– A honlapján található, rendhagyó életrajzában költőnek, írónak, csillagásznak, dalszövegírónak és számos tudományos társaság tagjának nevezi magát. Melyiket tartja a legfontosabbnak?

– Mennyire tartsam magam a válaszban a szokásos keretekhez?

– Ne tartsa!

– Az élet célját, értelmét, motorját keresem és azt a módot, hogy ezt minél többen megismerjék, s meg is valósítsák.

– Ez a (küldetés)tudat mikor alakult ki önben?

– Úgy tizenhat-tizenhét éves koromban. Emlékszem, épp befordultam a … utca sarkán és szinte belém csapott a felismerés, hogy nekem írnom kell az élet értelméről. Tudtam, éreztem, hogy erre emlékezni fogok, s így is lett. Az élő világegyetem könyve ennek a jegyében született.

– Ki is pipálta a feladatot?

– Távolról sem. Hátravan egy filozófiai és társadalomfilozófiai megközelítés megvalósítása, továbbá már a könyv írása közben is jelentkezett a mondanivaló matematikai-logikai bizonyításának igénye, lehetősége.

– Egyik méltatója profetikus műnek nevezte a könyvét, én természettudományos költeménynek. Mennyi idő alatt írta meg?

– Mint mondtam, már kamaszkorom óta rendszeresen leírtam az ilyen irányú gondolataimat, kisebb tanulmányok is megjelentek már, de úgy két éve éreztem, hogy eljött az idő. Szerencsére nem tudtam megegyezni a kiadóval, így a már megírt háromszáz oldal tovább érlelődött, s ebben a két évben végeztem el a legfontosabb számításokat, s jutottam ez év elején arra a gondolatra, hogy próbáljak közérthető, nem kifejezetten szakmai köröknek szóló könyvet írni. Az első fejezet, amely a természetes világlátást ismerteti, bármely kor, bármely kultúra számára befogadható.

– Saját maga szempontjából mit kapott ettől a munkától?

– A könyv megírása óta az élet szinte minden kérdéséhez tisztábban, mélyebben, megalapozottabban tudok fordulni. Azt, hogy az ember és a világegyetem között bensőséges viszony van, eddig is tudtam, de most ezt is más szempontból érzem át.

– Viccekben szokás azzal találkozni, hogy mi az élet értelme. Ön mire jutott?

– A legnemesebb érzések és gondolatok minél teljesebb átélése és érvényre juttatása. Az élet értelme a bennünk rejlő természeti értelem és érzés megvalósítása és ezzel a természet értelméhez és érzésvilágához kapcsolódás, a világegyetem értelmének felfedezése és emberi felvirágoztatása, éltetése és továbbvitele.

– Röviden szólva: vissza a paradicsomba.

– Az utóbbi évezredben hozzászoktunk az anyagi világban való gondolkodáshoz. Pedig léteznek, léteztek őselvek, a görögöknél, sőt a kaldeusoknál, amelyekről a modern embernek már fogalma sincs. Ezek az őselvek végtelen egyszerű és mély magyarázatát, összefüggéseit adják a világnak, a világ működésének. Ma többnyire hozzátapadunk a felszínhez, miként valami ázalékállatka, és nem látjuk a világot tőle. Az élettelen anyagon kívül – mert a pusztító materialista szemlélet csak ezt veszi figyelembe – léteznek olyan alapvető valóságok, a biológiai és a pszichológiai, amelyek túlmutatnak ezen. Vagy másképp: a testen kívül a lélek és a szellem, vagy megint másképp: az anyagon túl az érzés és a gondolat. Ez a hármasság végigkíséri az emberiséget, és én a könyvemben ezeket a valóságokat mint tudományosan is komolyan vehető igazságokat bizonyítottam.

– Mintha azt mondaná, hogy egyszer már tudtunk bizonyos igazságokat, és most próbáljuk ismét feleleveníteni.

– Létezik egy ilyen tendencia, de még nem jutott a tudomány fő áramába. Ami bizonyos, egyre több emberben fejlődik ki erre a régi-új tudásra az érzékenység. Létrejött egy Átfogó Kultúra nevű mozgalom, amelynek lehet, hogy ön is a tagja, csak nem tud róla, miként én is egy felkérés kapcsán értesültem erről a mozgalomról és arról, hogy az írásaim, tevékenységem alapján beletartózónak ítélnek.

– Beavatna a részletekbe?

