Most dr. Vámosi-Nagy Szabolcs a barikád másik oldalán áll, hiszen adószakértő egy világcégnél.

- Tényleg igaz ez a kijelentés?

- Igen, de ez bővebb magyarázatra szorul. Az adó nem más, mint a társadalom közkiadásainak fedezete. De ezt az alapigazságot másképp látja az ember, amikor az a dolga, hogy minél többet szedjen be, és másként, amikor szakmai ismereteit arra kell használnia, hogy az adózó - a törvényes lehetőségekkel élve - a lehető legkevesebbet fizesse be. Megismétlem: a törvényes keretek között maradva. Másképp nem is vállalnám; jogász vagyok és jogkövető ember. Vállalatoknak adok tanácsot, ugyanazt a másik oldalról kell látnom, és noha a szakmai ismeretek azonosak, a megközelítés más.

- Jogállamban mindent szabad, ami nem tilos, és ez az adózásra is érvényes. A szabályok dzsungelében eligazodni azt is jelenti, hogy lavírozni egy olyan területen, ahol az egyik ember folyton belegabalyodik valamibe, a másik viszont ismeri az utat, és ügyesen kikerüli az akadályokat. A közgondolkodás már ezt is adóelkerülésnek nevezi, pedig alighanem ez még nem az. Meg tudja ezt erősíteni?

- Igen. Más az adóminimalizálás, és más az adóelkerülés. Harmadik fogalomként még itt említem az adócsalást, amely bűncselekmény. Az adóminimalizálás teljesen jogos törekvés, az adózó mindössze törvényes lehetőségeivel él. A világ minden táján a vállalkozások és a magánemberek egyaránt arra törekszenek, hogy a lehető legkevesebb adót kelljen befizetniük. Az adóelkerülés már más dolog. Nálunk történelmi hagyományai vannak, elég, ha csak az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni időkre gondolunk: a Habsburgoknak nem fizetünk adót - mondták a passzív rezisztencia hívei. A közigazgatást persze igénybe vették. Úgy fest, mintha ez már a magyar néplélekhez tartozna. Nem ártana, ha egyszer már kinőnénk... Az adó szükséges rossz, és én a szükséges szót megnyomnám: az adóból fedezzük ugyanis közkiadásainkat. De az adófizető embernek a hozzáállása is más: ez a polgári öntudat alapja. Hozzájárulok, tehát jogom van megtudni, mire használják, jogom van bírálni.

- A magyar adórendszer mintha évről évre bonyolultabb lenne. Ez természetes dolog, vagy éppen ellenkezőleg?

- Azt gondolom, hogy természetes. A személyi jövedelemadó-törvény az elején húsz paragrafusból és két mellékletből állt, ma a tizennyolc-hússzorosa. Minél fejlettebb egy társadalom, annál bonyolultabb a szabályrendszere és ezen belül a szabályozó rendszere. Egyes dolgokat ösztönöz, másokat épp ellenkezőleg. Egyetlen példa: azt szeretnénk, hogy több számítógépet vegyenek az emberek, ezért elindítjuk a Sulinet Programot. Nem biztos, hogy így kell ezt ösztönözni, nem akarok minősíteni, csak a keletkezett feladatot szeretném érzékeltetni: máris eggyel több szabály, meg ami velejár. Tehát van egy fejlődési folyamat, más oldalról nézve viszont ez egy újabb bonyodalom. Hogy ennyire, ilyen mértékben alá kell rendelni az adórendszert bizonyos törekvéseknek, mondhatnám: a napi politikának, arról már annyiféle véleményünk lehet, ahányan vagyunk. De nézzük az egészet egy másik oldalról is: a jogalkotó fölismeri, hogy az általa megbízhatónak vélt szabályokat is valahogy kijátsszák, nekiáll tehát becsukni a kiskapukat, mielőtt még az egész kerítést lebontanák mellőle. Az adórendszer bonyolultsága tehát természetes dolog, és ne szóljunk egy szót se: a német személyi jövedelemadó-törvény a magyarnak a hússzorosa, a briteknél is körülbelül hasonló a helyzet. Az Egyesült Államokról már nem is beszélek, mert ott ráadásul a szövetségi adón túl az egyes államok is ráteszik a magukét a polgárra, az egy Alaszkát kivéve...#page#

- Igen, de nálunk már el se lehet igazodni benne...

- A könyvelők, az adótanácsadók, az adószakértők eligazodnak benne. Ez egy külön szakma. Akinek csak a munkahelyéről származik jövedelme, annak nem kell törődnie vele. A vállalkozó más. Neki értenie kell a szakmájához, továbbá az üzlethez, és akár az adózáshoz is. De ha annak rejtelmeiben már nem tud eligazodni, akkor fogadjon föl adótanácsadót. Ha lukas a cipőm talpa, elviszem egy cipészhez. Attól, hogy bonyolult, még működik a magyar adórendszer.

