Üdülési csekk: ellenőrizzük a postaládát!

A napokban kapják meg a támogatásról szóló értesítő leveleket a pályázati kiírásnak megfelelő alacsony jövedelmű nyugdíjasok, a legalább két kiskorú gyermeket nevelő munkavállalók, a fogyatékossággal élők és a szakiskolai tanulók.

Az üdülési csekkekért felelős Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány eddig már 55 ezer szociális hátrányos helyzetben élő személy üdülési támogatásáról döntött, összesen mintegy 1,3 milliárd forint értékben.

A szervezet tájékoztatása szerint az 5.000-15.000 forint közötti önrész vállalását egyre több együttműködő civil szervezet, alapítvány, szakszervezet, önkormányzat vagy támogató családtag biztosítja a pályázó részére. A 25.000 - 40.000 forint összegű üdülési csekkel a támogatott személyek közel 15 ezer belföldi szolgáltatónál pihenhetnek, üdülhetnek, kikapcsolódhatnak, művelődhetnek.

Idén 3,2 milliárdok költenek erre a célra

Az alapítvány évről évre egyre nagyobb forrást biztosít saját gazdálkodásának eredményéből a szociálisan hátrányos helyzetben élők üdülési támogatására. A kérelmezők 2010 évben 3,2 milliárd forint üdülési csekk támogatáshoz juthatnak pályázati úton.

Az alapítvány továbbra is várja a szociálisan hátrányos helyzetben élők pályázatait, mivel annak benyújtási határideje folyamatos, a pályázati keret kimerüléséig - de nem később, mint 2010. szeptember 15-ig - tart.

A pályázatok részletes kiírásai és pályázati adatlap megtalálható a közlönyökben, az ügyfélszolgálati irodákon, Tourinform irodákban, az együttműködő civil szervezeteknél és a www.udulesicsekk.hu web-oldalon.

Véleményvezér

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott

Lemondott a miniszterelnök, mert cége némi uniós pénzhez jutott 

A litvánoknál nulla tolerancia van, ha korrupcióról van szó.
Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride

Csehországban teljes kormányzati támogatás mellett indult el a Pride 

A műbalhék országa lettünk.
A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen

A Szigetre nem mehetnek rasszisták a Közszolgálati Egyetemre igen 

Olyan jöhet Magyarországra, aki támogatja Izrael bombázását, olyan nem, aki ellenzi a palesztínok gyilkolását.
Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe

Pintér Sándor belügyminiszter belebukott választási ígéretébe 

Szolnok közbiztonsága elesett.
Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten

Végleges, nem lesz Kneecap a Szigeten 

Kitoloncolják őket, ha mégis jönnének.
Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre

Szijjártó Péter meghívott egy homoszexuális házaspárt Budapestre 

Szijjártó Péter szerint szabad a szerelem Magyarországon.


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo