A londoni tőzsde megalapítójának, Sir Thomas Greshamnek a nevét viseli a magyar főváros egy különlegesen szép épülete, amely a 20. század elején épült fel egy másik brit, Clark Ádám által fél évszázaddal korábban épített híd lábánál. A Gresham-palota, amely először a tőzsdealapító leszármazottai által létrehozott biztosítótársaság külföldi székhelye volt, majd a második világháború után bérházzá lett, ez év tavaszától luxusszállodaként éled újjá. Az át- és újjáépítő dr. Fejér W. Béla, a Gresco Investmens Limited elnök-vezérigazgatója ugyan magyar névvel, de szintén a csatornán, sőt a tengeren túlról, Kanadából érkezett, és hozta magával a csöppet sem kockázatmentes vállalkozáshoz a befektetőket és azok teljes bizalmát.

– Honnan volt lelki ereje a város kellős közepén belekezdeni egy olyan vállalkozásba, amelyik minden hivatalt – legjobb esetben – tartózkodásra ösztönzött, s csak az nem szólt bele a tervekbe, aki nem akart?

– A világ egyik legszebb városában ez a csodálatos palota nemzeti projekt, ezért nem az idővel való versenyfutás a fontos, hanem a minőség. Tudom, nem vall tipikus üzleti gondolkodásra, de nem zavar, hogy az építkezés a tervezetthez képest csúszik. A késés a Gresham-palota esetében amúgy is relatív, hiszen az épület negyven évet várt, hogy egyáltalán elkezdődjék valami. A mi hat–tizenkét hónapunk ehhez képest semmi. Tehát szerintem az a fontos, hogy elkezdődött a felújítása és az eredeti értékeinek a visszaadása. Az, hogy sokan beleszóltak, tiltani akartak, szintén nem fontos, csak az, hogy sikerüljön befejezni a munkát.

– Ezt azért ne zárjuk le ennyivel! A Gresham-történet a kilencvenes évek második felében indult, akkor, amikor Amerikában – ahonnan a befektetők zömét hozta – konjunktúra volt, és Magyarországon ugyancsak. Csakhogy jött 2001 szeptembere, ami után nagyon kevés üzletember érezte, hogy úgy folytathatja, ahogy annak előtte. Az idegenforgalom és az arra alapozó szállodaipar kénytelen volt megelégedni a korábbi forgalom egy részével. A Gresco viszont nem állt le, de még csak nem is lassított.

– Ahhoz nem fér kétség, hogy a terrorizmus súlyosan visszahat a gazdaságra, de mégsem merült fel, hogy ne folytassuk a beruházást. Hiszen minket tiszteltek meg azzal, hogy megkaptuk a felújítás lehetőségét, s ez felelősséggel jár. Húsz év múlva pedig ez a palota még mindig érték lesz, s bár beszélni még biztosan fognak szeptember 11-éről, a világ régen túl lesz a tragikus esemény hatásain. Nem szabad csak a mában gondolkodni. Szeptember 11-ét természetesen nem kalkulálhattuk be előre, de azt igen, hogy a magyar gazdaságra is jellemző a ciklikusság, bőven lesznek leszálló ágak, mélypontok, amelyeken túl kell tenni magunkat.

– Nem zavarják azok sem, akik csöppet sem barátságosan fogadták a nemzetközi tőkét Budapest belvárosában?

– Amikor tíz éve elkezdtük építeni a Bank Centert a Szabadság téren, azzal támadtak, hogy nem lesz az irodákra fizetőképes kereslet. Hasonló hangok voltak a Polus Center esetében, most meg a Greshamnél. Azt vágták a fejünkhöz: nem néz elég szoba a Dunára, ne is fogjunk bele…

– A Bank Center üzenete az volt, hogy egy erősödő gazdaságban a pénzügyi szektor is mielőbb kiépül, és infrastruktúrát igényel. Ez azonban könnyebben belátható igazság, mint a sokadik budapesti luxusszálloda jogosultsága ma, éppen akkor, amikor az idegenforgalom helyzete egyre kedvezőtlenebb.

– A kilencvenes évek elején a dollárkamatok tizenöt százalék körül mozogtak, világszerte rengeteg ingatlanos cég ment csődbe, megfeneklettek az építkezések Frankfurtban, Párizsban, Londonban. A világgazdaság Magyarországra sem úgy nézett, mint ahol fantasztikus erők összpontosulnak, hanem azt mondták: Budapesten bankközpontot építeni ugyanúgy bukás, mint másutt. A kamatot kitermelni pedig több mint lehetetlen. A Bank Center fejlesztését 1994-ben mégis el tudtuk indítani, 1996-ban pedig befejeztük, és megcáfoltuk a világot s a magyarországi piacot, mert a bérlők hajlandók annyit fizetni, ami fedezi a kamatprémiumot is. A Greshamnél azonban nem a szálloda tervét volt nehéz elfogadtatni, hanem azt, hogy egy privát cég képes egy nemzeti műemléket úgy rendbe hozni, hogy mindenki büszke lehessen rá. Attól féltek, nincs elég pénzünk, vagy ha mégis van, spórolunk, és csak néhány műemléki szempontot veszünk figyelembe. Mind a két projekt nehéz volt, de egyaránt az érdekelt bennünket, hogy olyan épületeket alkossunk, amelyekre büszke lehet a lakosság, az építő, a befektető.

