A szakmai körökön kívül kevesen ismerik Singlovics Bélát. Őt valóban nem, de azokkal a hitelintézetekkel, amelyeket - ma divatos szóval - feljavított, annál többen találkozunk nap mint nap. Az elmúlt kevesebb, mint húsz évben alakult ki Magyarországon a kereskedelmi bankok rendszere, de úgy, hogy sor került az adós- és bankkonszolidációra, majd pedig a legtöbb hitelintézet privatizációjára. Singlovics Bélát előbb a Budapest Bank vezetésére, később a Postabank irányítására kérték fel. Az utóbbira kifejezetten azért, hogy ismételje meg mindazt, amivel a Budapest Banknál sikeresnek bizonyult. Mind a két hitelintézetet privatizációjával elégedett volt az állam, egyrészt azért, mert jó áron keltek el ezek a bankok, másrészt, mert biztonságosan fejlődhetnek az új tulajdonosok - a General Electric, illetve az Erste Bank - révén. Vajon tanulható volt-e a bankfeljavító, bankprivatizáló szakma a kilencvenes évek elején? - igyekeztünk megtudni Singlovics Bélától.
- A rendszerváltás előtt valóban kevés helyen lehetett kellő ismereteket szerezni a kereskedelmi banki munkáról, működésről. Ezért jelentett sokat, hogy a Külkereskedelmi Bankban 1966-tól 1988-ig dolgoztam, majd öt évet a Citibankban. Mindkét helyen a nemzetközi gyakorlatnak megfelelő banküzemet lehetett megismerni, függetlenül attól, hogy hazánkban csak 1987-től vezették be a kétszintű bankrendszert. Amikor a Citibankból visszakerültem a Külkereskedelmi Bankba a hitelezés vezetőjének, akkor ott már folyt a privatizáció előkészítése, s fontos volt, hogy minél jobb banki portfóliót ismerjen meg a vásárló.
- Másként fogalmazva: mind több stabil, jó ügyféllel és persze az ügyfelek mind jobb kiszolgálását lehetővé tevő termékekkel rendelkező bankot szívesebben és magasabb áron készek megvenni a befektetők. Az volt Singlovics Béla tudománya, hogy tudta, milyenné kell átformálni a hitelintézetet?
- Azt volt jó tudni, milyen is egy eladható hitelintézet. Előbb a Budapest Banknál, később a Postabanknál hallani lehetett olyan megfogalmazásokat is, hogy a vevő majd megoldja a szakmai feljavítást, létrehozza a megfelelő banküzemet. Az én felfogásom szerint annak van értelme, hogy az eladástól, a majdani vevőtől függetlenül is mindenekelőtt a bank alapjait kell rendbe rakni. Ez nyelveket beszélő szakembereket éppen úgy jelent, mint a termékek értékesítésének, a minősítési rendszereknek a biztonságossá tételét, átláthatóságát, szabályozottságát. Amikor az alapokat, a banküzemet rendbe tettük, akkor már nagyon is helyénvaló mind a szolgáltatás infrastruktúráját, mind a terméket fejleszteni, s e befektetésektől nem helyes eltekinteni csak azért, mert privatizáció előtt áll a bank.
- Megérte az alapoktól kezdve felépíteni, majd pedig továbbfejleszteni az eladás előtt álló hitelintézeteket?
- A piac jól reagált ezekre a szakmai befektetéseinkre. A kilencvenes évek közepén vette meg a Budapest Bankot a General Electric. Abban az időben talált vevőre több más bank is. Mint később kiderült, a Budapest Bankért fizették a bank konszolidációjának költségeihez képest a legjobb árat. Igazolva láttam, hogy érdemes volt sok energiát befektetni az eladás előtti szakmai megerősítésbe.
- Ez ismétlődött meg később, a Postabanknál is?
