan. Ez lehet szervezet mögé bújtatott vagy épp egy egyéni szolgáltató.

Az interneten a forrás hitelessége változó, mondja Tikos Katalin, az Euroweb menedzsere. Az ismeretlen források a legkevésbé hitelesek, a nagy szolgáltatók oldalai már kevesebb kivetnivalót hagynak maguk után; itt üzleti szempontok is közrejátszanak, az egyes oldalakon szakemberek dolgoznak. Másrészt egy-egy szolgáltatásnak is megvan a maga külön forrása, például az Euroweb oldalán fellelhető céginformáció adatközlője, frissítője és karbantartója maga a cégbíróság. Az azonban mindenkor igaz, hogy az internethasználóra a megszokottnál nagyobb teher hárul, hiszen neki kell eldöntenie, hogy melyik forrásnak hisz.

Az időszaki kiadványokként számon tartott internetes újságok közleményei a sajtótörvény hatálya alá esnek. Persze kérdéses, mi nevezhető internetes újságnak. A német joggyakorlat a szerkesztett, rendszeresen frissített és a nagyközönséghez eljuttatott információegyüttest tekinti annak; ez a hármas kritérium a gyakorlatban eleddig bevált.

A válogatás öröme
Az internet végül is olyan, mint egy könyvesbolt vagy egy újságosstand, a betérőnek kell a kínálatból kiválasztania, mi az, ami számára fontos, értékes és hiteles. Sokak szerint, alapvetően nem is a hitelességgel van baj a hálózaton – a nyomtatott világban is hazudnak, manipulálnak –, sokkal több gondot okoz a felesleges, irreleváns, felületes információk tömege.

Tartalmilag akkor érzi majd magát biztonságban az internetező, ha egyrészt az adott oldalakat elérve figyelmeztetést találhat (Csak tizennyolc éven felülieknek! Szorongók kerüljenek!), s ekként dönthet, továbblapoz-e vagy sem, másrészt, ha egy adott hír nyomába eredhet, megtalálhatja forrását; vagyis elkészül a fontos weboldalak könyvtári rendszerű indexelése a visszakeresési lehetőséggel együtt. Az utókornak egy internetes hivatkozás mint forrás, csak így lesz hiteles és elérhető!

Az internet és a jog viszonya viszont ma még képlékeny és alakuló, maguk az uniós országok is más és más szintre jutottak e kérdéskörben. Annyi bizonyos, az internet katonai kitalálói a megsemmisíthetetlen és leigázhatatlan információháló létrehozásán fáradoztak, s azt megteremtve ma már azt is tudják: az internet maradéktalanul soha nem lesz a jog uralma alá vonható.

*
Hálóba gabalyodva
1. „Bárki bármit írhat, senki sem ellenőrzi az információt – még egy tudományos publikációban sem bízhatunk.” Ekként kesereg [email protected] az interneten, s hozzáteszi: történelem szakon (ELTE) nem fogadják el az internetes forrásokat a dolgozatokban, azzal a hivatalos indoklással, hogy a hallgató nem tudja megítélni egy internetes oldal hitelességét.
2. Ha valaki készít egy saját honlapot, abba bármit írhat, nincs felelős szerkesztő, kiadó. Elhitetheti a látogatókkal, hogy az egy on-line újság – ezt a nyomtatott világban nem tudja megtenni –, és ha elhiszik, azzá is válhat! Amit ír, az az internet különböző helyeiről vett, jól kiválogatott, más lapokra mutató linkekkel alá is támasztható (amelyeket akár maga készítheti el).
3. Technikai lehetőség és realitás, ami a nyomtatott világban nem fenyeget: az oldalak feltörhetők. Egy nyomtatott napilapban a nyomdában nem szoktak át- és kicserélni cikkeket. A hálózaton viszont lehetséges az oldalak feltörése és megváltoztatása, átírása. Olykor elég egy nemet igenre cserélni.
4. Az internetes szövegek többsége nem tudományos publikáció, de nem is sajtócikk. Ezeknek az oldalaknak nincs forrásmegjelölése. Nincs dátuma. Nincs szerzője. Kell ennél kevesebb?

*
Világraszóló átverés
A közelmúltban világszerte nagy sajtóvisszhangot kiváltó bejelentés, mely szerint 12 burgonyáról üzemeltettek egy webszervert, hamisnak bizonyult. Tény, a dolog elméletileg kivitelezhető… A hírnek sokan, alaposan bedőltek. Az exn.ca tudományos hírforrás interjút készített a krumplisszervert beharangozó angol komputerfanatikusokkal, akik elmondták, hogy két dolog vezérelte őket: egyrészt egyébként is vicces honlapjukra akarták felhívni a világ figyelmét, másrészt korábbi ártalmatlan tréfáikhoz hasonló viccet akartak elsütni (például túlhajtott processzorú komputer üzemeltetése fagyasztóban). A krumpliszervert néhány óra alatt, körülbelül 10 dollárért vásárolt használt alkatrészekből dobták össze, miközben néhány burgonyába látványosan kusza és színes drótokat nyomkodtak. Az interneten látható honlapot egy igen gyors linuxos gépről futtatták.