– Egy könyv, jelesül Paul Ray és Sherry Ruth Integrált kultúra című, 2000-ben megjelent könyve definiál háromféle csoportot, emberi ízlés-, gondolkodás- és viselkedésformát: a moderneket, a konzervatívokat és a kulturális kezdeményezőket. Azt állítja, hogy ez utóbbiak száma rohamosan növekszik, amit alátámaszt az UNESCO egyik felmérése, amelyet – bizonyos ökológiai tendenciákra felfigyelve – már 1960-ban elvégeztek az USA-ban. Eszerint az elmúlt negyven évben megtízszereződött a „kulturális kezdeményezők” létszáma: 2000-ben az Amerikai Egyesült Államokban 50-60 millió volt a számuk. Ezek az emberek lényegében egymástól függetlenül felismerték a feladatot – a világ nem jó –, és egymáshoz meglehetősen hasonló válaszokat adtak rá. Nem lehet a véletlen műve, hogy ilyen tömegben egy adott helyzetre ennyire hasonló megoldások szülessenek.

– Nekem erről James Redfield Mennyei próféciája jut eszembe, amelyben szerepel a „kritikus tömeg” gondolata, vagyis hogy egyre nő a valóságot fenntartással fogadók száma, akik – a Ray-terminológia szerint – próbálnak kreatív választ adni a kihívásokra.

– Ez a gyenge pontja a „kritikus tömeg” elméletnek, mert azt állítja, hogy annak hatása négyzetesen terjed, vagyis ezer ember egymillióra képes hatni. Ekkor viszont már a Föld teljes népességének másként kéne gondolkodnia. Igaz ugyanakkor, hogy ez a fajta másként gondolkodás nem igazán tud kiderülni. Az emberek nem tudnak egymásról, nincs fórumuk, nyilvánosságuk. S az embereket nem kérdezik meg a munkahelyükön, hogy milyen munkát szeretnél, milyen újságot olvasnál, tévét néznél. Pedig minden ember születésénél fogva jogosult arra, hogy otthon érezze magát a világban.

– Én még bízom abban, hogy a valós társadalmi szükségletek előbb-utóbb utat törnek a maguk számára.

– Én viszont az ellenkezőjét hiszem. A saját példánk, a Vágtató Halottkémek (VHK) is bizonyíték rá. Valódi, tömeges igény jelentkezik a zenénkre, mégis nekem kellett például a legutóbbi CD-nket kiadni, saját erőből. A lemez azután három hónapon át a forgalmazó TOP 40 listáján szerepelt.

– Ez a történet miről szól?

– A kultúrák ütközéséről. Arról, hogy az újnak sokkal több energiára van szüksége, hogy kikövetelje a helyét. Így van ez az ökológiai gondolkodással is.

– Lapunkban többeket – Csányi Vilmost, a nemrég elhunyt Balogh Jánost – kérdeztünk a túlélés esélyeiről, a ketyegő ökológiai bombáról. Nem sok jóval bíztattak…

– A mostani társadalmi mechanizmusok iszonyú mértékben betegítik, pusztítják az embereket. A többség könnyen kishitűvé válik, azt gondolja, ami van, legalább az biztos. Nincs felfordulás, ha nem változtatunk. Pedig változtatni kell, mert ami nem változik, az törvényszerűen elhal. Ilyen értelemben a valóság maga gondoskodik arról, hogy ezek a felismerések erősödjenek a világban. És persze mi magunk is tehetünk ennek érdekében, zenével, könyvvel, előadással. Évek óta működik például a VHK titokfejtő klubja, amely a végső igazságokat próbálja kideríteni.

– Mi a kedvenc sora a VHK-nak írt szövegekből?

– A legutóbbi CD-n szerepel például, hogy „minden jó öröknek született”. Vagy „Ki vele, az Istenért!”, amin azt értem, hogy meg kell valósulnia annak, amire, amiért születtél a földre. Ez a természet értő-érző törvénye.

– Az élő világegyetemben van-e helye Istennek?

– A világegyetem öröktől volt, és örökké lesz. A világegyetemet nem teremtette senki, az egy elv, eszme, amelynek nincs kiterjedése, súlya, dimenziója, vagyis emberi ésszel nehezen értelmezhető. Ez az elv nem anyagi létező, de van, amit közvetve bizonyíthatunk például azzal az egyszerű fizikai jelenséggel, hogy a fény két pont között mindig a legrövidebb utat választja. Ez csak úgy lehetséges, ha feltételezünk egy a fénysebességnél gyorsabban működő valamit, valakit, ami, aki virtuálisan feltérképezi az összes szóba jöhető lehetőséget, majd kiválasztja a legrövidebbet. Ez pedig képtelenség. Amikor egy újszülöttre tekintünk, és látjuk a tekintetét, a tisztaságot és jóságot, akkor megsejthetjük, hogy abban a világban, ahonnan jött, és ahová majd élete végén készül, a jóság, a szépség és a tisztaság uralkodik. Rajtunk múlik, hogy kapcsolódunk-e a világegyetem érzésbeli és értelmi rendjéhez, továbbépítjük-e, vagy süllyesztőbe irányítjuk az életünket.