– Az informatika térnyerése az élet szinte minden területén feltehetően nem érte önt váratlanul, hiszen lassan másfél évtizede foglalkozik tudományágán, a geodézián belül geoinformatikával, más néven térinformatikával.

– Valóban, így van, s ehhez még hozzáteszem, hogy a fotogrammetria és térinformatika tanszék, amelynek vezetője vagyok, az építőmérnöki kar informatikai oktatását is ellátja. De a Műegyetemen amúgy is komoly hagyományai vannak a számítástechnikának. Hogy mást ne említsek, Kozma László, az egyetem professzora építette az első magyar számítógépet az ötvenes években.

– Azóta sokat és rendkívül gyorsan változott nemcsak a világ, hanem a számítógépek és a számítástechnika is. Az egyetem hogyan tudja tartani ezt a tempót, milyen irányba halad?

– A legjellemzőbb ma az, hogy az informatika, a telekommunikáció és a média összecsúszik. A Műegyetemen mindig is erős volt az informatikai terület, a telekommunikáció terén is kiváló szakembereink vannak – ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Matáv–BME közös oktatási-kutatási központjának léte –, s most újdonságként beindult a médiaoktatás is, György Péter szellemi vezetésével. Most nálunk bölcsészek és mérnökök dolgoznak együtt, és igen érdekes kutatás folyik a média technológiai és tartalmi kérdéseiről, összefüggéseiről. Nagyon büszkék vagyunk arra is, hogy a Nemzeti Audiovizuális Archívum alapjai az egyetemünkhöz köthetők.

– A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemnek mindig hagyományosan jó kapcsolata volt a gazdasági, üzleti szférával, s ez igaz az IT területére is, amit mi sem mutat jobban, mint az egyetem új informatikai épülete mellé települt cégek sokasága.

– Nagyon örülünk annak, hogy ez így van. Informatikában és telekommunikációban ez az egyetem az ország legnagyobb kutatóhelye. Valóban kiváló ipari kapcsolataink vannak. Amikor Magyarországon megjelentek a nagy cégek, először a terméküket hozták be, majd a gyártást, és most már pár éve ott tartunk, hogy a kutatás-fejlesztési tevékenységet is. Ez nagyon hasznos, mert túl azon, hogy igen magas szintű ipari kultúra jön az országba, új szemléletet is hoz, amely szorosan kapcsolódik a gazdasághoz, s azzal, hogy átformálja az itteni szokásokat, jelentősen növeli a hatékonyságot. Szerencsénk, hogy ez a folyamat szinte mindig úgy kezdődött, hogy az egyetemen létesült egy kis laboratórium, amely aztán később önállósult; példaként említhetem a Nokiát, a General Electricet vagy a hagyományos ipari területről a Knorr-Bremse fékgyártó céget. Az Ericsson, amely szintén itt indult, majd létrehozta Óbudán a saját bázisát, most ismét visszajött az egyetem közelébe. Az informatikai épületben, amelyet 1998-ban avattak fel, nemzetközi mércével is igen jónak mondható körülmények között folyik az oktatás. És itt rendezik a Mindentudás Egyetemének előadásait is.

– Nem kis büszkeséggel említi ezt. Ez a presztízsen túl is jelent valamit az egyetem számára?

– Úgy vélem, ez nyitottságot mutat, és remélhetőleg idővel jobban nyitunk a művészetek – például az ipari formatervezés – irányába is. Például az ipari formatervezés esetében ez már megtörtént. A sokszínűség hozzátartozik egy egyetemhez. Láthatta, hogy most is nagyon szép, igen sikeres építészeti kiállítás van itt, a központi épületben. 1990-ig klasszikus műszaki egyetemként működtünk, most pedig már olyan új képzési irányaink vannak, mint a közgazdaságtan, a műszaki menedzsment vagy a matematika és a fizika.

– Ez a szakiránybővülés összefügg a felsőfokú oktatás integrációjával, amelynek során egyetemek, főiskolák egyesültek, összeolvadtak?

– Az integrációt megelőzve, én úgy mondanám, önintegrációt hajtottunk végre, hiszen a gazdasági és társadalomtudományi, valamint a természettudományi kart már 1998-ban felállítottuk.

– És mi volt a döntés hátterében?

– Ha egy egyetemen nem csak kiegészítő vagy melléktárgyként oktatnak valamit, akkor az oktatásra kiváló professzorok nyerhetők meg. És nálunk így is történt. További pozitívum, hogy miután viszonylag kevés hallgatót veszünk fel, igen magas pontszámmal kerülnek be hozzánk a jelentkezők. Azonkívül a hagyományok és a nemzetközi tapasztalatok is a bővülés mellett szóltak. Például 1948-ig a Műegyetemen zajlott a közgazdászképzés, olyan kiváló professzorokkal, mint Heller Farkas vagy Teleki Pál, és a matematikának is olyan kiváló képviselője volt itt, mint például Kürschák József. Az egyetem mostani tanárai is a haladás irányában gondolkodnak, nemzetközi közegben dolgoznak, és nem kell mást tennünk, mint megnézni, hogy merre haladnak a világ nagy műszaki egyetemei. Büszke vagyok arra, hogy az új szakirányokat az Egyetemi Tanács egyhangúlag szavazta meg.

– A jövő milyen irányba mutat?

– Két nagy kaland vár ránk: az európai oktatási tér és az európai kutatási tér; ez utóbbiban már a negyedik keretprogramtól jól szerepeltünk, most már a hatodikban veszünk részt. Az oktatás terén is lépést tartunk: itthon elsőként léptünk a kreditrendszer bevezetésében és a hallgatói informatikai rendszer létrehozásában. Sokat járunk külföldre, és nem félünk az informatikától, látjuk az előnyeit és a hátrányait is.

– Hátránya is van?

– Van bizony, például sokkal nagyobb fegyelmet követel meg, nem lehet a jegyekkel meg egyebekkel manipulálni…

– Látom, mosolyog… Az oktatásmódszertanban milyen változásokat hozott az informatika?

– Lépésről lépésre haladunk. Évente a saját forrásainkból három-négy modern előadót tudunk átadni, informatikával felszerelni; ez alól kivétel az informatikai épület, amelyet az állami költségvetés finanszírozott. Az e-learning egyelőre a fizetős képzésekben, mint például az MBA, kapott nagyobb teret; s például a zárthelyijegyet már SMS-ben megküldjük. A klasszikus tananyagoknál kicsit felemás a helyzet, nem könnyű mindent áttenni korszerű hordozóra, nem is mindent érdemes. De vannak már erre is jó példák. A michigani műegyetem, a MIT föltette az összes tananyagát a hálóra; ez biztosan nagy lökést ad ennek iránynak, s módszertant is ad majd hozzá.

– Mi az, amit a jövőre nézve még igazán fontosnak tart?

– Az egyetemek kutatóegyetem jellegét kell erősíteni. Most a kutatás finanszírozása elsősorban az oktatói létszámtól függ, és az sem szempont, hogy egyetemről vagy főiskoláról van-e szó. Kiváló ipari, sikeres nemzetközi kapcsolataink vannak, ám ha csak pályázati forrásokhoz juthatunk, versenyhátrányba kerülünk. Nyugaton az egyetemi kutatások fele-fele arányban kapnak központi és pályázati pénzeket. Célszerű lenne, ha a nemzetközileg versenyképes egyetemek kutatótevékenységét nálunk is jóval nagyobb arányban finanszíroznák központi forrásból.