– Hányan keresik fel önöket szoftverek törvényesítésének igényével, és hogyan tudnak eleget tenni ezeknek a kérésnek?

– A legalizálásnak több fajtája létezik. Egyszerűbb esetben csak kiegészítő engedélyre van szükség egy törvényesen megvásárolt szoftver használatához, hogy másolatokat lehessen belőle készíteni, vagy rá lehessen telepíteni egy bővített hálózat újabb gépeire. Gyakori az is, hogy csak bizonyos jellegű használatra szóló engedély, például diák- vagy kereskedelmi licenc megszerzése a cél. Ezeken túl illegális másolatokat is jogtisztára lehet nálunk cserélni. Valójában nagyon kevés vásárló keres meg bennünket ilyen kéréssel, ezért gyakran mi próbáljuk meg elérni őket legalizációs kampányainkkal. A felhasználók ilyenkor kedvező árakon egészíthetik ki meglévő engedélyeiket, ha nincs, beszerezhetik a megfelelőket, vagy akár magát a szoftvert, eredettől függetlenül, lecserélhetik a legújabb változatainkra. Kalózszoftverek mellett néha rivális cégek jogtiszta programjait is lecseréljük a mi változatunkra. Évente több mint ötszáz felhasználó legalizáltatja szoftverét valamilyen formában a kampányaink hatására.

– Az eredeti szoftver árához képest milyen összegre lehet számítani?

– Ez elsősorban a legalizáció típusától függ. Egy nagyvállalattal általában teljes árat fizettetünk. Kisebb cégek üzleti célú felhasználása esetében a teljes ár huszonöt százalékát számítjuk fel, további esetekben pedig harmincat. A bűn tehát nem kifizetődő.

– S mennyire kifizetődő ilyen szolgáltatást nyújtani?

– Rövid távon mindenképpen veszteséges. A befolyt összegnél jóval több megy el a szolgáltatás fenntartására. Hosszú távon azonban hűséges vásárlókat és visszatérő ügyfeleket tudunk megnyerni vele. A magas költségek miatt a tevékenységet szakmai szervezetektől és külső szakértőktől függetlenül végezzük. A BSA-val való partnerség célországonként évi huszonötezer dollárba kerülne. Mi nem rendelkezünk akkora vásárlóbázissal, ami egy ilyen költségvetést indokolttá tenne.

– Az illegális másolat tulajdonosának milyen kockázattal kell számolnia?

– Az illegális szoftverek használata a legtöbb országban törvénybe ütköző cselekedet, és a kiszabott büntetések nagyon magasak lehetnek. Épp ezért nem értem meg, hogy mégis sokan miért vállalják ezeket a veszélyeket. A legalizálásra benyújtott kérelem mindenképpen példaértékű, de arra nem tudunk garanciát vállalni, hogy a törvényes következmények minden esetben elmaradnak. A Visionics politikája az, hogy a legalizációra benyújtott igényt minden esetben elfogadjuk, és ha a licencdíjat kifizették, mi magunk nem teszünk további lépéseket.

– Az Amerikai Egyesült Államok több, nemzetközi szerzői jogokat védő egyezményhez is csatlakozott, amelyek arra kötelezik, hogy a tagországokból származó szellemi tulajdonok a belföldiekével megegyező elbírálást kapjanak. A perindítás feltételei kapcsán a nem belföldiek pedig még előjogokat is élveznek. Hol vannak a rendszer gyenge pontjai?

– Ha egy jó ügyvéddel sikerül az ügyet szövetségi bíróság elé juttatni, onnan kezdve lehet komolyan hivatkozni a nemzetközi egyezményekre. Addig viszont csak hosszú, magányos küzdelem árán lehet eljutni. Nem könnyű feladat önállóan gondoskodni a bizonyítékok összegyűjtéséről, egy földrésznyi távolságról fenntartani a kommunikációt, végezni a dokumentációt, tárgyalásokat látogatni és így tovább. Ha évek elteltével sem adja fel az ember, akkor a bíróság, ha végre eljut hozzá az ügy, minden valószínűség szerint a Berni Konvenció szerint fog eljárni. A probléma ott kezdődik, hogy a költségek ekkor már olyan magasra rúgnak, hogy egyszerűen értelmét veszti minden további erőfeszítés. A nemzetközi szerzői jogi törvények már fel vannak készülve a digitális szerzői jogok érvényesítésére is, egyedül talán az internet használatával kapcsolatban vannak még vitás kérdések. A jogtulajdonos személye azonban nem kap elég figyelmet egyik egyezményben sem. Azaz, ha egy szabálytalanság ügyében bírósági eljárást tudok indítani, a kormányomnak onnantól együtt kellene működnie a másik ország kormányával, hogy védelmet biztosítson a számomra. Éppen úgy, ahogy a legtöbb európai kormány együtt tud működni a BSA-val.

– Ezek szerint Európában sem valósult meg az egységes elbírálási rendszer?

– Világszerte több mint százötven országban vannak ügyfeleink, és tapasztalataink szerint a hatóságok fellépésében a szoftverkalózkodással szemben inkább a helyi szokások érvényesülnek. Mi megpróbálunk egy egységes, a saját tapasztalatainkra épülő eljárási rendet követni világszerte. Az egyetlen aktív nemzetközi intézmény, a BSA a nagy amerikai cégeket foglalja magában, ráadásul az Egyesült Államokban gyártott szoftverek védelmét az amerikai diplomaták is képviselik. A Berni Konvenció szerzői jogi egyezménye viszont általában nem érvényesíthető, mivel sok ország jogrendszere nem könnyen teszi lehetővé, hogy bíróság elé állítsák az elkövetőket. S mivel a mi cégcsoportunk anyavállalata egy brit Virgin-szigeteken bejegyzett off-shore cég, nekünk még az is nehézségbe ütközik, hogy itt, Svédországban megfelelő jogi támogatást kapjunk.

– Ön szerint a legalizálás amellett, hogy felszíni kezelést ad a szoftverkalózkodás problémájára, milyen megoldást jelent hosszú távon?

– A legalizáció mind a fejlesztők, mind a vásárlók szempontjából a legbarátibb megoldás. A legfőbb feladatnak mégis azt tartom, hogy a szakma eljuttassa a fogyasztókhoz azt az üzenetet, hogy az illegális szoftverek a felhasználók érdekeit ugyanúgy sértik, mint a mieinket, gyártókét. Nem is tudja, milyen kockázatot vállal az, aki másolt szoftverekre hagyatkozva építi ki adatbázisát. Az illegális másolatok korlátozott élettartamúak, technikai és gazdasági értelemben is. Előbb-utóbb mindenképpen be kell hozzá szerezni a frissítéseket, ami nem várt kiadásokkal járhat. Hosszú távon csakis oktatással és tájékoztatással előzhető meg a kalózkodás, a legalizáció csak részleges megoldást kínál.