- Mennyire a szakma és mennyire a politika bonyolítja?

- Mindkettőre tudnék példát mondani.

- Rajta!

- A szakma terhére róható föl például az útnyilvántartás rendszere. Nem tudom, mi szükség van az APEH által közzéteendő üzemanyagárra akkor, amikor már minden kútnál adnak számlát... A politikaira a Sulinet a példa. A politika azt hiszi, hogy az adókedvezmény mindent megold. Szerintem a gyermek-adókedvezménytől még nem lesz több gyerek. A progresszív szociálpolitikának már része lehet a gyermek. Az adókedvezménnyel csak az tud élni, akinek van jövedelme és adókötelezettsége.

- Akkor ki a politikával a szakmából?

- A napi politika másutt is áthatja a szakmát. Reagan azzal nyert választásokat, hogy ötven dollár adókedvezményt ígért mindenkinek. Be is tartotta. Más dolog, hogy tizenvalahány év telt el, mire Clinton be tudta foltozni azt a hiányt, ami akkor keletkezett. De láttuk, hogy a magyar választási kampányban is milyen fontos helyet foglaltak el az adókkal kapcsolatos ígéretek. Tetszik, nem tetszik, ez természetes.

- Szóba kerültek a gyerekek. Gyorsan megkérdezem, az ön gyermekeinek életútjára hogyan hatott az édesapa foglalkozása? Kedvezményezettek voltak, vagy hátrányt szenvedtek? Persze nem az adózás tekintetében értem ezt...#page#

- Családnevünk igen ritka, testvérem viseli még, és azt hiszem, Szegeden van még egy ilyen nevű család. Úgyhogy rögtön tudták, kinek a gyerekei... Nos, több volt a pozitív élményük, mint a negatív. Ez azért jó dolog, mert adóügyben közismertnek lenni Magyarországon aligha jelenti azt, hogy népszerű is az ember. Mindig is azt mondtam, én legfeljebb közismert lehetek...

- Pályaválasztásukra kihatott az ön példája?

- Nem, nem. Nem is törekedtem erre. Csak annyit mondtam nekik, hogy diploma nélkül ma már nehéz boldogulni. Kislányom elvégezte az International Business Schoolt, aztán elment kutyaoktatónak: ma kutyaiskolája van. Fiam ügyvéd lett, de ő sem engem követett, amikor a jogi egyetemre iratkozott be: az édesanyja - első feleségem - ügyvéd, ma egy irodában dolgoznak, a mintát, ha úgy tetszik, onnan vette. Amíg az APEH-nál voltam, ez okozott némi gondot: megkértem, hogy adóügyekkel ne foglalkozzon, mert az duplán összeférhetetlen lett volna, hiszen én a hivatal jogi elnökhelyettese voltam. Ma már nincs ez a tilalom, jön is hozzám különféle kérdésekkel. Most állapodtunk meg éppen, hogy elvégzi az adószakjogászit az ELTE-n, én vagyok az ott folyó oktatás mentora. Azt mondtam neki, inkább kifizetem a tandíját, de tanulja meg rendesen. Mert ugye az ember nem úgy jön ki a jogi egyetemről, hogy az adójogszabályokról is tud mindent...

- Szerencsés ember.

- Igen, szerencsés vagyok, hiszen nagyon alulról kezdtem, végigjártam minden lépcsőfokot, és menet közben megtanultam a miértjét is. Nagyon sok jó szakembert ismerek, aki betéve tudja a szabályt, és kiválóan alkalmazza is. De azt már nem tudja, hogy ez és ez miért van úgy, ahogy van.

- Én a fiára gondoltam, amikor azt mondtam, szerencsés ember. Már csak a tandíj miatt is... Beszélgetésünk elején érintettük az adómorált. Mi a helyzet e tekintetben a magyar kis- és középvállalkozásokkal? Sokan panaszkodnak a kimagasló terhelés miatt.