- Annyiban mindenképpen, hogy ott is a bank alapjaitól való építkezést - a banküzem rendbetételét -tartottam szükségesnek. Sőt, a Postabanknál felállítottam egy privatizációs irodát, ennek csak az eladás előkészítésével kellett foglalkoznia, míg a hitelintézet többi dolgozója előbb a banküzemmel, a belső folyamatok átalakításával, korszerűsítésével törődött, majd elkezdődhettek itt is a komoly fejlesztések. Ezért a stratégiáért a Postabank esetében is meg kellett küzdeni a bírálatokkal, de megérte. Rekordáron, százegymilliárd forintért tudta eladni az állam.
- A Postabanknál nem egyszerűen az eladás volt a tét, hiszen a Pricz-korszak utáni százötvenmilliárd forint körüli konszolidáció sem ment végbe zavartalanul. Milyen állapotban volt a hitelintézet akkor, amikor felkérték a bank vezetésére?
- A Princz Gábor utáni időszak rendteremtését elindító menedzsment sokáig jóformán csak az eszközök - rossz hitelek, rossz befektetések - konszolidációjával bajlódott. Kevesebb idejük és lehetőségük volt a banküzem felülvizsgálására, hibáinak megszüntetésére.
- Singlovics Béla elődei a Postabankban bizonyára nem így gondolták, hiszen abban a hitben voltak, hogy hétszázmillió forintos nyereséggel adják át a bank irányítását. Ehelyett - írta az akkori szaksajtó is - hatszázmillió forintra rúgott a veszteség. Vajon nem volt túl nagy a tévedésük?
- Inkább az derült ki, hogy a konszolidáció csak tüneti kezelés, ha utána azonnal nem állítják a bankot növekedési pályára, egyidejű költségcsökkentés mellett.
- Végül is sikerült a fejlődésnek indult, jó alapokkal rendelkező hitelintézetet révbe juttatni, 2004 közepén a Postabankot eladni. A következő felkérést már nem egy állami bankhoz kapta, hanem a belga KBC tulajdonában lévő K&H Bankhoz: előbb vezérigazgatói tanácsadó, majd az igazgatóság elnöke lett. De ez a hitelintézet is nehéz időszakot élt át, az itt történteket a közvélemény Kulcsár-ügyként jegyzi manapság is. Az ön érkezésének évében a megelőző esztendőhöz képest a nemzetközi számviteli szabályok szerint harmincnyolc és fél százalékos növekedést ért el a bank. A szokatlanul jó eredmény éppen a nehéz időszakot követően nem gyanús egy kicsit?
- Nem, mégpedig azért, mert a K&H Bank már túl volt a tényleg rossz időszakán, 2003-ban valóban stagnálást mutatattak a számok. A következő évben - ha lehet így fogalmazni - az elhalasztott dinamizmust mutatta a növekedés. De számomra az is kiderült, hogy a megelőző évben történtek - a Kulcsár-ügy - nem érintették magát a banküzemet, tehát sokat használhat a hitelintézetnek, ha új termékeket fejleszt. Akkor, 2004-ben indult meg a K&H Bankban a lakossági devizahitelezés a lakáspiacon, s ezzel az átlagosnál nagyobb növekedést ért el a bank. A 2003-as stagnálás után azzal is bővíteni kellett az ügyfélkört, hogy megszólítottunk újabb rétegeket, a banki külső "átszabásával" például a fiatalokat, újabban pedig azokat, akik hosszabb távú pénzügyi biztonságra törekedve látnak fantáziát a banknak, valamint a biztosításnak közvetlen összekapcsolásában. Sok mindent meg kellett tennünk az elmúlt két esztendőben azért, hogy egy erőteljes, dinamikus pénzintézet képét mutassuk.
- A kilencvenes évek második felében a rengeteg betétessel, számlavezető magánügyféllel dolgozó Postabanknál egyik napról a másikra kitört pánik hogyan nem ismétlődött meg fél évtizeddel később akkor, amikor kitört a K&H Banknál a Kulcsár-botrány?