– Ez elég érv a befektetőknek is?

– Esetünkben igen. Nem hiszek abban, hogy sok pénz teremthető elő olyan munkával, amire nem vagyok büszke. Szépet kell alkotni, és persze pénzt is.

– A Gresham átépítése szakma: értő emberek értő módon állítják helyre régi pompájában. De szakma-e megdolgozni azokat, akik akadályozták ebben?

– Nemcsak a kivitelezés szakma, hanem a meggyőzés is. Korábban ügyvédként, közel harminc évig, a bíróságokon, a szerződések megkötésekor is embereket kellett valamiről meggyőznöm, és ez rendszerint sikerült is. A bürokrácia kezelése szintén nyugodt szívvel tekinthető mesterségnek. Sokak szerint egyszerűbb módszer megvenni azokat, akik segíthetnek. Ez azonban csak azokban merül fel, akik valójában nem ismerik ezt a szakmát, és akik nem ismerik a bürokráciát. A Gresham esetében három évbe került, amíg megszereztük a szükséges engedélyeket, miközben természetesen voltak, akik azt súgták, hogy gyorsítsam fel a folyamatot. De nem tettem, mert hittem benne, hogy ha jók a döntések, jó a stratégia, akkor eredményt hoz a munkám. Csak azt nem tudtam, hogy mennyi idő alatt. Szerintem egyébként a korrupció rajtunk múlik, az üzletembereken. Az egyik politikus nem fogja megvenni a másikat. Tehát ha mi, üzletemberek képesek vagyunk megvesztegetés nélkül dolgozni, akkor nincs korrupció.

– Miközben akad ország, ahol legálisan elkönyvelhető, ha valaki külföldön zsebből zsebbe pénzen vesz meg üzleti előnyöket.

– Nem vitás. De működik az is, ha valaki tisztességes módon, a meggyőzés eszközével akar előbbre jutni.

– Hol tanulja meg a tisztességet a kezdő üzletember? Van ilyen iskola?

– Van. Igaz, ott kezdődik, hogy a kisiskolás nem puskázik. Majd az egyetemen a hallgató nem a gyors utat, a „legyünk túl a vizsgán” alkalmait keresi, hanem tanul. Olasz bankárokkal beszéltem a minap, és megkérdeztem tőlük, mit gondolnak, amikor az Enron felrobbant, akkor a parmalatos Calisto Tanzi, zsebében az elsikkasztott milliárdokkal, netán rosszul érezte magát? Azt mondták, biztos, hogy nem, mert meggyőződéssel hitte, hogy nem fogják elkapni. Most meg, hogy lebukott, még mindig nem fordul magába. De nem a Parmalatnál kezdett ilyenné válni, hanem az iskolában, amikor puskázott, vagy amikor teniszezés közben azt állította, a labda benn volt, noha már túljutott a vonalon.

– Eszerint mégsem tantárgy a meggyőzés, s az üzleti tisztesség sem az.

– Dehogynem! Az előbbiből még vizsgázni is kellett: a jogra, a közgazdasági egyetemre járó hallgatók ténylegesen tanulták, hogyan kell tárgyalni, miként lehet a gondolatokat eladni. Én is szigorlatoztam tárgyalási technikából.

– A Gresco Rt. mögött befektetők állnak, akik vélhetően ugyancsak nem puskáztak az iskolában. De a pénzükről számtalan módon dönthettek volna, gyorsabb megtérülést, egyszerűbb engedélyeztetéssel járó beruházást keresve. Miért tartottak mégis ki a Gresham mellett?

– Van, aki azért, mert neki is fontos, hogy tegyen valamit Budapestért. De a nem honfitárs befektetőknek szintén meg lehetett magyarázni, hogy bár elhúzódott az építkezés, amibe befektet, az önmagában érték. A mi szállodánk egyébként, a maga százhetvenkilenc szobájával a második legkisebb budapesti luxusszálloda. Ám évi hatvanötezer vendéggel számolunk, akik napi ezereurós kiadásaikkal megbecsült látogatói lehetnek az országnak. A befektetők előtt azonban természetesen a kockázatokat is feltárjuk. És ha valaki úgy akar részvényes lenni, hogy hitelt vesz fel hozzá, azt eltanácsolom, mert akkor ő is és a bankja is sokkal idegesebben reagál bizonyos történésekre, ami viszont másokat elbizonytalaníthat. A mi befektetőinknek szabad pénzzel kell rendelkezniük. A befektetési kínálatunkban pedig ott van a nyilatkozatunk: vigyázat, ez kockázatos üzlet, veszíteni is lehet.