- A panaszkodás magyar sajátosság, de talán nyugodtan mondhatom: az európai üzleti mentalitás része. A legtöbben azt mondják, nem megy jól nekik, pedig látszik, hogy nem így van. Ha pedig a számadatokat nézem... A 2005-ös évről a bevallott átlagos jövedelem a személyi jövedelemadóban egymillió-ötszázharmincnyolcezer forint volt. Az egyéni vállalkozók esetében ugyanez cash-flow-szemléletben hatszázhuszonnyolcezer. Köznapi ismeretünkkel ez aligha egyezik. Én ezt az elmúlt tizenkilenc évben folyamatosan néztem. Volt, hogy jövedelmük csak az egyharmadát érte el az átlagos magyar jövedelemnek, aztán fölment a kétharmadára, most megint visszaesett a felére. Nem tudtunk mit tenni ellene. Próbálkoztunk a szakmai átalányadóval, az érintettek alig több, mint egy százaléka választotta, pedig nagyon kedvező volt. A vállalkozások egy tekintélyes hányadának valószínűleg nem megy jól, a másik részének viszont igencsak jó sora van, de tudja, hogyan kell úgy eljárnia, hogy végül ne a tényleges jövedelme után fizessen adót. A kistársaságok negyvenöt százaléka veszteséges. Papíron. Én nem hiszem, hogy ennyinek megérné veszteségesen a piacon maradni. Ezzel együtt bizakodom: ha egy piacgazdaság kiteljesedik, az már önmagában visszaszorítja az adózatlan gazdaságot. Ha az egyik féláron adja azt, amit a többi egész áron, akkor ez önmagában jelzi, hogy valami nem stimmel. A szomszédban, Ausztriában az osztrák kamara ilyenkor azonnal följelenti az ilyen szereplőt az adóhivatalnál. Az üzleti szféra azonnal jelzi, ha valaki tisztességtelen eszközökkel játszik. Nálunk ez még nem megy. A nagyoknál szerencsére már más a helyzet.#page#

- Az Ernst & Young ügyfelei, gondolom, elsősorban közülük kerülnek ki.

- Azok a cégek, amelyekkel itt találkozom, nem akarják összeakasztani a bajszukat az állammal. Igen, persze, áldoznak rá, hogy csak a törvény előírta minimumot kelljen befizetniük, de törvénytelen kalandokba nem akarnak bocsátkozni. Abban a mi közreműködésünkre nem is számíthatnának.

- Megválogatják ügyfeleiket?

- Adócsaláshoz és adóelkerüléshez nem nyújtunk segítséget. Ez a világ egyik legpatinásabb cége. Százötven éves múltra tekint vissza. Száznegyvenhét országban van jelen, vagyis szinte mindenütt ott van, ahol civilizált gazdasági tevékenység folyik. Magyarországra 1990-ben települt.

- Ők hívták önt?

- Igen, nem sokkal az után, hogy fölmentettek tisztségemből. De más ajánlataim is voltak. Az tetszett meg a cégben, hogy politikamentes, és jelmondatához híven tényleg mindig minőséget ad. Nem azt mondom, hogy a többi ajánlattevő politikailag elkötelezett volt, de mindenütt akadt olyan húzóember, aki az én szememben valamilyen politikai irányzathoz kötődik, itt viszont egyetlen ilyent sem találtam, és nem találkoztam ilyen emberrel azóta sem. Az egyik kollégám, aki korábban a közigazgatásban dolgozott, és ugyanazt kellett átélnie, mint nekem, sokat mesélt, és meggyőzött, hogy jól fogom érezni magam az Ernst & Young munkatársaként. Igaza volt.

- Ha már itt tartunk: földolgozta már a tavaly júliusi váratlan fölmentését?

- Amikor hazamentem, és azt mondtam a feleségemnek, hogy kirúgtak, kiszaladt a száján: hál' istennek. A munkakörömben persze benne volt, hogy valamelyik politikusnak nem tetszem, hiszen milliárdos ügyekben kellett döntenem, és voltak, akik próbálták ezt befolyásolni. Én viszont mindig csakis a törvények szerint voltam hajlandó eljárni. Amikor valakinek sok fontos ember rovására kell döntenie, akaratlanul is ráléphet valaki lábára... Szóval, a feleségem azt mondta, örülj neki, kezdhetsz valami mást. Jól jártam, nagyon jól jártam, hinni kell a nőknek, nagyon jó ösztönük van, mindent megéreznek. Ezért is enyém otthon mindig az utolsó szó: igen, nyuszi...

- Nem is érdekli, miért mentették föl?

- Nem. Még pletykaszinten sem tartom érdekesnek. Szakmailag is sokat profitálok ezen az új területen, egy nagyon nagy tekintélyű, nemzetközi cég alkalmazottja vagyok, anyagilag is jobb helyzetbe kerültem. A költségvetés is jól járt: többet adózom. Egyvalamiért mégis érdekel, hogy ki állt az egész mögött. Hogy megtudjam, kinek tartogatom az üveg whiskyt, kinek kell köszönetet mondanom. Annak ellenére, hogy sokkal többet kell dolgoznom, hiszen itt nem nyolc óra a munkaidő.

- Sportembernek ismerik a barátai.

- Valamikor kosárlabdáztam, aztán sokáig teniszeztem, még negyvenévesen is játszottam a Pénzügyminisztérium csapatában, a Budapest II. osztályban szerepeltünk. Most, ötvenöt évesen a tenisz már csak néha-néha, kedvtelésből. A derekam miatt fő erősségem, a szerva már nem megy úgy. Marad a kerékpár és a kenu. A Duna mellett lakunk, Szigetszentmiklóson, van egy huszonnégy méteres saját partunk.

- Azzal kezdtük, hogy átköltözött a barikád túloldalára. Maradt valami nosztalgia még amonnan?