- Sok évvel később a K&H Banknál nem a tömegeket - betéteseket, számlát vezettető magánügyfeleket - érintő botránynak lehettünk tanúi. Itt "csak" annyi történt, hogy valaki egy nagyot sikkasztott, ami szerencsére csupán szűk körben okozott bajt. Annak idején a Postabank-pánik kezelésében, elhárításában a hazai bankrendszernek is komoly szerepe volt. A történtekből tanult a szakma, s bár a magyar bankok több mint tizenöt éves történetét tekintve lett volna még olyan alkalom, hogy a postabankoshoz hasonló pánik alakuljon ki, sikerült elejét venni, megakadályozni. Nem szabad elfelejteni azt sem, hogy ekkor a K&H már két nagy hírű nemzetközi bank, a KBC és az ABN Amro tulajdonában volt, ezért is maradt töretlen az ügyfelek bizalma.
- A K&H Bank a 2003-as történteket követően nem vesztett ügyfelet, nem került sor betétfelmondásra, számlamegszüntetésre. De hogy a hazai piacon tartósan növekedhessen egy bank, a lakosság körében kell javítania pozícióit.
- Ma már sokkal inkább az a ritkaság Magyarországon is, ha a külföldi bankok az otthoni szolgáltatásaikat akarják egy az egyben eladni. Elfogadják, hogy az itteni ügyfeleket az itteni szakembereknek ajánlatos megszólítani. Az "otthoni" termékek már csak azért sem mennének túl jól, mert Magyarországon is a hitelek nem kis részének létrehozásában az állam vállal szerepet. Elegendő a lakás-, a kisvállalkozói hitelek számos változatára gondolni. Abban pedig biztos vagyok, hogy a KBC belgiumi vezetői is képesek alkalmazkodni a magyarországi körülményekhez. Memóriájukban, archívumukban ugyanis fellelhető, hogy korábban valamelyik másik országban már finanszíroztak például olyan fejlettségű mezőgazdaságot, mint amilyen a miénk. A külföldi nagybankok ráadásul igen jól értenek a kockázatkezeléshez, itt keletkezik munkájuk legtöbb hozzáadott értéke, s leginkább itt láthatják hasznát a helyiekből álló felkészült menedzsmentnek.
- A hazai pénzügyi kultúrát sokan alacsonynak tartják. Mi az ön véleménye?
- A lakosság pénzügyi kultúrája relatív fogalom. Fényévnyire vagyunk a tizenöt évvel ezelőtti saját magunktól, hiszen akkor, a rendszerváltás után alig voltak bankok, banki termékek, nem volt tőkepiac. Ma szinte minden fontos instrumentum megtalálható a magyar pénzügyi szolgáltatóknál. Persze egy átlag angol pénzügyi ismeretei magasabbak, mint egy átlag magyaré. Az elmúlt évtizedben szerencsére nem volt módja elkövetni a magyar bankrendszernek azokat a hibákat, amelyeket a fejlettebb országok pénzintézetei elkövettek. Ott a saját kárukon tanulták meg, hogy helytelen visszafejleszteni a hagyományos, személyes kapcsolatokra építő fiókhálózatokat az elektronizált banki szolgáltatások ellenében. Magyarországon, miközben bővül az informatikai szolgáltatások köre, nem satnyult el a hagyományos bankolás sem. Sőt, amint a világban sokfelé, nálunk is épülnek az újabb és újabb bankfiókok.
- Öt-tíz év múlva jóval jobb anyagi körülmények között élő, ezáltal a bankoknak nagyobb forgalmat hozó lakosságra lehet számítani? Kalkulál-e a választások utáni restrikcióval?
- Noha eddig minden évben mondtuk és mondjuk, hogy az igen magas haszonnal együtt járó időszaknak vége szakad, ez eddig nem következett be. Azt valószínűsítem, hogy a hazai bankok profitrátája hosszabb távon a gazdasági átlagos profitráta szintjén fog stabilizálódni. Azt hiszem, ha valaki tisztességgel és előrelátóan vezet egy bankot, az mindig úgy számol, hogy az éppen aktuális az utolsó jó év. A gazdaság mindenkori állapotával a bankvezető nap mint nap szembesül, legyen akár választási év, vagy sem. A banki igazgatóságok minden banknál számolnak a stratégia esetleges módosulásával, attól függően, hogy a gazdaság milyen változás elé néz. A lakossági expanzió és a gazdaság várható állapota között szoros korreláció áll fenn.