Kikapcsolhatjuk-e hivatali mobilunkat munkaidő után?

Számítson be a munkaidőbe, ha a munkahelyre utazva, vagy hazatérve még mindig a feladatainkkal foglalkozunk a mobilon, vagy laptopon? Blokkolhatjuk-e mobilunkat és a munkahelyi e-mailjeinket?

A geopolitika felforgatja a piacokat – készüljön fel időben, kerülje el a bukást!
Fedezze fel, hogyan hat a világrend változása az Ön pénzügyeire!

Klasszis Befektetői Klub

2026. január 27., Budapest

Ne maradjon le – jelentkezzen most! >>

A kérdést a Bristoli Egyetem kutatói tették fel, miután megvizsgálták több ezer, munkájába vonattal ingázó munkavállaló szokásait. Mint kiderült, a vizsgáltak (a megtett távolságtól függően) 35-45 százaléka munkájával kapcsolatos e-maileket kapott és küldött, miközben úton volt – minél hosszabb volt az ingázási út, annál többet. Az illető elérhető volt főnökei, beosztottjai számára – tehát a gyakorlatban munkaidején túl dolgozott.

Kép: Pixabay

A jelenségre már más országokban is felfigyeltek, de intézkedés kevés helyen történt. Franciaországban, ahol egyébként már csak 35 órás a heti munkaidő, tavaly fogadtak el törvényt, amely előírja: engedélyezni kell a nagyvállalatok alkalmazottainak, hogy munkaidőn túl kikapcsolják szolgálati mobiljukat, ne fogadjanak hívásokat, és blokkolják a munkahelyükről érkező e-maileket.

Négy nap alatt ledolgozzuk a munkaidőt, aztán hátradőlhetünk?
Heti négy napi munkával tudnák le a 40 órás munkaidőt az osztrák postások. A szakszervezetek támogatják a munkaidő ilyen beosztását, más területeken is.

A francia Legfelsőbb Bíróság a nyáron 60 000 eurós kártérítést ítélt meg egy brit cég francia alkalmazottjának, mert az kötelezte, hogy legyen állandóan elérhető mobilján főnökei és az ügyfelek számára.

A német Szövetségi Munkaügyi Minisztériumban megtiltották a vezetőknek, hogy munkaidőn túl keressék alkalmazottjaikat, míg a Volkswagen konszern a munkaidő befejeztével kikapcsolja a szolgálati mobilok szerverét.

(Forrás: The New York Times)

Véleményvezér

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak

Az ukrán főparancsnok szerint több embert veszítenek az oroszok, mint amennyit toborozni tudnak 

Az ukrán parancsnok fordulatot vár a háborúban.
Lázadás Trump ellen Grönland ügyében

Lázadás Trump ellen Grönland ügyében 

Még a republikánusok mindegyikének sem tetszene egy grönlandi invázió.
Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért

Európában a magyarok fizetik a legtöbbet az ország hiteleiért 

Gazdaságpolitikai fordulatra volna szükség.
Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét

Az adófizetők nyöghetik a NER-es cég csődjét 

Nem lesz olcsó az adófizetőknek a NER-es buli.
Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni

Féláron a kígyóuborka, igaz Spanyolországba kell érte menni 

A kígyóuborka feliratkozott a történelembe.
Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás

Az új balhé Európában a Mercosur-megállapodás 

Mi folyik a színfalak mögött?


Magyar Brands, Superbrands, Bisnode, Zero CO2 logo