A tanulság az, amit már eddig is sokan tudtunk: a nem hiteles forrásból származó információkat óvatosan kell kezelni, sőt még az sem biztos, amit a világsajtó legreprezentatívabb képviselői közölnek.
Forrás: www.origo.hu

*
Az a szép fényes CNN
A CNN olimpiai éremtáblázata és eredményközlése szerint a Nagy Tímea által szerzett első magyar aranyérmet követő nap reggelén Magyarországnak egy bronzérme – Nagy Tímeáé(?) – volt, s a női párbajtőr eredménytáblázatában is a „kisdöntő” eredménye szerepel. Nyilván sokan fogják emlegetni az internet megbízhatatlanságának újabb adalékaként ezt a bakit, holott egyszerűen csak újságírói slendriánságról van szó, egy olyan sportágban, amelyre az amerikaiak nem túlzottan figyeltek.

Ez egy lehetséges magyarázat. A baj csak az, hogy ez a hír vasárnap délutántól hétfő reggelig (vagy még tovább) is tartotta magát a CNN honlapján. Nem egy napilapban, nem egy nyomtatott sajtótermékben, ahol korrigálni csak másnap lehet. Hanem ott, ahol minden hibát, tévedést az észrevételt követő percekben ki lehet(ett volna) javítani…

(mezővári)

***
Csak egy médium
Bár az internet biztonságát üzleti alapon szervező és alakító cégek akár egyes site-ok hitelesítését is elvégzik üzleti alapon, s az odaérkezőt megnyugtatják (vagy akár lebeszélik) a weboldal meglátogatásáról, az oldalakon található információk hitelességének kérdésében véleményem szerint ugyanúgy a nagyközönség fog dönteni, ahogyan a rádiók, televíziók, újságok terén ez történt, történik.

Ha valaki bekapcsolja a tévét, bármelyik magyar adót, akkor tapasztalhatja, hogy a hír vagy tudományos (áltudományos) műsorok megbízhatósági szintje, hogy finoman fogalmazzunk, nem épp homogén. Ugyanez igaz a Kossuth, a Tilos, a Danubius és mondjuk a Roxy rádióadókra, vagy a Népszabadságra, a Blikkre, a Népszavára, a Mai napra, a 168 órára és mondjuk a Story Magazinra…

Ki minősíti, ki verifikálja mondjuk a CNN hírtelevíziót? Senki, illetve ők maguk tették ezt az elmúlt években. Sokszor voltak hitelesek, ezért valószínű, hogy holnap is azok lesznek. (A kivétel meg erősíti a szabályt – a szerk.)

Az interneten is vannak már olyan oldalak, amelyeknek a megbízhatóságában kevesek kételkednek. Itt is arca van egy-egy on-line újságnak, és hát az egyik megbízhatóbb, a másik kevésbé. Igaz ez az általános on-line szolgáltató központokra csakúgy, mint a szakmai információkat közreadó úgynevezett vertikális portálokra. Ha két orvos vagy két számítástechnikus elkezdi fordítgatni a weben fellelhető orvosi vagy informatikai híreket, és kirakja egy oldalra, nagyobb a valószínűsége annak, hogy válogatásuk esetleges lesz, mint ha egy szakmai kiadó szakértő szerkesztőkkel az interneten is folytatja azt, amit esetleg eddig papírújságban csinált.

A Prím üzletpolitikájának például tudatos része, hogy híreinket átadjuk az MTI-nek, az Indexnek, az Origónak, az Elendernek, az Observer Curiernek és másoknak. Lehet, hogy olvasókat von el az, ha látogatott horizontális portálokon is kiteszik a Prím-híreket. Ám ez a verifikációs folyamat része: ha informatikában mondjuk az MTI is a Prímre támaszkodik, talán támaszkodhat a Prím informatikai híreire az átlagolvasó is.

Sokan félnek ennek a faliújságszerű médiumnak a hiteltelenségétől, a nagy mennyiségben érkező szűretlen információtömegtől, de szerintem az újságokkal, tévé- és rádióműsorokkal szemben éppen az internet az, ahol még a tévedés veszélye is kisebb, hiszen a cikkekhez kapcsolódó fórumokon a tájékozott olvasók azonnal szóvá teszik a hibákat. Ennek köszönhető, hogy míg egy papírújságban egy elírás minden olvasóhoz eljut, de nem tudni, hogy a helyreigazítás megjelenésekor ugyanez lesz-e az olvasóközönség, addig egy on-line cikkbe utólag is bele lehet javítani, vagyis lehet, hogy az első tucatnyi olvasó után a többiek már a hibátlan cikket olvassák.

Az internet általánosságban sem vet fel új biztonsági, hitelességi kérdéseket.
Tudunk újságíróról, aki Szerbiában készített hamisított tévériportot, kaptak és közöltek világlapok (például a Spiegel, a Stern) hamisított dokumentumokat – mindez tehát nem az internet velejárója. Vagyis ha az internettel kapcsolatban ugyanazokat az óvintézkedéseket tesszük, mint amiket a többi médiummal kapcsolatban is ajánlatos megtennünk, akkor pontosan olyan valószínűségi szintre emelhetjük a forrásaink megbízhatóságát, mint más
médiumok esetében.

Küldés, fogadás, továbbítás? A világirodalom tele van útközben elcsípett levelekkel, futárüzenetekkel, mindannyian tudunk lehallgatott telefonokról, meghamisított információforrásokról. Az internet a primitív hang- és levéltovábbításnál jóval korszerűbb biztonsági, titkosítási eszközök alkalmazására ad lehetőséget, ami nem jelenti azt, hogy ne lennének ilyen veszélyek; csupán azt állítom: ezeket a veszélyeket nem az internet hozta a nyakunkra.

Vértes János